Tolnai Ottó: SCANDAL
Mi volt a legszebb
kérdezték az ipari alpinistát
s ő már mondta is
az volt a legszebb
ahogy egyszer pihent
lógott a kötélen
kissé igaz hosszabban mint szokott
két kéményseprőt nézett
ahogy korláttal ellátott pallójukon
meg-megcsillanó drótkefékkel
vasgolyókkal felszerelkezve
baktattak a felkelő napban
arra gondoltam ha nem ipari alpinista
lett volna belőlem
drótkefével vasgolyóval
biztosan kéményseprő
és akkor a hetedik emeletről
észrevette egy keserű
borostás emberke
látta nagyon megsajnálta őt
az ipari alpinistát
a borostás emberke
azt hitte újabban így akasztanak
és már vette is elő
elnyűtt tangóharmonikáját
és már játszott is
gondolta utolsó kívánságom
minden ipari alpinista
utolsó kívánsága
valaki harmonikázzon nekik
az volt a legszebb
ahogy akkor játszott
gondolta amíg játszik
nem engedem el a kötelet
mondta az ipari alpinista
illetve az volt a legszebb
ahogy közben a sparhelton
nagy intenzív fehér rózsa
kifutott a tej
ugyanis tetszik tudni
nekem valóban
rálátásom van az egészre
még annak a kis elnyűtt
tangóharmonikának a márkáját is
ki tudtam betűzni
azt írta gyöngyház borításán
SCANDAL.
Van Tandorinak egy titkos remekműve, Az erősebb lét közelében. A kötet, amely alcíme szerint „olvasónapló”, a 20. századi magyar irodalom úgynevezett félhosszú verseiről szól. A nagyobb terjedelem mellett ezeket a verseket a megszólalás fesztelensége, sokszor a természetes beszéd lüktetése jellemzi, de mindig anélkül, hogy anekdotikusak lennének. Gyakran valami hétköznapi témával pepecselve indítanak, aztán mindenfelé csaponghatnak is, de végül mindig felemelkednek a létérzékelés legmagasabb szféráiba. Szép Ernőt és Karinthy Frigyest ezek a verseik teszik nagyon nagy költőkké, de a legismertebb idetartozó darab Kosztolányitól a Hajnali részegség.
A félhosszú vers Tolnai Ottónak is az egyik legjellemzőbb formája. Például ha azt idézzük a költőtől, hogy „Mi volt a legszebb”, akkor a legtöbb olvasónak nem is a fenti darab, hanem a mi volt kérded a legszebb Dániában című, majdnem kétszáz soros félhosszú vers ugrik be.
Ehhez képet a SCANDAL – amelynek első sora tehát nyilvánvaló önidézet – már-már epigrammai tömörségű, pedig jócskán magán viseli a félhosszú vers sajátosságait. Talán szerepversként is el tudnánk képzelni, egyes szám első személyben, az ipari alpinista monológjaként, de a magánbeszéd formája miatt akkor sokkal zártabb lenne, mint így, hogy rögtön a párbeszéd szélesebb távlataival nyithat.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
