Amikor Móricz Zsigmondnak ment neki a keresztény-konzervatív sajtó

Sorköz

Nem először és nem utoljára.

Nagyot égett 1932 novemberében egy keresztény-konzervatív napilap, a Nemzeti Újság. Drámai riportban számoltak be egy munkanélküli fiatalemberről, akit egyúttal – a nála talált kézzel írt füzet versei nyomán – hatalmas tehetségű költőnek is kikiáltottak. Csakhogy a cikk megjelenése után kiderült, hogy az idézett – valóban jó – verseket nem az áldozat, hanem a nyíltan baloldali gondolkodású, a Tanácsköztársaság idején felelős beosztásban dolgozó, akkoriban a lipótvárosi zsidó nőegylet kultúrfelelőse, Várnai Zseni írta, vagyis egy olyan személy, akiről a Nemzeti Újságban kizárólag negatív előjellel lehetett írni.

Nem csoda, hogy mindezek után a

„Várnai Zseni affér”

a baloldalinak és liberálisnak mondott sajtótermékekben gúnyolódás tárgya lett, amit a Nemzeti Újság szerkesztői egészen különös módon igyekeztek hárítani: előjöttek azzal, hogy Móricz Zsigmond „plagizátor”, mivel az író a Kerek Ferkó című regényének egy részletét szinte szó szerint a Magyar Nyelvőr 1879-es évfolyamának egyik számából vette. „Vannak esetek, amikor kitűnik, hogy nem minden új a nap alatt.

A baloldali sajtó és a baloldali irodalom

erről tanúságot is tehetne” – írták, amivel sikerült teljesen más mederbe terelni a költőnek hitt fiatalember tragikus történetét.

false

 

Fotó: Fortepan - Zsivkov Anita-Koós Árpád/Kocsis András

A vádra maga Móricz reagált a Reggel című lapban. Elismerte, hogy átvett szövegről van szó, de leszögezte, hogy a Magyar Nyelvőrben eleve nem szépirodalmi művek vannak, a szövegközlő Péter Dénes pedig nyelvtudós és nem író. Móricz szerint „Péter nem költötte, csak leírta az öreg csikós szavait, ilyenformán ez csak annyi, mint a balladaközlés. A költőnek, a muzsikusnak joga van hangszerelni, s művészileg feldolgozni az ilyen nyers anyagot, csak arra nincs jog, hogy meghamisítsa. Hát én nem hamisítottam meg, sőt

olyan tisztelettel bántam vele, mint a szentséggel, amihez hozzányúlni nem szabad”.

Noha egyértelműnek tűnnek Móricz szavai – egy archaikus szöveget emelt regényébe –, a Nemzeti Újság szerkesztői mintha szándékosan félreértették volna. Abba kapaszkodtak bele, hogy a szöveg közlője, Péter Dénes szépíróként is kipróbálta magát, így valójában ő írónak tekinthető, Móricz pedig tőle „lopott”. Azzal egyáltalán nem törődtek, hogy az annyit emlegetett írás a Magyar Nyelvőr „Népnyelvhagyományok” rovatában jelent meg, amely kizárólag gyűjtött szövegeket közölt; olvasótáborukat talán sikerült is meggyőzniük arról, hogy Móricz Zsigmond „a múltról csak úgy tud beszélni, ha azt előtte valaki már megírta”.

Az író tisztessége, további működése egyáltalán nem sínylette meg a vádaskodást, mivel a többség inkább neki hitt, illetve az olyan meggyőző érveknek, amilyen például Féja Gézáé volt, aki a Szabadság című lapban e szavakkal kelt Móricz védelmére 1932 karácsonyán: „Másként állana a dolog, ha a regény eszményét, jelentékenyebb alakjait vagy egy lényeges részét merítette volna más író műveiből Móricz Zsigmond. De csupán egy érdekes, adomaszerű esetet iktatott be, hogy egyik érdekes parasztalakját jellemezze”.

A Nemzeti Újság azonban továbbra sem tett le arról, hogy Móriczot „megsemmisítse”. 1933 januárjában ismét plágiumügybe próbálták keverni, de ennek annyi visszhangja sem volt, mint az előzőnek. „Miért rendeznek hajszát ellene? Miért nem azokat a huszad- harmincad-rendű írókat támadják, akik minden érték és eredetiség híján tisztára a meglévő irodalmat kérődzik át – tette fel a kérdést Féja Géza, és amire jutott, az sajnos ma sincs másképp: – Azért, mert ha a magyar tehetség makulátlan, akkor úgy tesznek vele, mint most Móricz Zsigmonddal. (…) Így keletkeznek a honi hajszák a tehetség ellen, mert a tehetség bűn, a tehetség üldözendő (…), ahol közepes és közepesen aluli stréberek szövetséget kötöttek a tehetség kiirtására”.

Neked ajánljuk