1908 őszén rendhagyó bűnvádi eljárás borzolta a kedélyeket Budapesten. Letartoztatták Szomory Dezsőt, mivel az ügyész szerint az író Balog Tuta című regénye kimerítette a
„többrendbeli pornografikus iratban elkövetett szemérem elleni vétség”
fogalmát. Igaz ugyan, hogy Szomoryt már másnap szabadlábra helyezték, de az ügyészség továbbra is megalapozottnak találta a vádat, mely az akkori törvények szerint börtönbüntetéssel is járhatott.
Balog Tuta neve ma már semmit nem mond, de 1907-ben mindenki tudta, kiről van szó: arról a vándorcigányról, aki bandájával kifosztotta és felgyújtotta a dánosi csárdát, megölte a tulajdonost, annak feleségét és 17 éves lányát. De nem csak szörnyű részletek miatt volt Balog ügye az érdeklődés középpontjában. A vádlott bűnösségével kapcsolatban komoly kétségek merültek fel, Balogot a csendőrök megkínozták, mielőtt beismerő vallomást tett, néhány tanú észrevehetően betanult szöveget mondott a bíróság előtt. Vélhetően ez volt az oka, hogy a „rablóvezért” a bíró nem ítélte halálra, de azért 15 év börtönt így is kiosztott Balognak.
| ||
Szomory a tárgyaláson hallottak alapján, álnéven írta meg (amúgy méltán elfelejtett) regényét, amit a Heltai Jenő szerkesztésében megjelenő Fidibusz című élclap közölt folytatásokban. Az ügyészség „figyelme” a lap szerkesztőire nem terjedt ki, Szomory letartóztatását pedig avval indokolta, hogy az író „az eljárás megindítása után is folytatta cikksorozatát, amely tendenciájára való tekintettel közveszedelmes, mivel az Balog Tuta rablógyilkos cigányt úgy állítja oda, mint szerelmes lovagot”.
Egynapi elzárás után Szomory visszatérhetett lakhelyére, a Bristol szállóba, tárgyalására pedig 1909 februárjában került sor zárt ajtók mögött. E bírói döntés hátterében az állhatott, hogy a per első lépéseként felolvasták a Balog Tutát, amelyet nem hallhatott a köz, ugyanis azt betiltották. Különben messze ez volt a büntetőeljárás leghosszabb epizódja,
az ítélet még aznap megszületett, az írót jogerősen felmentették.
Az eset mégsem ért véget büntetés nélkül. Az történt ugyanis, hogy a nagyváradi premontrei rendi főgimnázium tanulói – értesülvén az ítéletről – a következő táviratot küldték a Szomory Dezsőnek: „Őszintén gratulálunk szabadon bocsátása alkalmából – a gimnázium tanulói”. Az eset úgy derült ki, hogy a távirat szerzőit osztálytársaik „feljelentették”, mire az iskola vezetése vizsgálatot indított, majd eltanácsolta a „bűnös” diákokat. „A kihallgatások során beismerő vallomásokat tettek a bűnösök, s a tanári konferencia alkalmával az a megállapodás jött létre, hogy ezeket az ifjakat eltávolítjuk az intézetből” – nyilatkozta büszkén a gimnázium igazgatója, Novotny S. Alfonz. De amikor a Nagyvárad című lap újságírója közbevetette, hogy „a kérdésben közvélemény alakult, s azt hangoztatják, hogy a tanári kar határozatában bizonyos klerikális tendencia nyilvánult meg”, Novotny felháborodottan így felelt: „Nyílt homlokkal állhatok a világ elé. Nem fog akadni egyetlen ember sem, aki bizonyíthatná, hogy tanári vagy papi működésemben a nemzetiségi vagy vallási kérdéseket kiéleztem.
Pap vagyok, de nem részesítek katolikust előnyben a zsidóval szemben.
Azonban nem tagadható, hogy azok az ifjak, akik egy pornografikus írót dicsőítenek, durva fegyelemsértést követnek el, amit megtorlás nélkül hagyni nem lehet”.
A nyilatkozatból az nem derül ki, hogy az igazgató Szomory Dezső, vagy a távirat főkolomposának tartott Rosenfeld János VIII. osztályos tanuló származására célzott-e, de az tény, hogy a „megtorlást” Apponyi Albert kultuszminiszter is jóváhagyta, fellebbezni nem lehetett. Az ifjakat A hét című lap névtelen szerzője e szavakkal vigasztalta: „Mióta Petőfit kicsapták a selmeci iskolából, azóta a szülők is, meg a kicsapott diákok is találnak balzsamot a sebre, melyet túlbuzgó tanárok ütnek a fiatalos, könnyen és oktalanul lelkesedő szíveken. Igaz, hogy nem minden diák viszi magával Petőfi zsenijét az iskolába, de ezzel szemben megvan az a vigaszunk, hogy nem minden iskolának igazgatója Novotny Alfonz úr”.
Borítókép: Farkas István Szomory Dezsőről készült portréja, 1921
