Könyv

Az utolsó szalmaszálig

Bertók László: Együtt forog

Sorköz

E kötettel a kiadó a költő 85. születésnapjára, tavaly decemberre készült, de Bertók László szeptember 14-én elhunyt, az ünnepi kötetből így posztumusz megjelenés lett.

Ugyanakkor a könyv anyagát még Bertók állította össze, ő is véglegesítette, így az minden ízében a szerzői akarat hiteles hordozójának számít. Egy évvel korábban Térey János utolsó verseskötete, a Nagy tervekkel jöttem Rosmersholmba jelent meg hasonló körülmények között, csakhogy míg Térey tragikusan hirtelen halála mintegy a köteten kívüli tényként olvasódott rá a szerző életében lezárt kéziratra, addig Bertóknál a lesben álló halál az egyik legfontosabb köteten belüli téma és motívum. Akár búcsúkötetként is olvashatjuk az Együtt forogot, amelyben az élettől, önmagától és a költészettől távolodó szerző rendezi el lírai végakaratát. Bertók halála után rátekintve a kötet anyagára, már-már az tűnik elképzelhetetlennek, hogy ugyanezeken a szövegeken keresztül köszönteni is lehetett volna őt. Márpedig lehetett volna, ami ezúttal is a vers és a versolvasás kiszámíthatatlanságára hívja fel a figyelmünket.

Az anyag tehát még a szerző megkívánta szigorú struktúrába rendezve jöhetett ki; egy töredékben maradt, fésületlen Bertók-kötet lehetősége az életmű logikájával és belső dinamikájával ellentétesnek is tűnne. Aki ezt a nagy formátumú, mégis majdnem az észrevehetetlenségig önmegtartóztató lírát követte az elmúlt évtizedekben, azt is pontosan látja, hogy mennyire erőteljesen előkészített pozícióba érkezett az Együtt forog 243 kétsorosa. És nemcsak a közvetlen előzménynek számító 2015-ös Firkák a szalmaszálra című gyűjteményre kell gondolnunk (jelen kötet alcíme Firkák a szalmaszálra 2), hanem az azt egy évvel megelőző Ott mi vanra, a 2004-es Háromkákra, az 1995-ös Három az ötödiken. 243 szonett című kötetre, sőt, A kettészakadt villamos című 1987-es kötet Magyar epigrammák ciklusára is. Bertók mondhatni, semmit sem bízott a véletlenre, ami egyfelől talán szerzői alkati kérdés is, másfelől azonban, és most talán ez az érdekesebb, ennek a jelentős lírának a belső logikájából, azaz magából a befelé figyelésből, a költői, emberi én atommagja körüli megállíthatatlan keringésből következik.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.