„Aztán hozzál Jézuskám még nekem egy gázálarcot”

Íme a hasznos karácsonyi ajándék, ami Semjén Zsoltnak sem jutott volna az eszébe!

„Helyes az, ha egy kisfiú katonásdit játszik, a katonásdinak a végén arra kell kimenni, hogy a hazáját védje, értékeket védjen, ne pedig másikat támadjon” – mondta Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese az ország első honvédelmi sportközpontjának átadóján, így azon sem lepődnénk volna meg, ha legközelebb „a béke és szeretet ünnepére” való tekintettel arra biztatná a szülőket, hogy vásároljanak játékpuskát, távirányítós harckocsit vagy fröccsöntött, vállról indítható rakétát. Mielőtt azonban bárki azt hinné, hogy a KDNP elnökének hazafias hevülete példa nélküli, egy ennél sokkal abszurdabb honvédő adventre emlékeztetnénk, amely 1936-ban söpört végig Magyarországon.

Egy kisfiú levele

A Gömbös-kormány idején, 1935-ben jelent meg a légvédelemről szóló kerettörvény, amelyben elrendelték, hogy a 14–60 év közötti magyar állampolgárok kötelesek személyesen részt venni a légoltalomban, ami később különféle háborús szimulációs gyakorlatokban öltött testet. „A jövő háborújában (…) nem lesz teljes biztonságban a háborút viselő nemzetek egy tagja sem, mert az óránkint sok száz kilométer sebességgel haladó repülőgépeken az ellenfél a legrövidebb idő alatt a robbanó-, gyújtó- vagy gázbombák sok ezer és ezer métermázsáját viheti be a megtámadott ország legtávolabbi pontja fölé is” – idéztük egy korábbi cikkünkben Márföldy Aladár és Adorján János A légi veszély és a védekezés módjai című egy évvel később megjelent kézikönyvét, amely a légvédelmi törvény megvalósításának gyakorlati alkalmazásait taglalta, de az is kiolvasható belőle, hogy akkoriban még – az első világháború tapasztalatai alapján – a legnagyobb veszélyt a vegyi hadviselésben, a harci gázokban látták. „Szinte csodával határos, hogy a »Leszerelési Értekezlet« tagjai nem hallják az évek óta mindig fokozódó harci zajt: repülőgépek zúgását, tankok félelmetes zakatolását, ágyuk bömbölését, géppuskák berregését, sok-sok ezer dalia földet rengető menetét... Nem érzik és nem látják, hogy a hajnali köd mesterségesen leplező füst, a gyémántos harmat minden cseppje pedig biztosan ölő méreg: a harcgáz” – olvasható Papp J. Ottó A jövő háborúja című könyvében, ami szintén akkoriban jelent meg.

 

 

Minden bizonnyal az ilyen és ehhez hasonló hangulatkeltésnek is köszönhető, hogy az 1936-os évben – legalábbis a szavak szintjén – már-már háborús állapotok uralkodtak idehaza. És ez alól az ifjúság sem vonhatta ki magát. A ’36-os karácsonyi készülődés hevében a Somogyi Újság közölte egy kisfiú Jézuskához írt levelét, amit olvasva Semjén Zsolt (vagy Simicskó István vagy Németh Szilárd) is elégedetten csettintene. „Drága jó Jézuskám, én egész évben mindig jó voltam, ugy-e láttad és tudod, ezért én azt kérem, hogy karácsonyra hozzál nekem egy szikráthányó tüzelő tankot, egy bombavető repülőgépet, ólomkatonát ne hozzál Jézuska, mert az van már, inkább ehelyett még egy tankot vagy ágyut, amellyel a repülőgépet lehet lelőni – így a levél, ami ezzel zárul: – Aztán hozzál Jézuskám még nekem egy olyan gázálarcot, mint amilyent az ujságokban hordanak a nagyok”.

Hasznos ajándék

De nemcsak a kiszerkesztett kisfiú gondolkodott így – legalábbis a gázálarcot illetően. Egy decemberi hír szerint Kaposvár polgármestere, Kaposváry György azzal az intézkedéssel hívta fel magára a figyelmet, hogy a városi tisztviselők a rendes karácsonyi segély helyett gázálarcokat akart osztani. „Kaposvár város tisztviselői tehát ezidén nem készpénzben kapják meg a karácsonyi ajándékot. A készpénz korszerűtlen. Viszont az ajándék, amit kapnak, egészen korszerű lesz. A polgármester úgy gondolja, hogy a gázálarc jobb, kiadósabb s főként inkább megfelel a kor hangulatának és szükségleteinek, mint egy szerény summa illanó aranypengő – s a gondolatot követi a végrehajtás. (…) Sőt! A polgármester úr igen komolyan teszi utána, hogy országos mozgalmat kellene indítani: karácsonyra mindenki gázálarcot vegyen!” – írta erre a Népszava.

„A hír abban a formájában, hogy valamennyi városi tisztviselőnek karácsonyra segély helyett gázálarcot adnék, téves és nem állja meg a helyét, mert csupán lég és gázvédelemmel foglalkozó tisztviselő kollégáimat látom el gázálarccal. (…) Pusztán véletlen műve, hogy karácsony előtt kapják meg az illetők a gázálarcot” – cáfolta Kaposváry György a gúnyos cikkeket, és külön is kitért arra, hogy ez  nem tréfadolog: „Akciómmal azt az álszemérmet akarom eloszlatni, amely a polgárság körében a gázálarc viselését komolytalannak és tréfának tartja s példát akarok mutatni magam is, a tisztviselőim is, a gázálarc használatára s légvédelmi gyakorlatok alatt a legnagyobb nyilvánosság előtt fejünkre húzzuk a gázálarcot, hogy a lakosság lássa, hogy nem üres szórakozásról, hanem életbevágó fontos kérdésről van szó” – jegyezte meg.

 

 

Miközben az ellenzéki sajtó a polgármester lépését nevetség tárgyává tette, a kormány támogatásáról a biztosította Kaposváry Györgyöt. Legalábbis erre utal, hogy pár nappal karácsony előtt a kereskedelemügyi miniszter, Bornemisza György fogadta Budapesten a polgármestert. A miniszter a beszélgetés után kijelentette, azon van, hogy  legközelebbi minisztertanácsi ülésen tűzzék napirendre az állami és közalkalmazottak gázálarccal való ellátását.

Nem mondhatnánk, hogy az efféle hírek hidegen hagyták volna a kereskedőket. Ugyancsak 1936 karácsonya előtt a Dohányárusok Országos Szövetsége azzal a felterjesztéssel fordult a honvédelmi miniszterhez, hogy engedélyezze a gázálarcok árusítását a trafikokban. Nem véletlenül. Ekkor jelent meg ugyanis a magyar gyártmányú ún. népgázálarc, amit ötféle méretben árusítottak; a szűrőbetéttel és hordtáskával teljes felszerelés ára 13 pengő volt, ami még így sem volt olcsónak mondható (ekkoriban egy kiló kenyér 38 fillérbe került), ezért olyan javaslatok is születtek, hogy a szegényebbek számára biztosítsanak részletfizetési lehetőséget.

(Címlapképünk forrása: Fortepan/Gádoros Lajos)