Dániel András: "Nagyon fontos, hogy a szabadságról szóljanak a könyveim"

Ő a kuflik, Kicsibácsi és Kicsinéni (meg az Imikém), vagy épp A nyúl formájú kutya atyja. A figurák gondozásáról, Fityirc meghízásáról, de még Óperencián túli történetekről is beszélgettünk a népszerű író, illusztrátorral.

A kuflikról szóló képeskönyv-sorozata már bevette a mozikat, de van belőle társasjáték és a szakboltok polcain ott ücsörögnek a plüssfigurák is. Sorra jelennek meg kicsiknek és nagyoknak szóló könyvei. Színre lépésé­ről, szabadságról, az alkalmazott grafikáról és festészetéről beszélgettünk.

Ízelítő a Magyar Narancs karácsonyi duplaszámában megjelent interjúból.

MN: Szabadságot, elfogadást közvetítesz, olyan teret biztosítasz, ahol az is oké, ha valami vagy valaki furcsa, másmilyen. De láthatóan tartózkodsz a direkt tanulságok megfogalmazásától.

DA: Nagyon fontos, hogy a szabadságról szóljanak a könyveim. Mostanában az állam igyekszik egyfajta szabályrendszerbe beletuszkolni a gyerekeket, sokszor a családban is ez történik. Ahogy bekerülnek az intézményrendszerbe, olyanná igyekeznek alakítani őket, aki problémamentes működésre alkalmas, hogy kérdések feltevése nélkül szolgálja a rendszert. Vannak iskolák, ahol megpróbálnak szembemenni ezzel, mégis ez a tendencia. A könyveim épp arról szólnak, hogy az élet nem előre kiszámítható, bármikor bármi megtörténhet, szabadon alakíthatjuk a körülöttünk lévő világot. Ha van tanulsága a történeteimnek, akkor az ez. De valóban, nem szeretek deklarált tanulságokat megfogalmazni.

 

Fotó: Sióréti Gábor

MN: A klasszikus jó és rossz narratívát is mellőzöd.

DA: Igazából kicsit unom. Nyilván megvan a maga funkciója, lélektani szerepe már a népmesékben is, de a gyerekirodalomban millió ilyen történet van. Vannak nagyon jók, fontosak is. De más narratívákkal is lehet próbálkozni. A gyerekfilmekben például ez a jó és a rossz dramaturgia sokszor hihetetlen agresszív formában jelenik meg, ezek mára kicsiknek szóló akciófilmekké váltak. Csak annyiban különböznek a felnőtteknek szólóktól, hogy kevesebb bennük a vér, és fel vannak lazítva némi cukiskodással.

(...)

MN: Mára branddé váltak a kuflik, a meséken kívül rengeteg formában léteznek már. Hogyan érint ez?

DA: Valamennyire már megszoktam, de eleinte nagyon furcsa volt. Amikor megírtam az első kuflis könyvet, azt gondoltam, hogy lesz még két-három ilyen, de több semmiképp. Nemrég jelent meg a tizenharmadik, és ki tudja, hol áll meg. Amikor igent mondtam a rajzfilmsorozat ötletére, a negyedik könyvnél tartottam. Akkor persze már lehetett gyanítani, hogy nagyobb ismertségre tesznek szert a kuflik. Próbálom ezt az egészet kicsit kívülről nézni, mint egyfajta etológus, mint egy David Attenborough. Mi történik a kuflikkal? Mi történik velem? Mi az olvasókkal? Hogy néz ki kívülről a siker? Nem élem bele magam túlságosan ebbe a helyzetbe, inkább csak kíváncsian figyelek. De azzal a veszéllyel is szembe kellett néznem, hogy túlnőnek rajtam a kuflik, sok minden olyasmit eltakarnak, amit rajtuk kívül csinálok. Ezt nem volt könnyű elfogadni, aztán úgy döntöttem, ebből nem csinálok problémát. Soha nagyobb bajom ne legyen!

Arról, minek a hatására lett Dániel András illusztrátor, gyerekkönyv szerző, miért ignorálja végtére is a realitást, miközben a valóság izgatja a legjobban, miért mellőzi a jó és rossz narratívát, mit gondol kép és szöveg viszonyáról, hogyan gondozza a figuráit, és mi a helyzet a festészetével, a Magyar Narancsban olvashat részletesen.

A lap kapható az újságárusoknál vagy előfizethet rá itt.

Karácsonyi rebellió

Nyomtatott újságot olvasni luxus. Nem annyiban áll csak, hogy végig görgetsz a harsány címeken, s adott esetben rákattintasz egy tízmondatos közlésre. Ajándékozz magadnak és környezetednek némi könnyen elérhető luxust a Magyar Narancs karácsonyi dupla számával!

Mert az tele van minden jóval, de főként egy rakás át- és továbbgondolásra érdemes újságcikkel.

• Vitray Tamás életműinterjújában a holokauszttól jutunk el a népszerűség csúcsaiig, és hetvenes évek budapesti éjszakájának erotikájáig.
• Kitudhatjuk az ellenzék mélyen őrzött, vagy éppen ellenkezőleg napnál is világosabb titkait.
• S módunk nyílik megismerkedni a Putyilov gyár trolljaival: így dolgoznak Putyin elvtárs seregei.
• Nem mellesleg azt is megtudjuk, hogy mi vár Németországra Angela Merkel után.
• Tekintsük át együtt a magyar ifjúságügy helyzetét, s ha már itt tartunk, az sem piskóta, amit Tamás Gáspár Miklósle mer írni a mai fiatalokról szóló esszéjében: ilyet a múlt század hatvanas éveinek galeri- és farmernadrág-vitája óta biztosan nem olvastunk!

Olyan emberek adtak interjút a karácsonyi Magyar Narancsnak, mint Komoróczy Géza, aki a birodalmak bukásáról értekezik, John Savage meg arról, hogy milyen volt szőkesége. Babarczy Eszter, Stephen Fry, Bujdosó János vagy éppenséggel Vattay Gábor fizikus is elmondja a magét. Lapozzon bele velünk a New York Times lamúrrovatába!

És ha folytatnánk ezt a felsorolást, soha nem érnénk a lap aljára: amit felsoroltunk, az csak a jéghegy csúcsa. Egyáltalán, vegyen pár karácsonyi Magyar Narancsot magának és a szeretteinek, mert a gondolkodás, a kényelem, az odafigyelés manapság a legnagyobb luxus!