Interjú

„Elveszett gyerekként”

Per Petterson író

Sorköz

A Lótolvajok világhírű norvég szerzőjének tavaly jelent meg a legújabb könyve magyar fordításban. A Férfiak az én helyzetemben egy komptragédia és egy válás története, és egyben Arvid Jansen visszatérése is. Északiságról és írói műhelytitkokról beszélgettünk.

Magyar Narancs: Az Aftonbladetnek azt mondta, elégedett a Lótolvajok filmváltozatával.

Per Petterson: Összességében tetszett, szerettem a hangulatát, ahogy a tájat ábrázolta, ügyesen jelenítve meg benne az emberek „kicsinységét”. Bátornak tartom a rendezőt azért is, hogy ennyire ragaszkodott a regény szerkezetéhez. A szereplők többsége is nagyszerű. Az első érzésem a megkönnyebbülés volt. Kényes műfaj a regényadaptáció, gyakran nagy csalódást okoz.

MN: Lát a saját szövegeiben skandináv vonásokat, vagy ez tipikusan olyan, amit a külföldiek, de főleg újságírók elemeznek bele?

PP: Tény, hogy a legkülönfélébb skandináv szerzőkkel hoztak már kapcsolatba, akiknek szerintem semmi köze nincs a könyveim világához. Épp most fejeztem be egy utószót August Strindberg Egyedüljének új dán fordításához. Nagyon közel éreztem magamhoz, de azt sem tudom eldönteni, hogy az a regény nagyon vagy eléggé skandináv-e. Mindenesetre Strindberg a késő hatvanas évek óta egyik kedvencem, ugyanakkor nem hiszem, hogy befolyásolta volna, ahogy írok. De olyan írókhoz is kötnek, mint Raymond Carver és Hemingway, bár meggyőződésem, hogy ezeket a véleményeket már előzetesen kialakították magukban, és elfogadták anélkül, hogy komolyabban átgondolták volna. Sok éve nem olvastam egyikőjüktől sem semmit, sőt, a kortársakat elkerülöm egy ideje. Nagyrészt a klasszikusokat olvasom, az oroszokat, a németeket fordításban, meg persze az angolokat és Márai Sándort! Nem is olyan rég fejeztem be A gyertyák csonkig égneket és az amerikai naplóját.

MN: A természet, illetve a tér kezelése mindig nagyon hangsúlyos a regényeiben, a Férfiak az én helyzetemben címűben különösen. Írói világában a főváros – melynek utcáit itt például hosszan sorolja – mellett az erdő, a kisvárosok meg a vidék is megkapják a maguk rangját. Tagadhatatlan „északisággal”…

PP: Északi lenne? Lehet, én ezt, benne élve nehezen látom meg, de elfogadom, hogy máshonnan északinak tűnik. A fizikai világ jelent számomra mindent. Az első könyvemtől kezdve kiaknáztam a „szabad teret”, legyen az erdő vagy városi utca, de ideértem a testnek a fizikai valóját is, illetve mindazt, amit az ember a természeti és a maga által teremtett tájban jelent. Azt is, ahogy a belső, nem éppen traumák, inkább érzelmi ellentétek megmutatkoznak a testünkön. Az utcanevekben is van valami varázslatos számomra, feltérképezik a helyszíneket, kézzelfogható teret teremtenek köréjük, vagy legalábbis ennek illúzióját. Nézzük New Yorkot! A fordításokban elfogadjuk New York városának utcaneveit úgy, hogy nincsenek lefordítva, és ez teszi őket varázslatossá: átitatódnak a zártság és az idegenség egyvelegével. Párizs utcáival ugyanez a helyzet, sosem jártál ott, de a nevek alapján erős érzeteket keltenek benned. Az oslói utcanevek talán nem hangzanak ennyire különlegesnek, mégis, már a Lótolvajok írásakor az az ötletem támadt, hogy az olvasó ne csak arra emlékezzen, ami történt, hanem ahol történt.

MN: Az Átkozom az idő folyamát után a legújabb regényében újra megjelenik Arvid Jansen, akiről korábban azt mondta, ő az irodalmi kaszkadőrje. Miért tért vissza hozzá?

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.