Aranyossi – született Neumayer, amit a család Nádasra magyarosított – Magda zsidó nagypolgári famíliából származott. Húszévesen, 1916-ban lett kommunista, és hosszú élete végéig az is maradt.
Férje, Aranyossi Pál szocdem, majd kommunista újságíró, író, fordító, a párt prominens értelmiségije volt, baráti köre Kuncz Aladártól Károlyi Mihályig, elvtársi kapcsolatrendszere Rákositól Rajkig minden fontosabb szereplőre kiterjedt, a svéd, német, francia és magyar kommunista elit tekintélyes részét jól ismerte.
A Tanácsköztársaság után a házaspár Olaszországba menekült, onnan Svédországba, Németországba, majd
a párt utasítására Párizsba költöztek,
ahonnan 1941-ben tértek vissza Budapestre. 1945 után Magda a magyarországi demokratikus nőmozgalom tartóoszlopa lett, lapszerkesztő, a Párttörténeti Intézet munkatársa, jeles mozgalmárok életrajzát publikálta. Hosszú, kalandos élet, teli fordulatokkal, illegális akciók szervezésével, röpiratok és pártlapok írásával, terjesztésével és rejtegetésével, a 20. századi történelem bugyrainak végiglátogatásával, aminek összegzése mindig tanulságos – ha nem is mindig hiteles. Magda emlékirata már a halála utáni esztendőben, 1978-ban megjelent, természetesen a pártízlésre fazonírozva, ám – megértve az idők figyelmeztető szavát – csak az életrajz egyik felével.
| ||
Abban a percben zárul, amikor 1945. január 13-án az óvóhelyre, ahol a házaspár bujkált, belépett két orosz katona.
Noha maga a memoár már negyven éve olvasható, a Jelenkor Kiadó mostani kiadása semmiképpen nem utánközlés. Megdöbbentően friss kötetet vehetünk kézbe, aminek több oka is van. Az egyik az, hogy Aranyossi Magda az unalmas pártirodalomból időközben a szépirodalom izgalmas hősnője lett,
mint Nádas Péter nagynénje.
Markáns, intelligens, uralkodó, mégis annyira szerethető figurája az író 2017-es Világló részletek című memoárjában határozott körvonalakat kap, erősen megragadva az olvasó empátiáját életútjának és életszemléletének – hát jó, legyen – „világló részleteivel”.
Nádas többek közt éppen az ő alakján keresztül mutatja fel autentikus módon, hogy a nagypolgárság és a munkásmozgalom közötti, áthidalhatatlannak tűnő szakadék milyen egyszerűen tudott semmivé válni.
A frissesség másik oka a szerkesztői koncepcióban rejlik. Az Én régi, elsüllyedt világom korántsem csupán egy elfeledett írónőt kelt új életre: Nagy Boglárka szerkesztő az 1978-ban publikált munkát most többszörös viszonyrendszerrel veszi körül. Az annak idején erős korrekciókkal formált szöveget meghagyta, de kipótolta az eredeti kézirat kihagyott vagy átírt szövegeivel, úgy, hogy a mai olvasó jól tudja követni a kétféle változat közötti eltéréseket.
Minden egyes névhez alapos kutatómunkával egy lábjegyzetnyi életrajzot csatolt, és ezáltal gyakorlatilag a húszas évektől 1945-ig végigkövethetjük a magyar kommunista mozgalom életrajzát is (a mellékszereplők halálozási körülményei miatt különösen érdemes végigböngészni ezeket az apró betűs jegyzeteket). Az önmagában is terjedelmes memoárt kiegészítette a családtagok és barátok Aranyossi Magdához és férjéhez írt leveleivel, komplett családfát közölt 1836-tól máig, és egy bő válogatást is hozzátett a családi fotóalbumból, hogy az olvasó a történetek, jellemzések, fordulatok mellé teljes és színes képet kapjon a főbb szereplőkről. Vagyis az emlékirat hangsúlya a mozgalmi munkáról visszakerült a családra.
A legérzékenyebb beavatkozást azonban azok a néha rövidebb, máskor egészen hosszan kitárulkozó széljegyzetek adják, melyekkel Nádas Péter kommentálja nagynénje visszaemlékezéseit.
Itt van a könyv kulcsa,
ebben a generációs párbeszédben, ami itt-ott a hangsúlyokat kissé átrendezve, az elhallgatottakat kibeszélve, az elhazudottakat ráolvasva, vagy a kimondottakat megerősítve, egészen különleges mélységet ad Aranyossi szövegének.
Kitágítja az időhatárokat, hiszen a visszaemlékezés részletesen felidézi a gyerekkor világát (cím és címlapkép első pillantásra ennek a hangulatát jeleníti meg, persze szemfényvesztés, hiszen a „régi, elsüllyedt világ” fogalma a szövegben megsokszorozódik, sőt egészen a máig nyújtózik), nagyon pontos beszámolót ad az 1919-től 1945-ig tartó pártmunkáról, az emigránsévekről, az antifasiszta ellenállásban való részvételről, de a felszabadulással véget ér.
| ||
Nádas azonban a széljegyzetekben előre-hátra is tekint, sőt kifelé: a család, a párt, a kor dinamikájától el-eltávolodva magát az emlékezés műfaját teszi vizsgálat tárgyává. Itt-ott beleviszi az idősödő nagynénivel kamaszként folytatott beszélgetések, viták tüzének maradékát, másutt végtelenül finom humorba ágyazva keresi egy-egy domináns személyiség vagy szokás továbböröklődésének nyomait.
Ezek a nagyon személyes megjegyzések részint belülről, a család közegéből szólnak, egyfajta késői tudósítás formájában. Másrészt pedig az egészet a mába ágyazzák, a ma érvényesen használható családi, politikai, eszmei örökséghalmazt tágítják megértő gesztussal olyan szélesre, hogy abba beleférhessen egy család – olvassuk pontosan Nádas sorait: bármilyen történetet maga mögött tudó bármelyik család – múltjának minden ága-boga.
Jelenkor Kiadó, 2018, 502 oldal, 4999 Ft
(Írásunk a Magyar Narancs hetilap 2019. szeptember 5-i számában jelent meg, most újraközöljük online.)
