A Hugo Ball-díjat a német dadaista író-költő szülővárosa, Pirmasens, 1990 óta háromévente adja olyan szerzőknek, akik német nyelven alkotnak, és más művészeti ágakban is tevékenykednek. Egészen pontosan két díjról van szó: a tízezer euróval járó fődíjról és az ötezer eurós járó támogatói díjról. A zsűri döntése szerint a fődíjat 2020-ban német Bov Bjerg író-kabarista, az ötezer eurós támogatói díjat pedig Tóth Kinga költő-performer kapja, akit a hír megjelenése után kérdeztünk.
Magyar Narancs: Hogy kerültél a Hugo Ball-díj zsűrijének látókörébe? Pályázni kellett?
Tóth Kinga: Nem volt pályázat, annyit sikerült megtudnom a döntési folyamatról, hogy azokat az alkotókat díjazzák, akik Hugo Ball szellemiségében dolgoznak, intermediális vagy performatív irodalommal foglalkoznak – német nyelven. De részleteket egyáltalán nem tudok, most csak eufória van… Korábban legfeljebb sejthettem, hogy a shortlistben benne vagyok, mert mindkét német nyelvű kiadómtól (Thanhäuser, Ausztria; Parasitenpresse, Németország) elkérték az adataim és elérhetőségeim. De nem mondtak semmit, mi meg csak annyit tudtunk, hogy a zsűritagok irodalomkritikusként is tevékenykednek. És aztán jött a telefon…
MN: Meglepetésként ért?
TK: Igen, és határtalanul boldog vagyok és nagyon hálás mindenkinek, aki segített. Számomra a német avantgarde, konkrétan Hugo Ball munkássága rengeteget jelent, Karawan című verse az egyetem óta nálam van, mindenhová hordom magammal. Így hát az, hogy épp a neki dedikált díjat kaptam meg, a legnagyobb megtiszteltetés. Igyekszem ehhez méltón dolgozni tovább.
MN: Melyik német nyelvű művedet djíazták?
TK: Nem hinném, hogy egy művet díjaztak volna. 2013 óta dolgozom német nyelvterületen, eddig három német nyelvű kötetem jelent meg: 2016-ban a Wir bauen eine Stadt (Építünk egy várost), amit idén a a Party és a Maislieder (Kukorica dal) követett. Ezek a könyvek intermediálisak, grafikákkal, rajzokkal, zenei anyagokkal. Ha jól tudom, a Hugo Ball-díjjal az eddigi összművészeti tevékenységet honorálják. Talán a tavalyi performanszok és az idei kötetek, kiállítások számítottak. Például azok, amiket Grazban, az Off Galeriában mutattam be. A Transit és a Mariamachina is egész estés, irodalmi szövegekre épülő, videót, térinstallációt, zenét is magába foglaló előadás volt. Az osztrákoknak tetszett, de jövőre magyarul is előadom a Trafóban. És talán az sem volt mellékes, hogy az egyik videómunkámat bemutatták a dadaizmus bölcsőjében, a zürichi Cabaret Voltaire-ben is, és talán az is számított, hogy tavaly felterjesztettek a francia Bernard Heidsieck-díjra, amivel szintén a hangköltőket, performereket értékelik
| ||
MN: Hol tanultál meg ilyen jól németül?
TK: Szülővárosomban, Sárváron, az óvodában kezdődött. Pumuklis papírtányérokon tanultuk a gyümölcsöket, meg persze sok-sok éneket és mondókát. Már akkor nagyon megtetszett ez a különleges világ. Az általános iskolában és a gimnáziumban is is németet tanultam, aztán a főiskolán germanisztika-német nyelvtanár szakot végeztem, majd Veszprémben német irodalom-és nyelvtudomány szakot. Fura, de engem megnyugtat a német nyelv. Szerettem nagyon a nyelvészetet, de a német irodalom, azon belül is a német avantgarde teljesen beszippantott, és persze nagy hatással volt az alkotómunkámra is. Az, hogy „szabad, és hogy bármit szabad”.
MN: A díjat jövő februárban, ünnepélyes keretek között veheted át. Mit tudsz a díjátadóról?
TK: A díjat Hugo Ball szülővárosában, Primasensben adják át 2020. február 23-án, majd felolvasó-előadó körutat szerveznek nekünk, díjazottaknak. Ennél többet nem tudok, jelenleg még minden szervezés alatt van.
MN: Magaddal viszed Ball versét?
TK: Természetesen. Sőt készül belőle egy Tóth Kinga-féle verzió is.
Tóth Kinga az Írmagok/Offpring című angol-magyar művészeti albumát december 13-án mutatja be a Várfok galériában. Véletlen egybeesés, hogy két évvel ezelőtt, honlapunk Civilekről írók sorozatában ő is egy díjazottat értékelt.
Kedves Doktor Lala bohóc!
Tóth Kinga írása. Meg sem merem mondani, hány éve figyellek, először fekete-fehér voltál és mindig ment előtted valami szovjet rajzfilm, vagy legalábbis egy valamilyen rajzfilm, de mindenképp oroszul beszéltek benne. Aztán jött a Cigánykerék, meg a Kamilla meg te.
