„A széppróza és a vers gyógyír, orvosság” – olvashatjuk a Jeanette Wintersontól származó mottót a Szöveglelő című kötet elején, ami nem szöveggyűjtemény vagy antológia, és nem is lexikon, mégis emlékeztet rájuk. A tetszetős megjelenésű, lila kötet abban segít, hogy megtaláljuk a nekünk való olvasmányt, de több mint ötletbörze.
Az előszó szerint a kötet irodalomterapeuta szerzői azt vallják, hogy
„ha az olvasót jó időben találja meg a megfelelő mű, akkor az olyan lesz, mint a szív felé kilőtt nyíl.
Utat talál az olvasó érzéseihez, problémáihoz, segít azok kifejezésében, feldolgozásában, és olyan támaszt nyújt az élet nehézségei közepette, amely megváltoztathatja az ember életét.”
A kötet használata egyszerű: több tucatnyi kulcsszó alatt ismert és kevésbé ismert irodalmi művek rövid, lényegretörő bemutatását találjuk. A szócikkek kulcsszavai segítenek a megfelelő témakörök megtalálásában. „Anya”, „barátság”, „coming out”, „klímagyász”, „meddőség”, „özvegység”, „szabad akarat” – ez csak néhány közülük, amelyek mentén az ember olvasmányt kereshet magának attól függően, hogy épp mire van szüksége.
A Szöveglelő ötletének előzménye Susan Elderkin és Ella Berthoud hasonló, The Novel Cure és The Story Cure című kötete, amelyek angol nyelven elérhető szépirodalmi műveket ajánlanak felnőtteknek és gyerekeknek. A magyar irodalomterapeutáknak azonban nem lett volna elég ezt lefordítani: olyan könyvre volt szükség, ami itthon, magyarul hozzáférhető világirodalmi címeket tartalmaz. A Szöveglelő ötletgazdája és a projekt megálmodója Szabados Ági, a Libertine Könyvesbolt és Könyvkiadó alapítója volt, a szerkesztője pedig Németh Luca Anna.
A könyvön tíz szerző dolgozott (Bálint Lilla, Béres Judit, Berta Beáta, Borbély Zsuzsa, Fekete Edina, Matuszka István, Novák Szilvia, Rudolf Panka, Szakács Emília és G. Tóth Anita). A gyűjtemény alapját a Pécsi Tudományegyetemen folyó biblioterápiás képzés évek óta épített adatbázisa adta – tudtuk meg Dr. Béres Judittól, a Magyar Irodalomterápiás Társaság elnökétől, az egyik szerzőtől.
„Az adatbázis szócikkeihez megírt szövegeinkből indultunk ki, amit aztán sok újabb szócikkel is kiegészítettünk. Jellemzően sok kortárs szöveget is ajánlunk, mert mindegyikünk nagyon szereti a kortárs irodalmat, és hisszük, hogy ezek a művek máshogy szólítják meg az olvasót. A kortárs, és főleg a kortárs magyar szerzők segítenek rálátni az életünkre itt és most” – mondja a szakember, aki azt is hangsúlyozza, hogy nem csak regényeket találunk a Szöveglelő oldalain, bár a kötet eredeti tervében azok lettek volna túlsúlyban. „Novellák és versek is előfordulnak, hiszen a csoportterápiás üléseken sok ilyennel is foglalkozunk. Ezeket rövidségük, tömörségük miatt könnyebb feldolgozni az üléseken, mint a hosszabb műveket.”
Másféle olvasási módot kínál az irodalomterápia? Béres Judit szerint „fókuszáltabb, problémaorientáltabb, a saját és mások belső folyamataira érzékenyebb” olvasóvá nevel:
„Nem csak annyi a célunk, hogy tetsszen vagy szórakoztasson egy könyv, hanem az is, hogy engedjen rálátni fontos kérdésekre, kimozdítson a komfortzónánkból, erős érzelmeket keltsen, akár fel is kavarjon.
Hiszen így nyílik rálátás a kellemetlen dolgokra is, amikkel előbb vagy utóbb mindenkinek meg kell küzdenie.” Az irodalomterápiás olvasás abban is segít, hogy új perspektívából nézzünk rá az életünkre, és olyan élményekről is olvassunk, amiket mi nem éltünk át.
Ha valaki beleolvas a Szöveglelőbe, rögtön láthatja, hogy nem tankönyvszagú elemzéseket tartalmaz. Sokkal praktikusabban közelít az olvasmányokhoz. Az „alkoholizmus” szócikk alatt például Hajnóczy Péter A halál kilovagolt Perzsiából és Szilvási Lajos Albérlet a Síp utcában című (kis)regényeinek rövid, velős összehasonlítását olvassuk, az „alvászavar” szócikk alatt, Szabó Magda A szemlélők című regényét taglalva rögtön a kötődésről és a terhes kötöttségekről van szó. A hajléktalansággal kapcsolatban egyaránt ajánlanak szociográfiát és fikciós szépirodalmat, az LSD-ről írva pedig nem riadnak vissza Timothy Leary nevétől sem. Sokféle regiszterű irodalmat, high-brow és middle-brow szerzőket egyaránt ajánlanak a szerzők: megfér egymás mellett Esterházy Péter és Nick Hornby, de dalszövegek (Palya Bea) és pszichológiai bestseller (Irvin D. Yalom) is.
„Majdnem ezer művet említ a könyv, van miből választani” – mondja Berta Beáta, a kötet egyik szerzője, aki korábban magyartanár volt a budapesti Karinthy Frigyes Gimnáziumban. Céljuk az is, hogy olvasót neveljenek és könyvet adjanak azoknak a kezébe, akik hezitálnak, mit olvassanak. Berta Beáta pedagógusként is arra törekedett, hogy olvasót neveljen a diákokból: „Lehet, hogy nem mindenki ért vele egyet, de számomra ez a legfontosabb célja az iskolai magyarórának.” Úgy látja, a jelenlegi alaptanterv és az érettségi követelmények ennek nem kedveznek, túl sok a lexikális követelmény és kevés a pedagógus szabadsága a tanmenetben:
„Én egy ideig megtaláltam a módját, hogyan beszéljünk szövegekről nem pusztán tananyagként, és mindig jobban érdekelt, hogyan érinti a diákokat egy olvasmány, mi rezdül meg bennük.”
Végül úgy ítélte meg, a jelenlegi keretek között nem lehet tanítani. Januárban 23 év után mondott fel, azért, mert „az oktatásirányítás semmit nem hallott meg a tanárok egy éve (igazából sok éve) tartó küzdelméből” – írta búcsúposztjában –, és azért is, mert nem látta biztosítottnak a minőségi oktatás feltételeit. A Szöveglelőt azonban szívesen ajánlja bármelyik egykori tanítványának, és sok esetben erre nincs is szükség: „Sokan írtak és üzentek nekem, hogy megvették a könyvet, és tetszik nekik kívül-belül.”
„Amióta elvégeztem a képzést, én is máshogy olvasok, mint korábban, gyakran irodalomterápiás szemlélettel fordulok a szövegek felé” – mondja Berta Beáta. – „Jobban figyelek rá, hogyan viszonyulok a könyvhöz, és arra is, milyen kérdéseket vet fel bennem egy mű. Mondok egy példát:
ha idegesít egy szereplő, annak gyakran megvan a miértje, és nagyon izgalmas ennek utánajárni. Gyakran kiderül, hogy az olvasó éppen magára ismer egy karakterben.”
Abban Béres Judit és Berta Beáta is egyetért, hogy az irodalom nem kényelmi cikk, egy-egy könyv olykor ajtóstul ront a házba. „Nagyon szeretem azokat a verseket, amik nem csak kellemes érzéseket keltenek. Azzal, hogy mi az életem célja, mit jelent a saját szabadságom, az elmúlás, a halál, muszáj foglalkozni, mert egyszer úgyis felbukkannak” – mondja Béres Judit. „Nem biztos, hogy az olvasmányokból megkapjuk a választ, de a jó szövegek mindig segítenek feltenni a legfontosabb kérdéseket.”
„Azt is üzenik a könyvek, hogy ezekkel a kérdésekkel nem vagyunk egyedül, más korban és máshol mindezeket már sokan feltették. Ha nincs is meg a végső válasz, pusztán ez a felismerés segíthet benne, hogy egy kicsit letegyünk a terheinkből” – mondja Berta Beáta.
A szerzők egyelőre örülnek, hogy a Szöveglelőt letették az asztalra, de a könyv bemutatóján már felmerült, hogy készülhetne folytatás, amely az ifjúság számára kínál irodalmat. Erre ígéretet még nem kaptunk: addig is böngésszük a megjelent kötet vaskos olvasmánylistáját és segítő szócikkeit. Akkor is, ha nagy kérdéseink vannak, és akkor is, ha egyszerűen csak arra várjuk a választ, hogy mit olvassunk.
Béres Judittal készült korábbi interjúnk itt olvasható:
