De a szerző született akkor, így ez a kéz nem feltétlenül a Szigeten csápol Faith No More-on (ha még mond valamit ez), hanem segít valakinek, tiltakozik valami ellen, pofont ad és kezet fog, utána a kézfertőtlenítőért nyúlva. Nem túl derűs költészet ez, de irónia azért van benne, sőt valamiféle humor is felvillan, csak nevetni nincs kedve az embernek, amikor a szociálisan érzékeny, idegenségtapasztalattal foglalkozó, patriarchális társadalmat kritizáló, környezettudatos, feminista témájú versek mellett témaként megjelenik a halál vagy akár a pandémia. Kicsit hologramjátékra emlékeztet ez a Kállay-féle humor: „mi történik a halál után / a be nem váltott dm pontokkal, a h&m kuponjaimmal” (felhalmozás). És ha már sziget: a romantikus természetben futóknak Kállay jellemzően azt tanácsolja, „bárcsak ne tennék. inkább néznék meg a legyeket az ablakon, csak egyszer, közelről, hogy tudják, milyen, amikor egy tekintet széttörik”. A szerző jó érzékkel, intelligensen nyúl témáihoz, nem prédikál, nem érzelgős, és legtöbbször tartózkodik a közhelyes megfogalmazástól is (van persze, amikor nem: pl. „ott volt az egész világ a kezedben”). Ami komolyabb kifogásunk lehet, az is inkább csak érzés: több vers inkább novellaembrió vagy regénycsíra. Kállay berántja az olvasót a történetbe, de jó lenne tudni a folytatást.
Magvető, 2020, 56 oldal, 1999 Ft
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
