Kis János "nevelődési regénye"

Sorköz

A volt SZDSZ-es politikus Szabadságra ítélve című kötete a szerző életén túl egy magatartás- és életformáról is szól.

Kedves Olvasónk!

Ez a cikk a Magyar Narancs 2021. május 27-i számában jelent meg.  Most ezt az írást ebből a lapszámunkból széles körben, ingyenesen is hozzáférhetővé tesszük.

Részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerkedjenek a tartalmával, részben pedig azért, hogy megmutassuk, érdemes a Narancsot megvásárolni is, hiszen minden számban hasonlóan érdekes cikkeket találhatnak – és a lap immár digitálisan is előfizethető, cikkei számítógépen, okostelefonon és tableten is olvashatóak.

magyarnarancs.hu-n emellett a továbbiakban sem csak fizetőfal mögötti tartalmakat találnak, így mindig érdemes benézni hozzánk. 

Visszavárjuk!

A szerk. 

A Kis János válogatott művei című sorozat újabb kötete azon beszélgetésekből készült, amelyeket Kis 2009 és 2017 között folytatott Meszerics Tamás és Mink András történészekkel. (Meszerics 2014-től az LMP képviselőjeként az Európai Parlamentben dolgozott, s már csak elvétve vett részt ezeken a találkozókon.) A könyv huszonhét fejezete Kis János pályáját a rendszerváltásig tárgyalja, de röviden szó esik az azt követő, sőt a jelen időszakról is.

Vissza Kantig

„Ez a könyv az én életemről szól, de mivel személyes döntéseim és a történelem találkozása folytán életem beleszövődött a pártállami rendszer elleni harcba és a demokratikus köztársaság megalapításába, ezért Magyarország jelenkori történelméről is” – áll az előszóban. Ez a könyv elsősorban egy magatartás- és életformáról szól – egészíthetjük ki az előbbi megjegyzést –; a szakmáját minden körülmények között komolyan és felelősségteljesen művelő alkotó értelmiségi visszaemlékezése, amely kritikus ön- és világszemléletének pillanatnyi állását is rögzíti. Vagyis ezek a beszélgetések nem tekinthetők valamiféle végső összegzésnek, már csak a szerző gondolkodói alapállása miatt sem. A kötet végén Kis egy olyan átfogó munka megírásának a tervéről is beszél, amelyben egyebek mellett azt a problémát vizsgálná, hogy a társadalomnak miért van erkölcsi megfontolásból is szüksége az államra – ennek értelmezéséhez Kanthoz tervez visszanyúlni.

Kis János egész pályáját áthatja az a kantiánus felfogás, mely szerint bármit vizsgálni, argumentálni, a megfelelő kérdések föltevéséig eljutni, a következtetéseket levonni érdemben csak fogalmilag tisztázott rendszerben gondolkodva lehet;

ráadásul mindez semmit nem ér akkor, ha a végeredményt örök­érvényűnek tekintjük, ha nem kérdezünk rá azonnal, nem tekintjük eleve hipotetikusnak azt is. Eddigi pályája innen nézve következetesnek hat, függetlenül a gondolkodásában beállt fordulatoktól; és innen nézve válik érthetővé az az évtizedes intellektuális küzdelem is, amelyet a hetvenes években önmagával folytatott a marxizmus meghaladásáért. Ez utóbbi a mai olvasónak egyszerűen érthetetlennek, hovatovább megmosolyogtónak tetszik, s a maga korában is akadt, aki így érzett. „Már a Beszélő szerkesztője voltam, amikor egy szerkesztőségi ülésen, a Kőszeg Feri lakásához tartozó fogorvosi váróban, [Solt] Ottilia nem csekély kajánsággal azt mondta nekem, hogy csak marxisták fektethetnek annyi szellemi munkát abba, hogy rájöjjenek, amit minden házmesterné magától is tud, hogy a marxizmus egy nagy tévedés. Elismerem, volt ebben valami.” Csakhogy ezt a szellemi erőfeszítést nem úszhatta meg, hiszen az intellektuális továbblépéshez nem valamiféle brosúra-katekizmus kritikáját kellett megfogalmaznia. „Marx nem csupán nagy – és kétségkívül veszélyes – tévedéseket hagyott maga után, hanem a kapitalista piacgazdaság és a liberális demokrácia éleslátó kritikáját is, és aki a liberális gondolatot erkölcsileg és intellektuálisan védhető színvonalon kívánja képviselni, annak számot kell vetnie a Marx által kritikai analízis tárgyává tett jelenségekkel: az elidegenedéssel, az eldologiasodással, az ember és ember közti egyenlőtlenségek nem igazolható formáival, és azzal a marxi argumentummal, mely szerint mindeme jelenségeket a kapitalista piacgazdaság és a liberális demokrácia intézményei szükségszerűen termelik és reprodukálják. Csak az a társadalomfilozófia ér valamit, amelyiknek van válasza erre a kritikára.” (208. oldal)

Szabad

A Szabadságra ítélve leginkább egy nevelődési regényre emlékeztet, ahogyan erre maga Kis János is utal. Mégpedig a Kis János-i gondolkodás alakulásának a regényévé; maga a szöveg ettől helyenként nehéznek és talán fölöslegesen hosszúnak is tűnhet annak, aki mindenekelőtt a pártállammal szemben fellépő ellenzékinek, a rendszerváltozás egyik fontos szereplőjének, az SZDSZ első elnökének az emlékeire kíváncsi. Pedig életpályáján egymástól elválaszthatatlan a politikai-közéleti szerep és a politikusi léttől amúgy húzódozó értelmiségi folyamatos töprengése: Kist mindig is a társadalmi-politikai történetek mögött húzódó mélyebb – morális, filozófiai – problémák izgatták, hogy aztán egy-egy elmélet helyességét ütköztesse a valóságos élethelyzetekben szerzett tapasztalataival. Amikor az 1973-as filozófusper egyik „vádlottjaként” a Bence Györggyel és a Lukács-tanítvány Márkus Györggyel írt marxizmuskritikája miatt állásvesztéssel és publikációs tilalommal sújtják, és Kis a létező intézményeken kívüli létet választja annak minden következményével, ez nem pusztán átmeneti dacreakció a részéről. „A gimnázium után felvettek az egyetemre; mihelyt lediplomáztam, bekerültem a Filozófiai Intézetbe; kutatóként nagyjából azt csináltam, amit akartam, kétszer egy héten kellett egy-két órát az Intézetben töltenem, egyébként olvashattam az Akadémiai Könyvtárban. Nem kellett életre szóló döntéseket hoznom. Most kilöktek a világba, és választásra kényszerítettek. Ettől azonban könnyűnek és szabadnak éreztem magamat. Még nem jutottam el a rendszerrel való szakításig, amikor a rendszer szakított velem. Kádárék lerövidítették a politikai fejlődésemet, ha úgy vesszük, szívességet tettek nekem. Szabadságra ítéltek. Nem én választottam, hogy választani fogok, de választás elé állítottak; nem kerülhettem ki, hogy eldöntsem, ki akarok lenni, hol kívánom kijelölni a helyemet a világban.” (157. oldal) Kis azzal, hogy szankcionálását egyúttal végiggondolandó kérdés tárgyává tette (milyen elidegeníthetetlen jogai vannak egy embernek még egy totális diktatúrában is), majd ezt az utat a rá jellemző intellektuális szigorral végig is járta (pontosabban, járja azóta is újabb és újabb kérdések föltevésével), nemcsak a személyes életstratégiáját befolyásolta, de közvetve hatott a „második nyilvánosság” megteremtésére vagy a demokratikus ellenzék létrejöttére is. Megalkuvásmentes kiállásával a hazai mikroközegén kívül is elismerést és tekintélyt vívott ki magának, s e tekintély akceptálása is hozzájárult a „népi” és az „urbánus” ellenzék átmeneti közeledéséhez és néhány közös akciójához a nyolcvanas években (ennek csúcspontja az 1985-ös monori találkozó volt). Kis nem titkolt fájdalommal beszél az ebben rejlő lehetőség elszalasztásáról; máig úgy tartja, hogy ha ez a kezdetben őszintének ható tapogatózás nem fut zátonyra, másként alakul annak a „százéves háborúnak” a története is, amelyet szerinte a 20. század eleje óta folytat a mindenkori jobb- és baloldal a legkülönfélébb formákban, és amely a legfőbb akadálya az ország érdemi előrejutásának.

Kis János

 
Kis János
Fotó: Németh Dániel  

Kis Jánost elsősorban az ember vele született jogainak a minél teljesebb érvényesítése foglalkoztatja. Az egyén jogainak a nagyvonalú kezelése (esetenként tagadása) az, ami fokozatosan eltávolította a marxizmustól, és a liberalizmus elfogadásához vezette; majd az emberi jogok és az egalitárius eszme „társulása”, az emberek közötti egyenlőség meghatározhatósága, ezek gyakorolhatósága a demokratikus állam keretei között (mely demokrácia csakis a liberalizmuson alapulhat) az, ami a liberalizmus nézetrendszerének a továbbgondolására késztette (készteti). Kis jó emlékező és rendkívül alapos szöveggondozó (a társzerkesztő Mink Andrással egyetemben), ezek a passzusok afféle rövid filozófiai bevezetésnek is elmennek a Kis érdeklődését leginkább inspiráló Ronald Dworkin vagy Thomas Nagel világába.

Szembenézni

Kis János intellektuális „nevelődésének” regénye tehát nem elválasztható a közéletben játszott szerepétől; az életrajzi beszélgetések alapján jól lekövethető mindez. A számos kínálkozó példa közül a Bencével közös Bibó István-értelmezésükre utalnék: Bibó háború utáni javaslatait a szovjet birodalommal való kompromisszumokra nem naivitásként ábrázolják, hanem egy olyan magatartásként, amely a Jalta utáni Kelet-Európát jellemző, látszólag lehetetlen politikai viszonyok közepette is a demokratikus politizálás lehetséges tereit kutatják.

Kis egész közéleti pályafutása (beleértve a demokratikus ellenzék félillegalitását vagy a direkt politikai szerepvállalás utáni politikai publicisztikai munkásságát) pontosan ennek az elméletben már megtett felismerésnek a jegyében zajlik.

Hiszen például „az ebben a helyzetben úgysem lehet semmit tenni” önigazoló impotenciájával szemben a hetvenes–nyolcvanas évek demokratikus ellenzéke éppen azt mutatta fel, hogy igenis lehet; de ez a felfogás érhető tetten abban a 2017. év végi Magyar Narancs-írásában is, amely a mindent eluraló politikai apátián („Orbánt úgysem lehet legyőzni”) felülemelkedve megfogalmazza a 2018. évi országgyűlési választás tétjét, és az ellenzék által reálisan teljesíthető célt. Kist láthatóan bosszantja az a mentalitás, amely valamiféle eleve elrendelést feltételezve mond le a cselekvésről. (Az ezzel szembeni indulata miatt tévesen ítéli meg Szűcs Jenő híres munkáját – Vázlat Európa három történeti régiójáról –, amely szerint a történelemben kialakult struktúrák meghatározó módon befolyásolják a térség továbblépését. Szűcs tanulmánya eredetileg a Bibó-emlékkönyvben jelent meg 1980-ban; a kötet létrehozásában együtt szerepelt a pártállam népi és demokratikus ellenzéke az első nyilvánosságban is megtűrt írókkal, történészekkel, irodalmárokkal.)

Az állandó önreflexió, a saját tettek vagy gondolatok mérlegre tétele (és olykori könnyűnek találása), hajdani tévedések beismerése és analízise ugyancsak a szöveg (az interjú­alany) javára írandó. Mindent összevetve a kötet egyszerre oral history (beleértve a rendkívül érdekfeszítő családtörténeti áttekintést), a közép- és késő Kádár-kor, valamint a rendszerváltás értelmezése, és egy filozófusi pálya értékelése.

Kalligram, 2021, 760 oldal, 4990 Ft

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk