Kövér György, a kiváló történész (a laikus olvasók számára is sok izgalmat rejtő könyvek szerzője) az 1970-es évektől tanulmányozta a válságok természetét. Az 1873-as nagy krach anatómiájáról született, még 1986-ban megjelent kis könyve máig mérföldkő a válságok magyar szakirodalmában.
2012-től öt éven át a Magyar Tudományos Akadémia és az ELTE Válságtörténeti Kutatócsoportjának tagjaként figyelme ismét a krízisek természete felé fordult, és mint a kutatómunka gyümölcseként megjelent tanulmánykötete bizonyítja, a krízistörténeti kutatásnak egyaránt tárgya a válságok történetének tudományos recepciója, a válságról való gondolkodásnak, a depresszióból való kilábalás elméleti megfontolásainak és koroktól függően változó praktikáinak analízise.
Emellett természetesen magában foglalja az egyes válságok természetének, működésének, keletkezésének, lecsengésének vizsgálatát is. E remek, gondolatébresztő kötet fejezeteit olvasva könnyen megfogalmazódik bennünk a következtetés:
nincs két egyforma természetű krízis!
És ez nem csupán a tanulságok mechanikus felhasználását nehezíti (az állítólag rendre okosabb utókor számára), de bonyolultabbá teszi a mélyebb okokat és a rejtett mechanizmusokat vizsgáló történész feladatát is.
A válságok fogalomtörténetét feltáró, az ezzel kapcsolatos kifejezések jelentésrétegeit, szemantikai finomságait szétszálazó kutatómunka eredményeként számot kell vetni azzal is, mennyire mélyen ivódott be a gazdasági krízishelyzetek leírásába az orvosi szaknyelv: a gazdaság lázas állapotától a szétpattanó buborékokon át a depresszióig vagy éppen az ebben a kontextusban is használt lábadozásig.
| ||
A válsággal kapcsolatban szokás ciklusokat emlegetni (hogy egy újabb, orvosi-biológiai szempontból is megterhelt kifejezést említsünk), ám az már korántsem olyan egyértelmű, hogy a gazdaság ciklikus változásai milyen időszakaszt ölelnek át. Kövér a kontextust vázoló bevezető tanulmányt követően régi kutatásait folytatva maga is a hosszúhullámú (50–60 éves) üzleti ciklusok elemzését szolgáló Kondratyev-féle elmélet születéséről és hatástörténetéről szóló írással indít.
A szovjet-orosz közgazdász máig frissnek ható gondolatai segítenek megérteni, miért nem követik egymást azonos forgatókönyv szerint a rövidebb (és rendre kisebb-nagyobb válságokba torkolló) üzleti ciklusok. A szerző ezt követően számos klasszikus és többnyire nem csak a Monarchia magyar felét érintő válság analízisét nyújtja. Ezek ismét jó példát nyújtanak arra, miként kapcsolódnak össze különböző természetű krízisek, és hogy a figyelmeztető előzmények hogyan előlegeznek meg elkövetkező válságokat.
A látszólag különböző gyökerű krízisek összefonódása sem kevésbé tanulságos: az 1873-as válsággal szinte egy időben
újabb gyilkos kolerajárvány indult útjára,
ami immár népegészségügyi, sőt bizonyos mértékig demográfiai válsághelyzetet teremtett (és ennek már ismét akadtak közvetlen gazdasági vonatkozásai). Az 1860-as évek példáján pedig látjuk, hogyan vezetnek akkor még rövid távúnak tűnő klímaingadozások, átmeneti száraz periódusok népélelmezési válsághelyzethez – nem függetlenül attól, hogyan alakítottak lokális hiányokat az elszabaduló árak, és hogyan próbálja ezt az ínséghelyzetet enyhíteni a közigazgatás, az állami adminisztráció és az abszolutizmus évei után újra erőre kapó civil társadalom.
| ||
Az 1869-es kis válság meg éppen azért került a szerző célkeresztjébe, mert ebből a lokális krízisből jobban megérthető a négy évvel később kirobbanó és az egész világon átsöprő gazdasági-pénzügyi válság genezise (a kiindulópont megint csak a Monarchia lehetett), másrészt előzményként is jól modellezhető a szerepe.
A kötet egyik kulcstanulmánya éppen azt vizsgálja, hogyan jelennek meg a kortársak visszaemlékezéseiben a növekedés és a hanyatlás, a prosperitás, illetve a krach, valamint a konkrétan és átvitt értelemben vett ínség emlékei. Kövér fontos tanulságként jegyzi meg, hogy míg az 1873-as (kolerával és ínséggel súlyosbított válság) mindenkinek az elevenébe vágott, így hihetetlenül élesek és képszerűek a róla szóló beszámolók, addig az 1913-as, hatásaiban nem kevésbé komoly gazdasági válság úgyszólván nyom nélkül hullott ki az emlékezetből (nem függetlenül persze a világháború kitörésétől).
Joseph Schumpeter, a kiváló osztrák (később amerikai) közgazdász a maga klasszikus munkájában bonmot-ként már megfogalmazta a krízistörténeti kutatások legfőbb tanulságát: a válság egyetlen oka a prosperitás. Ám az már esetről esetre külön történet, hogy a mindig egyedi jegyekkel bíró gazdasági felvirágzás hogyan szüli meg az őt törvényszerűen követő, ám rendre máshogy jelentkező válságot. A maga nemében ez is egyfajta rejtvény, aminek izgalmát az olvasó is át tudja érezni, amikor a kötet írásait lapozgatja.
Osiris, 2018, 312 oldal, 3980 Ft
