Mikszáth Kálmán: „Ne legyen pihenésük, ha nincs meg az a bizonyos szabadság”

  • L.T.
  • 2021. február 13.

Sorköz

Az író utolsó kézirata a sajtószabadság kiáltványa volt, de egy olyan konzervatív lap közölte, amely a „világpolgárságot” tartotta a legnagyobb veszélynek.

 

A Magyar Figyelő mint „a magyar középosztály konzervatív világnézetű folyóirata” 1911-ben jelent meg először, szerkesztője Herczeg Ferenc, szerkesztőbizottságának elnöke Tisza István volt, célja pedig nem kevesebb, mint a „magyar nemzet megmentése”.

Az egyén dezertálása

„A Magyar Figyelő a magyar értelmiséghez intézi szavát. Ahhoz az értelmiséghez, amely hivatva van a nemzet vezetésére, és amely ma maga is széttagoltan, részben irányt vesztve tesped” – olvashatjuk az első szám beköszöntőjében, majd a következő oldalakon Herczeg Jelszavak című írásában próbálja megmagyarázni a „tespedtség” okát.  „A világpolgárság, amely megtagadja, vagy csak bizonyos föltételek mellett fogadja el a nemzet fogalmát, az ammoralitás, mely azt hiszi magáról, hogy fölötte áll a jó és a rossz fogalmának, a tehetség, mely elszakadt vitorlarongyként libeg a szenvedélyek viharaiban, ezek, ha egyébként kiváló emberi intellektus megnyilatkozásai is, a degeneráltság jelenségei. A nyugati társadalmak dekadenciája tulajdonképpen az egyén dezertálása a polgárosodás fegyelme elől, visszatérése az ős-keleti anarchiába” - jósolta Herczeg Ferenc, bár valószínűleg nem a három évvel később kirobbant világháborút értette az „ammoralitás”, a „degenáráltság jelenségei” alatt.

„Az  egységes  magyar  polgári  politikai  kultúra  műhelye  akart  lenni,  ahol  –  a  hatalom  birtokában  –  a  művelt  liberális-konzervatív  polgár  öntudatát  építik  ki  széleskörű  tájékoztatással,  határozott  állásfoglalásokkal  s  –  nem  utolsósorban  –  az  ellenséges  szellemi-ideológiai    áramlatok     alapos     kritikájával – írta még 1994-ben Tőkéczki László  a Magyar Figyelőről, de azért ne gondoljuk, hogy kizárólag a képzelt ellenség padlóba döngölése volt a terjedelmes lapszámokban. Az első számban Móricz Zsigmond elbeszélése, Lyka Károly képzőművészeti tárgyú dolgozatai mellett

egy valóságos irodalomtörténeti ereklyét is megjelentettek, az 1910-ban elhunyt Mikszáth Kálmán utolsó kéziratát,

amelyet a gyászoló család „gyöngéd figyelmessége” juttatott el a szerkesztőségbe.

Az elmaradt pohárköszöntő

A kézirat annak az ünnepi beszédnek a piszkozata, amelyet Mikszáth a Budapesti Újságírók Egyesületének ún. szabadságlakomáján készült elmondani, amit 1910. május 8-án tartottak volna. (A szabadságlakoma a sajtószabadságot éltető ünnepség volt, az ünnepi beszéd pedig pohárköszöntő, de a szónok nem közönséges poharat, hanem a Jókai által adományozott borral teli aranyserleget emelte.) A esemény azonban elmaradt, mivel május 6-án meghalt Hollósy Géza, a Budapesti Újságírók Egyesületének titkára, a jeles újságíró és szerkesztő, aki az újságírói betegpénztár létrehozásában is maradandó érdemeket szerzett. Noha a közgyűlést megtartották, de a lakomát, tekintettel a gyászesetre, elhalasztották.

Akkor még senki nem sejtette, hogy az újabb időpont kitűzését

egy újabb haláleset, Mikszáth Kálmán május 31-én bekövetkezett halála véglegesen okafogyottá teszi.

„Midőn pedig magának az ünnepi szónoknak halála borította gyászba az országot, az újságírók elhatározták, hogy (…) nem töltik meg Jókai serlegét a hagyományos tokaji borral és nem tartanak szabadságlakomát” – írta a piszkozat közlése kapcsán a Magyar Figyelő, s hozzátették: „A beszédnek, melyet Mikszáth jellemző és nem könnyen olvasható kézvonásaiban közlünk, mély és sejtelmes jelentőséget adnak a Jókai-lepelre vonatkozó gyönyörű gondolatai”.

E mély és sejtelmes jelentőség attól válik nyilvánvalóvá, hogy nem sokkal a szöveg megszületése után a szerző koporsóját is a Jókai-lepellel terítették le, amely tény talán el is halványította azokat a további, „gyönyörű gondolatokat”, amelyeket nem azért érdemes felidézni, mert egy nagy írói utolsó papírra vetett gondolatai, inkább amiatt, mert ma is ugyanolyan aktuálisak, mit 110 évvel ezelőtt.

Az utolsó kézirat

 T. Uraim!

Engedjék meg nekem, hogy midőn ezen a helyen, ezzel a kehellyel a kezemben ismét szólanom adatik, az első hangot annak az érzésemnek szenteljem, hogy úgy tűnik ez fel nekem, mintha valaki sok idő múlva visszakerül egy olyan vidékre, melyet egykor szeretett s nagy kedvteléssel elösmeri, hogy bizony érdemes volt eltávozni a viszontlátás édességéért.

Nem engedhetek meg magamnak hosszabb kitérést, mert a kehely, melyből én ittam annak idején az első kortyot, egyszeribe visszavezet az alapthémához a sajtószabadság dicsőítéséhez, az lévén a rendeltetése, hogy évenként ennek a pohár bornak kiürítésével emlékezzünk meg róla, élénkítsük fel magunkat a küzdelemre, ha bajban van és legalább igyunk az örökkévaló életére, ha nincsen semmi veszedelemben.

(Jókai hagyta ránk ezt a serleget. Sok mindent hagyott ő ránk. Ezt a serleget azért, hogy őrizzük meg a sajtószabadságot, melynek kivívásában része volt. Ránk hagyta műveit, amelyekben elgyönyörködjünk munka közben... És végül ránk hagyott egy lepelt, hogy megpihenjünk ...)

Jókai, mint a mesebeli ember három dolgot hagyott ránk. Az egyik ez a serleg, melyből a szabadságszeretet fogadalmával erősítsük meg magunkat minden évben. Azután ránk hagyta a műveit, ahonnan a szabadság levegőjét szívjuk be. – Végre pedig hagyott ránk egy leplet, a koporsónkra borítandót, hogy alatta megpihenjünk. Én még csak azt teszem hozzá, és így is van az kigondolva, hogy ez a harmadik örökség csak az elsőnek épségben tartása mellett illesse a magyar újságírókat. – Ne legyen pihenésük lenn a földön sem, ha fönn nincs meg az a bizonyos szabadság.

Mikszáth

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.