Az egyik evangéliumi szövegen keresztül ismerjük meg Keresztelő János történetét, amelyben felmerül az apokrif kérdés, mely szerint Jézus helyett lehetett volna-e ő a megváltó. A második történetszál Júdeába vezet, ahol János születésének körülményeit, Zakariás és Erzsébet történetét ismerhetjük meg. A harmadik réteg helyszíne és beszélői pedig ismerősek lehetnek a szerző első könyvéből: a Szűz Mária jegyesében megismert képzeletbeli Kádár-kori falu lakóinak kiegészítő történetébe futunk bele.
A fent említett fej elvesztője ugyanis nemcsak Keresztelő János, hanem az Esperes, a falu kegyvesztett papja, igaz, őt már a halála után, a végrendeletéből fakadóan fejezik le. A különböző történeti szintek és azok nyelvi regisztereinek váltogatása bravúros, és az is könnyen követhető, mikor, ki, kinek a történetét meséli el. A párhuzamosan futó, de helyben, időben, sőt a fikció és a valóság, a szent és a profán keretein belül is egymástól nagyon távol álló történetsíkok egymást értelmezve, magyarázva és kiegészítve kapcsolódnak össze, így az olvasó fejében állhatnak össze a kérdések egyrészt a megváltásról és abban Keresztelő János szerepéről, másrészt az egymásra vetített, egymást elbeszélő egyéni szerepek meghatározottságáról vagy épp esetlegességéről. Mindez úgy, hogy Milbacher könyve nem didaktikus, nem törekszik filozófiai tételek kimondására vagy kimondatására, nem ad mindenre választ, mégis minden szépen összesimul benne.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
