rés a présen

„Szcenográfiának nevezem”

  • rés a présen
  • 2021. április 28.

Sorköz

Juhász Tibor költő, íróval beszélgettünk

rés a présen: Ez nem az a környék című, 2015-ben megjelent első versesköteted a mélyszegénységről, a perifériáról tudósít. Miért fontos neked ez a téma?

Juhász Tibor: „Talán csak egyben egyeznek az egyes vidékek, melyeknek mélyében, mint kagylóban a gyöngy bújik meg a falu: a szegénységben, mely ha okaiban mindenütt másmilyen is, megjelenésében mindenütt ugyanaz.” Az idézet Szabó Zoltán Cifra nyomorúság című szociográfiájából való, amely arról a tájékról is érdemben szól, ahonnan én származom. Azt hiszem, nem túlzás kijelenteni, hogy a kagyló és a gyöngy szerves viszonyához hasonló összefüggést láttam a tágabban értett lakóhelyem, azaz Nógrád megye, valamint a szegénység között. Nyelvet önmagam meghatározásához kerestem, de csak mostanában tudatosult bennem, hogy a másokról való beszédnek, a másokkal való foglalkozásnak volt a legnagyobb szerepe abban, hogy mostanra nagyjából sikerült földeríteni, hogy ki is vagyok én valójában. Jó ideje már kétlaki életet élek, amennyire a lehetőségeim engedik. Debrecen és Salgótarján között ingázom, és azt hiszem, ez a kétlakiság is csiszolt azon a nyelven, amelyet az Amire telikben használtam.

rap: Miért váltottál műnemet a második kötetre?

JT: Mert az első kötet megjelenése után egyszerűen nem tudtam verset írni. Megijedtem, befeszültem valamitől. Azt hiszem, sejtettem, hogy a könyv révén meg fog változni az éle­tem, hogy elindultam egy úton, de valójában anélkül tettem meg rajta az első lépéseket, hogy átgondoltam volna azokat. Mai fejjel azt mondhatom, hogy ez egy jó alkalom volt arra, hogy tisztázzam a világhoz fűződő viszonyomat, például abban a tekintetben is, hogy valójában mit is akarok én kezdeni ezzel az egésszel. Döntöttem, vissza akartam találni a költészethez, és ehhez a próza eszköztárát hívtam segítségül. Aztán persze világos lett a számomra, hogy e tárcák, novellák révén a nyelvvel való foglalkozásnak egy újabb szegmensét fedezem föl, vagyis mankóból céllá változott számomra a prózaírás. Amikor leülök írni, nem gondolkodom a műnemi különbségeken. Valahogy eldől, hogy mi lesz a munka végeredménye, műnemi szempontból csak utólag rendszerezem, csoportosítom az írásaimat.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.