Kedves Olvasónk!
A Sorköz Ásatás sorozatában a Narancs régi, irodalmi tárgyú cikkeinek – recenzióinak, interjúinak, semmiségeinek – legjavát bányásszuk elő lapunk archívumából.
Mit olvastunk és miért 5, 10, 20 évvel ezelőtt, és mit gondoltunk róla? Mi marad abból, amit mi írtunk (az újságba), és mi abból, amit más (az örökkévalóságnak)? Élje velünk újra a magyar írott kultúra közelmúltját!
Az alábbi remek cikk a Magyar Narancs 2002. május 2-i számában jelent meg.
Mire használható ez a könyv?
Egy francia regényt fordítok, azt olvasom a 72. oldalon, hogy az ifjú hős s´effraye. Gépiesen leírom, hogy megijed, de aztán nem találom elég erősnek, érzékletesnek a szót, fellapozom Bartos Tibor új Magyar szótárát (alcíme: Egymást magyarázó szavak és fordulatok tára). A szótárban vagy húsz szinonimát, fordulatot találok: megriad, összerezzen, megrémül, meghökken, eláll a szava, inába, horgasinába, szárába, csizmaszárába szállott, szaladt a bátorsága, gatyájába szaladt a mersz, összekoccan a térde, kiveri a hideg veríték, berezel, begazol, betojik, beszarik, citerázik, cidrizik, szorul a zabszem... és így tovább, ad infinitum. Vígan dúskálok: kedvemre válogatok, az eredeti szöveg szituációja, nyelvi közege, stílusa szerint. De ha a magam szövegét írom, s mint mindig, meg-megakadok, akkor is
bátran fordulhatok a szótárhoz
A pulyka beszédére például, ha éppen arra van szükségem, tizenegy szót ajánl: csivog, csivalyog, pulyog, lubbol, lublubol, trullázik, öblöget, hurukkol, burukkol, hinynyog, hinnyöl. (Persze hogy a lublubol mellett kötök ki.) Vagy ízes megszólítást keresek, akad arra is több mint egy tucat: barátom, édesegykomám, pajtás, cimbora, öcsi, öcskös, csücske (cigány), apám, aranyapám, apuci, arany apóca, haver, pofikám, kispofám, faszikám, mester, főnök, kollégám, szakikám, vagy egyszerűen: figyelsz? bazmeg! És még csak a férfi-megszólításokat soroltam.
De forgathatom a könyvet csak úgy, gyönyörűségből. Elmerülök a nyelv óceánjában, feltöltődöm ezer variánssal, gazdagodom, ízlelgetem az archaikus, népi, argó, irodalmias, egykori slágerekből ránk maradt, tudós szavakat. Az ízlelnek például annyi a változata, árnyalata, hogy nem győzöm sorolni őket, csak ízelítőbe adhatok néhányat: kóstol, kóstolgat, nyalogat, kuktálkodik, csemegéz, nassol, összefut a nyál a szájában, megindul a sava, csömcsög, kortyint, csombolygat - mind ugyanazt jelenti, és mind más (egy kicsit): csombolygatom őket a számban. És eszembe jut Kosztolányi, aki legszívesebben szótárt olvasott: "Van-e a szótárnál gazdagabb, élőbb, lelkesebb valami? Benne van nyelvünk összes szava. Benne van a virágok, ásványok, rovarok, háziállatok és fenevadak, a szerszámok, a közlekedési eszközök és fölszerelések, a fegyverek és a hangszerek, a mesterségek, a testrészek és a nyavalyák neve. Benne van a gyöngédség és a durvaság minden árnyalata, az udvariasság és a gorombaság, a szemérem és a trágárság, a szépség és a rútság, az illat és a bűz, a tisztaság és a szutyok, a boldogság és a boldogtalanság, az önfeláldozás és a gyilkosság. Benne van a múltam, a jelenem és a jövendőm. Benne van az életem. Benne van a halálom is. Benne van a sorsom."
Mi kell ahhoz, hogy egy ilyen szótár megszülessék? Nem sok, csak egy ember - egyetlenegy -, aki negyven évig, vagyis egy életen át fülel az utcán, a villamoson, a piacon, erdélyi és felvidéki útjain, cigányputrikban, szerkesztőségekben, kocsmákban - és
jegyez, lankadatlanul
No meg olvas is, regényeket, művészettörténeti és néprajzi munkákat, tájszótárakat, mesekönyveket, emlékiratokat, történeti műveket, vicclapot, okleveleket. Aztán rendszerezni próbálja, amit talált. Nem a póra mintájára, hanem a példakép, Peter Mark Roget egykori angol hajóorvos Thesaurusát követve - így állítja össze 870 lapos (plusz Betűrendes eligazítás, külön kötetben) kisded szótárát (ahogy Baróti Szabó Dávid nevezte a magáét 1784-ben). Fogalmi köröket alakít ki, 304-et (én bokroknak neveztem volna őket), efféléket: sötét, édes, rosszall, szagos (elkelt volna belőlük is egy betűrendes mutató), és ezeken belül asszociál, az egyik szócsoport hívja a rokont, a másikat, további képzettársítások pedig az új köröket. Igaz, ebből a módszerből látszólagos következetlenségek is erednek, a kuvasz más bokorba kerül (véd), mint az agár (gyorsaság), noha összekapcsolná őket, hogy kutya mindkettő, egy más csoportosítás egymás mellé rendelné őket - de a második kötet szómutatója sikerrel segít az eligazodásban. Nem szigorúan tudományos módszer ez, de éppen a lazaság, a játékosság adja a könyv lendületét, varázsát - a szerző amúgy sem akadémikus szellem. Olyannyira nem, hogy olykor még anekdotizáló hajlamát is szabadjára engedi, kikacsintva a szövegből: "A moldvai "nfalván éppenséggel a vitéz ember hamis, a hevesi Terpesen pedig két-három girizd fokhagymát töm a palóc asszony a gúnárjába, hogy erősebb, mint mondja: hamisabb legyen. Ha Kassák ezt tudja, bizonyára fokhagymával tömi kedves költő-tojásait, akikről a véleménye így szólt vénségére: - Nem támádók, uram, nem támádók!" Csodálkozva, mosolyogva - és szívesen olvassuk az efféle kitérőket (vargabetűket, széljegyzeteket, kommentárokat).
Egy szó, mint száz: megszületett, végre, ez a hasznos, sőt
nélkülözhetetlen, gazdag színekben villódzó,
mulatságos könyv. A kiadó bátran odaírhatta volna a vastag kötet gerincére - elfért volna - a szerző nevét. Már csak azért is, mert alighanem közszó lesz ebből a személynévből, hamarosan úgy fogják emlegetni a szótárt: a nagybartos.
És - hogy kötözködjem is - beilleszthetett volna néhány üres lapot a szép könyvbe a kiadó, ahogyan - a bevezetőből tudjuk - Tiszamarti Frey Antal marcali fog- és nyelvorvos selyempapírokat ragasztott a póra lapjai közé. Az ő példáját követem én is.
Mert tovább kell írni az ilyen könyvet - önmagunk és a majdani kiadások számára. Sokat forgatom a nagybartost, szaporodik a jegyzék: ángy, barisnya, bridzs, cetli, csetresz, csóró, dakszli, dalmahodik, dancs, ebadta, emil, farvíz, fidibusz, fináncláb, fradikolbász (mindent bele!), grund, ispiláng, katzenjammer, leiterjakab, önkiszolgáló, pernahajder, póker, pókerarc, szennyes, talmudista (szőrszálhasogató), tapőr (a zongorilla bekerült), tengertánc, ultimó, viszontlátásra, vizsla. Hál´ istennek, benne van a bolhalyuk, a macskaasztal, a strabancol, a szerelmi kesztyű, a Zilahy-leves - vagyis: Valamit visz a víz.
Corvina, 2002; 870, 375 oldal.
Az Ásatás korábbi részeit itt olvashatja:
