Narancs.hu: Egy időben jelent meg az új könyved a Meseország mindenkiével, de érdekes módon nem kavart akkora hullámokat.
Zalka Csenge Virág: A rendhagyó családok témája az egyes kultúrákon belül különböző okokból bukkan fel a mesékben. A két királyné története például a Rámájana kontextusában arról is szól, hogy egy királyi ház vérvonalának a (férfi) uralkodó halála után is folytatódnia kell, így az istenek kivételt tesznek, és megengedik, hogy két asszonynak szülessen gyermeke. A spanyol sztori tulajdonképpen szellemes megoldás egy klasszikus mesei dilemmára: „ki nyeri el a lány kezét?” Emellett persze rengeteg kultúra létezik a világon, amelyeknek a hagyományos családmodellje különbözik a miénktől.
A család társadalmi koncepció, ami időben és térben is sokat változik.
Például török vagy arab népmeséket olvasgatva senki sem akad fenn a tényen, hogy egy férfinak több felesége van. Talán azért nem ütköztünk olyan nagy ellenállásba, mert ez a könyv az idősebb korosztálynak szól, és hagyományos történeteket vonultat fel, amiket nem én találtam ki, hanem már nagyon régóta léteznek. Tulajdonképpen kulturális kitekintésnek készült a magyar olvasók számára.
Narancs.hu: A könyv a Világszép Alapítványt támogatja. Miért fontos, hogy a gyerekek találkozzanak ilyen történetekkel?
ZCsV: A Világszép Alapítvány a gyermekvédelemben (gyermekotthonban, nevelőszülőnél) élő gyerekeket támogat, így mi rengetegszer találkozunk a „hagyományostól” eltérő családmodellekkel. Fontos, hogy róluk is szóljanak felemelő, megerősítő mesék. Vannak a könyvben történetek, amiket a Világszép-gyerekek sokat hallottak már. Ezeket mindig gondosan válogatjuk az önkéntes mesélőink számára; figyelünk rá, hogy megfeleljenek a korosztálynak és a gyerekeink különleges, személyes igényeinek is. A Sütőtöklányt például az óvodásaink is nagyon szeretik, rengeteget kacagnak rajta. Őket a guruló sütőtök sokkal jobban leköti, mint az egyedülálló anyuka figurája. Igazából pont ez volt a cél: a népmesék sohasem didaktikusak, hanem szimbólumokon keresztül tanítanak. A sütőtöklány jó sztori, a tény pedig, hogy az anyja egyedül neveli, nem ez a történet központi mozgatórugója, de mégis szép, hogy ez az asszony mekkora szeretettel, odaadással neveli a gyerekét az után, hogy a férje elhagyja.
Két célunk volt ezzel a kötettel: megismertetni a hagyományos családban élő embereket azzal, hányféle család lehet szerető és támogató közeg a népmesékben - és mesekönyvet adni olyan szülők és fiatalok kezébe, akik hasonló családokban élnek, hogy magukra ismerhessenek.
Magyarországon például még ma is alig ismert, sőt, sokszor félreismert téma az örökbefogadás és a nevelőszülőség kérdése, sokan nem tudják mi a különbség - vagy hogy egyáltalán van különbség - a kettő között. A könyvben szerepelnek örökbefogadó szülők, nevelőszülők, sőt, még kedves mostohák is. A megjelenés óta sok pozitív visszajelzést kaptunk olyan családoktól, akik pont ilyen mesékre vágytak.
Narancs.hu: Kiemeled az utószóban, hogy azt is meg szeretnéd mutatni, milyen nem lehet egy család. A gyerekek hogyan rezonálnak ezekre?
ZCsV: Mesemondóink nagyon gondosan válogatott mesékkel dolgoznak. Ezzel a témával kapcsolatban mindig az az üzenetünk, hogy akik téged bántanak, azoknak nincs igaza, a bántalmazás soha nem oké, és nincs olyan, hogy valaki megérdemli. Ez azért különösen fontos, mert sok gyerek azzal a meggyőződéssel kerül a gyermekvédelembe, hogy minden az „ő hibája”, hogy azért került el otthonról, mert ő „rossz gyerek.” A mesemondóink nem magyarázzák a meséket, nem vonják le a tanulságokat, de tudjuk, hogy a népmesék szimbolikáján keresztül mégiscsak beivódnak a megerősítések. Hogy te is értékes vagy, te is Világszép vagy, jó dolog, hogy megszülettél. És nem érdemled meg a bántást.
Narancs.hu: Érdekesek a kis összefoglalók a mesék végén. Ha már a Sütötöklányt említettük az előbb: szerinted mi lehet a titka, hogy Angliában sárgadinnyelányként mesélik? Egyáltalán: hogyan terjednek ezek a mesék? A sütőtöklány motívuma például Bhutánban és Törökországban bukkan fel?
ZCsV: A mesék rétegesen épülnek fel: van egy vázuk, szüzséjük, ami a világ körül mindenhol nagyjából ugyanaz, a díszítésük azonban kultúrafüggő, és mesélőről mesélőre változik. A “szépség és a szörnyeteg” mesetípusa például mindig egy titokzatos lény várába kerülő lányról szól, ám a „szörnyeteg” változó: hol oroszlán, hol fehér medve, majom, kígyó és akár dzsinn is lehet. Minden mesemondó a saját ízlése és kultúrája szerint színezi ki ugyanazokat a mesetípusokat. Erről fog szólni a következő könyvem, egyébként: ismert mesék ismeretlen változatait gyűjtöttem össze benne, aranyköpenyes Piroskát, skót Hófehérkét, kameruni fiú Hamupipőkét. Egyes mesetípusok nagyon messzire tudnak utazni, vagy éppen egyszerre születnek meg sok helyen hasonló élethelyzetekből. A színezés azonban minden helyen egyedi és izgalmas.
Narancs.hu: Miért lehet, hogy jó mostohát csak négy helyütt találtál, és abból három Izlandon került elő?
ZCsV: Valószínűleg vannak máshol is. A keresést befolyásolták a források, amikhez hozzáfértem; minél több népmesegyűjteményt olvasok, annál több mesére bukkanok, amik érdekes témákat feszegetnek. Izlandról rengeteg anyag áll rendelkezésre, jól kutatott és jól publikált terület. Szintén érdemes megjegyezni, hogy egyes történeteket akár a gyűjtők is átírhatnak: a legkorábbi Grimm szövegekben például sok helyen édesanya szerepel mostoha helyett, csak a Grimm testvérek annyira ellenezték a gonosz anya alakját, hogy mindenhol mostohát csináltak belőle. Lehet, hogy sok jó mostoha vár még felfedezésre.
Narancs.hu: Sokszor köszönöd meg mesélőknek, hogy használod a gyűjtésük eredményét.
ZCsV: A népmesékre a magyar jogrend szerint nem vonatkozik szerzői jog – de ez nem azt jelenti, hogy minden nemzetközi népmese „szabadon rabolható”. Lehet rajtuk joga a fordítónak, a gyűjtőnek, az újramesélőnek, vagy egyes kultúrák esetében akár a közösség mesemondóinak is. Amikor nemzetközi népmesékkel dolgozom, számomra az alapvető szakmai udvariasság része engedélyt kérnem rájuk. Nem szeretek megúszósan válogatni. Néha nagyon bonyolult folyamat elérni egy-egy szerzőt vagy kiadót, de klassz, érdekes élményeim is fűződnek a munkához. Az egyik kedvenc mesém a Széltestvérből például A halász felesége és a váltott gyerek, ami egy angol történet. Egyetlen könyvben találtam csak meg, nem bukkantam rá más változatára sehol. A szerző sajnos már elhunyt, és a kiadót sem értem el. Végül hosszas böngészés után kinyomoztam, hogy a szerző publikált közösen a lányával is, aki viszont még él, és az angol írószövetség tagja. Írtam a szövetségnek, hogy elkérjem a címét, de azt mondták, a GDPR miatt nem adhatják ki. Helyette nagyon kedvesen azt javasolták, küldjem el nekik emailben az üzenetem, ők pedig kinyomtatják, és postára adják. Kevés esélyét láttam, hogy valaha hallok még felőlük. Ám nagy meglepetésemre egy héttel később végtelenül kedves email érkezett a szerző lányától, aki nem csak engedélyt adott, hogy a mesét lefordítsam és publikáljam, hanem ráadásul örvendezett is egy sort, hogy az édesanyja által gyűjtött mesék ilyen messzire eljutottak, és még mindig elvarázsolják az olvasókat.
Narancs.hu: Lesz a Széltestvérnek folytatása?
ZCsV: Igen, már el is készült, ősszel jelenik meg, épp szerkesztés alatt áll, Törpeszarvas és a déli álom címmel. A kedvenc meséink lesznek benne: úgynevezett tricksterekről (kópékról, bajkeverőkről, furfangos hősökről) szóló történetek. Ezek a karakterek azért fontosak a számunkra, mert a fiatalok nagyon könnyen tudnak azonosulni velük. Törpeszarvas például az indonéz mesevilág furfangos kópéja, olyan, mint nálunk a ravasz róka; rendszeresen túljár a nagyobb, erősebb ragadozók eszén. A Világszép-gyerekek imádják, nem bírnak betelni a róla szóló vicces mesékkel. A könyvben rajta kívül sok más híresség is helyet kapott, mint például Loki, a japán rókatündér - vagy maga Petőfi Sándor is.
Móra Könyvkiadó, 2020, 160 oldal, 3999 forint
Zalka Csenge Virággal korábban a mesemondásról készített interjúnk itt olvasható:
