2010 óta több mint ötvenmilliárd forint támogatásban részesült a felcsúti futballklub

  • narancs.hu
  • 2019. április 24.

Sport

Elképesztő pénzügyi sikert produkálnak.

A törvényben meghatározott határidőnél valamivel korábban nyilvánosságra hozta Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány (FUNA) a tavalyra vonatkozó beszámolóját a Puskás Akadémia honlapján. A dokumentumból az derül ki, hogy a miniszterelnök szívének oly kedves futballalapítvány még felcsúti mértékkel nézve is egészen elképesztő pénzügyi sikerrel zárta az évet, közel kétszer akkora bevételt könyvelhetett el támogatásokból, mint korábban bármikor – írja az Index.

A FUNA 2018-BAN összesen 13,3 milliárd forinthoz jutott különböző formában érkező közpénzekből, illetve céges adományokból, így 8,8 milliárd forintos eredménnyel zárta az évet.

A bevételek többsége a 2018-ban felhasznált 6,7 milliárd forintnyi tao-támogatásból és 6,3 milliárd forintnyi céges adományból származott.

A 13,3 milliárd forintos bevétellel az alapítvány közel megduplázta az eddigi csúcsot jelentő 2013-as év 7,18 milliárd forintos rekordját – emlékeztet a lap.

Készített egy összesítést az Index arról, hogy a Fidesz 2010-es hatalomra kerülése óta mennyi támogatás állt rendelkezésére az akadémiát működtető alapítványnak.

A FUNA beszámolói alapján adományokból, illetve taóból az elmúlt kilenc évben összesen 51 milliárd forint támogatással számolhatott az intézmény, amihez még 3 milliárd forint járult egyéb költségvetési, illetve EU-s forrásokból.

A felcsúti gyarapodást a bevételek emelkedésén túl jól szemlélteti az is, hogy az alapítvány saját tőkéje az elmúlt kilenc év alatt 1,6 milliárd forintról 27 milliárd forintra nőtt.

Ahogy az sem elhanyagolható, hogy a FUNA a 2010 óta elkönyvelt 46,7 milliárd forintos összbevételéből 20,7 milliárd forint ráfordítás mellett 26 milliárd forint eredményt produkált.

Ami pedig az intézmény szakmai célkitűzéseket illeti, hát, azok eredmények már finoman fogalmazva is szerényebbek...

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.