Ilyenek a drónversenyek

A fiúk játéka

szerző
Markó Anita
publikálva
2018/10. (03. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Már a nagy sportcsatornák is fantáziát látnak a drónokban. A verseny olyan, mintha a srácok videojátékoznának, de nem virtuális repülőkkel, hanem valódi drónokkal valódi pályákon száguldoznak.

Az első amatőr drónversenyeket Ausztráliában rendezték 2014-ben, Magyarországon két éve kezdődtek a hivatalos versenyek. „A levegőben egymástól pár centire, 150 km/h-val cikáznak ezek a kis gépek. Nagyobb futamokon már tévéközvetítés is van, a versenyzők nézőpontját mutató belső kamerás képeket vetítünk a nézőknek, vagy épp közeliket, lassításokat, például ha összeér egy-egy propeller. Annyiban különbözik ez a videojátéktól, hogy sokkal többet kell szerelni az elején, és ha a drón fennakadt a fán, akkor fel kell mászni érte. Forma–1-es operatőrökkel dolgozunk, komoly stáb van, nagyon jól meg lehet teremteni a show részét” – meséli Bársony Péter, a Drone Racing Hungary vezetője.

Világszinten több versenysorozat és bajnokság mozgatja meg a pénzdíjakért vagy értékes támogatói nyereményekért induló drónpilótákat, akik a pálya mellett VR-(virtuális valóság) szemüvegben irányítják a gépüket. 2016-ban a Dubaiban rendezett World Drone Prix 250 ezer dolláros fődíját egy 15 éves angol fiú vitte el. A DR1 Racing világbajnokságait 2016-ban Hawaiin, 2017-ben Man szigetén rendezték meg, az előbbin magyar résztvevő is kvalifikálta magát. Tavaly már a legnagyobb amerikai sportcsatorna, az ESPN is közvetítette a The Drone Racing League versenysorozatot, amelybe dollármilliós nagyságrendben invesztáltak a befektetők. Itthon egyelőre ritkák a magas pénzdíjas versenyek, többnyire nem pénzt, hanem egy-egy értékes terméket (például egy közel 200 dolláros, nagy hatótávolságú rádiómodult) lehet nyerni, és arra is jó egy-egy nyilvános megmérettetés, hogy felfigyeljenek a versenyzőre a szponzorok.

 

Drónok harca

A versenyzők általában maguk fejlesztik a drónjaikat, amelyek 150–160 km/h-s végsebességre képesek: másfél másodperc alatt gyorsulnak 100 km/h-ra, és másodpercenként akár több mint tíz métert tudnak emelkedni. Navigációs célból legalább egy kamerára minden drónnak szüksége van; ez a pilóta szeme, amely a valós idejű képet továbbítja a versenyző VR-szemüvegére. A versenyzés másik kulcsfogalma ugyanis a FPV (first person view), azaz a belső nézet: a pilóták úgy reptethetnek, mintha maguk is a levegőben lennének. Az irányításhoz szükséges valós idejű felvételek sokszor alig jobb minőségűek, mint egy ezerszer nyúzott videokazetta, s az akadályok, zászlók, kapuk kerülgetése nem is olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre tűnik. Nagyon gyors reakcióidő és nagyon apró korrekciók kellenek ahhoz, hogy a versenyző ne törje össze a gépét már az első kanyarban.

Ezek persze nem azok a drónok, amelyek a legtöbb bolt polcán sorakoznak. „A levegőben maradás alapelvén kívül szinte mindenben különböznek” – avat be Gátmezei Zoltán (pilótanevein: Durma77, illetve KisDurma), aki modellrepülőkkel kezdte, mára pedig nemcsak hazai, de nemzetközi versenyeredményekkel is büszkélkedhet. „A »normál« drónok lényegében magukat irányítják, a távirányítóval csak az irányt lehet megszabni, minden mást elvégeznek autonóm módon, sőt képesek önállóan hazajönni. Szenzorok terén ezek a gépek szinte jobban látnak, mint mi magunk. A versenygépeken viszont szinte csak egy gyorsulásérzékelő van, nem képesek maguktól magasságot tartani vagy kikerülni egy akadályt: mindent manuálisan kell csinálni, így lehet versenyezni vagy például szaltó jellegű mutatványokat végrehajtani.”

Egy futam körülbelül 1,5–2 percig tart, rendszerint három kört tesznek meg a lehető legnagyobb sebességgel – ennyit bírnak csak az akkumulátorok. „Ha az ember sebességet megy, akkor egy kör 14–30 mp között van, 2 percnél hosszabb futamok a világbajnokságon sem szoktak lenni. Általában 32 versenyző indul: 4 fős csoportokban küzdenek, először 8 futamban kezdenek, aztán 4 futam jön, majd 2, aztán a döntőbe a 4 legjobb versenyző kerül. Nagyjából másfél óra alatt lebonyolítható az egész, és viszonylag sok versenyt láthatnak a nézők. Vannak időmérő futamok is, és vannak az egyenes kieséses fordulók, akkor is általában négy versenyző megy egyszerre a pályán” – mondja Bársony Péter. Ennél többen a frekvenciák keveredése miatt nem igazán versenyezhetnek egyszerre, viszont ez az izgalmasabb forma – itt ugyanúgy kell figyelni az előzésekre, ütközésekre, mint az F–1-ben. A pályák tervét vagy előre kiadják a versenyzőknek gyakorlásra, vagy helyben sorsolják, és építik fel az akadályokat. A minimum terület 120×50 méter, ezen már jó és biztonságos pályát lehet építeni. A versenyzők legfeljebb egymás drónjaival és az akadályokkal ütközhetnek, és a szervezők nagyon fontosnak tartják a helyszín biztosítását is: komoly baleset vagy nézősérülés eddig nem történt.

„Ha csak egy kis területen csinálunk bemutatót, családi napot, még akkor is milliós nagyságrend a védőhálózás. Egy versenypályán pedig még drágább” – teszi hozzá Bársony. A verseny előtt 30 nappal kell kérvényezni az eseti légtérhasználatot – így ha rossz az idő, a futamot nehezen lehet pótolni. „Épületen belül időjárástól függetlenül is lehetne versenyezni, felkészülni, de jelenleg ilyen pálya nem áll rendelkezésre. Voltak erre irányuló törekvések, de pénzügyi okokból nem volt fenntartható” – magyarázza Tuzson Gergely, a Drónpilóták Országos Egyesületének (DOE) vezetője.

A pályák sokfélék lehetnek. Egy labirintusszerű, régi gyárépület éppúgy alkalmas lehet a versenyzésre, mint a nyílt pálya, ahol maga a természet is kihívást jelent. Például a Velencei-tó nem épp szélcsendes partja, de – ha nem is nálunk – léteznek sivatagi pályák is, ahol még a por is akadályozza az irányítást. A leglátványosabb talán a dubai verseny volt, amely egy LED-fénnyel kijelölt, kanyargós, emelkedőkkel tarkított szabadtéri pályán zajlott. Az esti versenyen már a pályán maradás is kihívásnak látszik, hát még megtalálni az egymást követő kapukat, úgy, hogy a versenytársak elkerüljék az ütközést egymás cikázó fénypontocskáival. A magyar futamok körversenyein is a fő feladat a kapuk és zászlók kerülgetése; ezt úgy kell elképzelni, mint egy Red Bull Air Race-pályát, csak persze kicsiben.

 

Egyetlen nő

Az, hogy a dubai világversenyt egy 15 éves fiú nyerte, nem is olyan különös, hiszen a drónozás elsősorban a fiúk játéka. A magyar versenyeken 14 éves kortól lehet indulni (szülői engedéllyel), de lenne fiatalabb induló is, a biztosítási szabályok miatt azonban erre nincs lehetőség. „Van olyan alig tizenéves fiú, aki elképesztő zseni, de a biztosítás miatt egyszerűen nem tudjuk indítani a versenyeken, pedig a srác valószínűleg megverné a komplett mezőnyt” – árulja el Bársony Péter. A magyar drónozók életkora töbségében 20 és 30 év közötti, a mezőnyben egyetlen komolyabb női versenyzőről tudnak, aki Bársony szerint keveset repült még, de nagyon ügyes, simán „elkenheti jövőre a fiúk száját”. Női versenyzőt máshol is alig találni, világszinten is kevesen vannak.

Alapvetően egyszemélyes sportról van szó, de a nagyobb versenyeken csapatokkal, segítőkkel indulnak a résztvevők. Ahogy Gátmezei Zoltán mondja, az Európa-bajnokságra például többnyire 4 fős csapat kvalifikálja magát, az országos versenyen ez változó, nincs szabály a létszámra. „Mivel minden gépet gyakorlatilag a saját pilótája épített, így az esetek többségében mindenki a maga mérnöke” – magyarázza. A nagyobb versenyekre kvalifikációs alapon lehet bejutni, az utazás és a szállás költségét a versenyzők állják. A legnagyobb szponzorok a drónfejlesztésben is aktív cégek, amelyek főként alkatrészekkel támogatják a pilótákat. A 2016-os magyar bajnok, a nyíregyházi Rausz Gábor (aki Hawaiin képviselhette a magyar drónozókat) egyévnyi támogatást kapott légcsavar-utánpótlás formájában. Ami nem csekélység, hiszen ez az alkatrész fogyóeszköz. De a magyar versenyzők alapvetően hobbiszinten és magántőkéből „űzik az ipart”, ritkán jutnak el nagyobb cégekig. Külföldi csapatoknál előfordul, hogy magukat a drónokat, a fontosabb alkatrészeket vagy például az új, még piacra sem dobott akkumulátorokat is egy-egy nagy cég biztosítja a versenyzőnek, s ez komoly anyagi támogatásnak számít. „A szponzorált pilóták nem csak anyagi okból vannak fölényben a hobbipilótákkal szemben. A repüléssel töltött időben is jobban állnak, mint mi: minden pilótánk rendesen dolgozik vagy tanul, így sok gyakorlásra nincs idő. De két éve így is kijutottunk az ibizai Európa-bajnokságra, ahol a középmezőnyben végeztünk a szponzorált pilóták között, pedig akkor még a két csoport között nagy technikai szakadék is húzódott. Tavalyi nagyobb eredményünket (F3U Trencin World Cup, 3. helyezés) én hoztam el komoly csapatmunka árán. A gépem a verseny végére igen rossz állapotba került, a teljes magyar csapat dolgozott rajta, hogy egy-egy futamra repképes legyen. A dolog erősen hasonlított egy F–1-es boksz­utca történéseire. Sajnos 2017-ben ismeretlen okokból elmaradt az európai verseny, de reméljük, idén újra összemérhetjük tudásunkat a külföldi pilótákéval” – meséli Gátmezei Zoltán.

Ha valaki akárcsak hobbiszinten versenyez, akkor is minimum százezreket kell a drónozásba beleölni. „Végtelen sok pénzt el tud nyelni, és mivel a legtöbb esetben az ár tükrözi a minőséget, nem mindig célszerű spórolni. Versenyre teljesen alkalmas magas szintű gép már van 140 ezer forint környékén, ehhez jön a távirányító, a szemüveg, akkumulátorok és sok apróság. A távirányítót általában egyszer kell csak megvenni, és szemüvegből megfelelnek egy kezdőnek a 30–40 ezer környéki darabok is” – sorolja Gátmezei. A többi pilóta is megerősíti ezt: a kezdő szettet 300 és 500 ezer forint közé lövik be. Ám a törő és kopó alkatrészeket nem elég egyszer megvenni, és lépést kell tartani az újításokkal is, ezért folyamatos havi költségként is számolni kell minimum 20–30 ezerrel.

Pataki András, a Drone Hungary facebookos közösség alapítója lassan hat éve foglalkozik drónokkal. Mint mondja, az általa szervezett közösség követőinek száma meghaladja a 8 ezer főt, és emellett persze van egy szűkebb kör is, amely csak a pilótákból áll. „A közösség nagyjából 550–600 pilótát foglal magába – mondja Gátmezei –, de itt-ott még rejtőzködhetnek páran. Egy-egy nagyobb versenyen 30 körül szoktunk lenni, többnyire remek hangulattal”. Közönséget azonban nem könnyű építeni, hiszen ez a sport leginkább a közvetítéseken keresztül izgalmas és látványos, élőben nem mindig egyszerű követni a cikázó apró drónokat.  A Nemzetközi Repülő Szövetség, a FAI (Fédération Aéronautique Internationale) idén rendez először világbajnokságot, és készül megformálni a drónversenyek szabályzatát. Ezt szeretnék a magyar szervezők is átvenni: a tervek szerint több, de nem központilag szervezett verseny lesz, a futamok pedig felmenő rendszerben be tudnak majd kapcsolódni a nemzetközi versenyekbe.

szerző
Markó Anita
publikálva
2018/10. (03. 08.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
drón
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...