A ragadozó sebezhetetlenségéről - Hollandia-Brazília 2-1

Sport

Milyen csalóka is az emlékezet. Az 1974-es holland csapatra például úgy emlékszem vissza, mint a héroszok gyülekezetére, olyanok nekem, mint az Argonauták, akik végül nem kapták meg az aranygyapjút. Ehhez a képhez és az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy az NSZK-ban rendezett vb idején még csak hétéves rajongó voltam, akit a totális futball stratégiai és taktikai oldala helyett inkább Cruyff és Neeskens aurája és megállíthatatlannak tűnő lendülete nyűgözött le. Mélyi József

Milyen csalóka is az emlékezet. Az 1974-es holland csapatra például úgy emlékszem vissza, mint a héroszok gyülekezetére, olyanok nekem, mint az Argonauták, akik végül nem kapták meg az aranygyapjút. Ehhez a képhez és az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy az NSZK-ban rendezett vb idején még csak hétéves rajongó voltam, akit a totális futball stratégiai és taktikai oldala helyett inkább Cruyff és Neeskens aurája és megállíthatatlannak tűnő lendülete nyűgözött le. A döntőbe jutásukat jelentő brazilok elleni mérkőzésen külön öröm volt, hogy ők ketten szerezték a gólokat; emlékeimben úgy élt mindez, mint a két hős makulátlan diadala az 1970-es tökéletes Brazília felmorzsolt maradványa felett. Nemrég újra láttam a meccset, ezért mondom, hogy az emlékezet csalóka. Mert a két gól tényleg szép volt ugyan, Cruyff meg egy zseni - egyszer jócskán sípszó után majdnem ötven méterről rúgta be a labdát a kapuba, csak azért, hogy az ellenfél lássa, ki az igazi brazil -, de ennél durvább meccset valószínűleg csak a televízió előtti korszakban játszottak. Ötvenöt szabálytalanságig számoltam, ebből legalább tíz volt olyan, amiért manapság még a legliberálisabb bíró is azonnal piros lapot adna. Végül egyetlen embert, a konkrétan ámokfutó Pereirát állította ki a játékvezető, de a hollandok tetteit is csak az mentheti, hogy régen az Argonauták sem mentek a szomszédba egy kis kegyetlenkedésért.

Most azért jutott eszembe ez az ezeréves meccs, mert a brazilok megint kék mezben léptek pályára, mint akkor - bár technikatörténetileg sejthető, hogy ez is csalóka utólagos színezés. A párhuzam itt be is fejeződhetne, hiszen néhány perc után nyilvánvalóan látszik, hogy a két csapat most nincs egy súlycsoportban, a brazilok magabiztosan védekeznek, jól passzolnak, lendületesen támadnak, s ennek eredményeként a tizedik percben már vezetnek is. Robinho végre egyszer olyan kedvvel játszik, mint 19 évesen a Santosban, amikor meccsenként legalább háromszor próbálta meg az egyedülálló jobb-lábammal-a-bal-bokámra-pöccintem-a-labdát trükköt, amelyet aztán Európában elfelejtett. A hollandoknál a cselek szóba sem jönnek, tulajdonképpen nincsenek a pályán, kínlódnak, küszködnek, mentik a menthetőt. Egy ismerősöm azt mondta a Brazília-Chile-meccs alatt, hogy a brazilok olyanok, mint egy állat. Mint egy nagy, kollektív ragadozó, egy afrikai nagymacska, amely nem csinál semmi látványosat, csak éppen eléri a célját. Nem tesz egyetlen fölösleges lépést sem, de ha kell, villámgyors mozdulatokkal bárkit szétmarcangol. A hollandok ellen az első félidő braziljai megint egy nyugodt állat benyomását keltik, amely játszik még egy kicsit a nem túl kreatívan menekülő áldozattal.

A második félidőben sem történik eleinte komolyabb változás, talán csak annyi, hogy a hollandok egyre ellenszenvesebbé válnak, reklamálnak, fetrengenek, színészkednek, mintha a legfőbb cél az ellenfél bepöccentése lenne. Azután egyszer csak, amikor a ragadozó, zsákmánya biztos tudatában egy kicsit eltunyul, amikor már Robinho sem annyira élénk, és Lucio sem gesztikulál annyit, a hollandok váratlanul gólt szereznek. Felipe Melo pont olyan rosszul ugrik fel a saját kapuja előtt, mint tette ezt egész évben, a Juventus szurkolóira hozva rá a frászt, Julio Cesar, a legjobb kapus talán azt gondolja, Juan vagy Lucio áll ott középen, akik ilyenkor még őt is elfejelnék a labdával együtt. Mire rájön a tévedésére, egyenlít Hollandia. Az igazán váratlan fordulat csak ezután következik. Néhány perc alatt ugyanis a világ és a hollandok számára is világossá válik, hogy Brazília kétségbe esett. Nem a sebzett állat hatékony dühe szabadul el, hanem az önmagát sebezhetetlennek gondoló élőlény rémülete ül ki a kollektíva arcára. Bár még lenne idő és tér, fogalmuk sincs, mit kezdjenek vele, ráadásul megint ott van Felipe Melo, aki nem mozdul ki az aprócska Sneijderre, csak állva nézi, ahogy a holland irányító, mint egy balatoni fejelésnél, bestukkolja a labdát. S innentől kezdve ez már a hollandok meccse. A különben most kevéssé hatékony - mert kiismert - Robben megint kiismerhetetlenül szaladgál, Sneijder mágnesként vonzza magához a játékot. 'k ketten egyébként annyira jók, hogy együtt kiadnának egy Cruyffot - míg Van Bommel és Neeskens egy napon említése, bár kézenfekvőnek tűnik, egyszerűen a futballba vetett hitemet ingatná meg.

A meccs vége felé a brazilok is egyre inkább 74-es önmagukra emlékeztetnek: Felipe Melo Robben elleni durvaságát az akkori felvételekhez lehetne csatolni, az egyetlen különbség a hollandok fehér mezén túl a piros lap. Utána még történik ez-az a pályán, a hollandok lőhetnének még gólt, de nem teszik, és nem fordul meg semmi, mert Dunga nem hozta el Dél-Afrikába a meccsfordító géniuszokat; sablonosan cserél még kettőt, de ő is tudja, hogy ezzel vége, erre a brazil csapatra a felejtés vár.

A hollandok viszont mehetnek tovább, nem mint a gepárd, hanem inkább mint a róka, azaz Van Marwijk együttese nem a '74-es csapatra emlékeztet, hanem a Cruyff nélkül lefelé ívelő '78-asra. A csalóka emlékezet tükrében persze még az argentínai vb-n döntőt vesztő hollandok is bearanyozódnak: Rep, Rensenbrink és Haan neve ott van, nem közel, de nem is olyan messze az '54-ben tragikusan vesztes Aranycsapatunk névsora mögött. Pedig ha ma megnézzük a felvételeket, az igazi futballt akkor és ott inkább a színészkedő és reklamáló, a peruiakat több mint gyanúsan verő argentinok játszották, köztük is elsősorban a csodálatos Mario Kempes, aki anno a lengyelek ellen úgy lőtt két gólt, hogy a kettő között egy fejest is kivédett a kezével, még látványosabban vetődve, mint Suárez a ghánaiak ellen.

Azt gondolom, a döntő előtt nézzük meg a régi videókat, amíg még lehet azon vitatkozni, hogy van-e igazság a futballban.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.

Presztízskérdés

A magyar kormányzat hosszú ideje azt kommunikálja, hogy csökkent a szegénység Magyarországon, az MCC-s Sebestyén Géza pedig odáig jutott, hogy idén februárban bejelentette a szegénység eltűnését is. A kormány helyzetértékelése eddig is vitatható volt, és a KSH szegénységi adatai körül felfedezett furcsaságok tovább bonyolítják ezt az így is zavaros ügyet.

„Lövésük sincs róla”

Magyarországon nem az illegális kábítószerek okozzák a legnagyobb problémát a fiatalok körében. A hazai 16 évesek élen járnak az alkohol, a cigaretta és e-cigaretta kipróbálásában, és kilátástalannak érzett helyzetük miatt sokan a serkentők felé fordulnak.