"Aztán vallásos kérdésekről beszélgettünk, meg arról, hogyan élnek vissza Isten nevével. 'Úgy kezelik az emberek - mondta Goethe -, mintha ez a megfoghatatlan, elképzelhetetlen legfőbb lény alig különbözne tőlük. Különben nem mondanák, hogy Úristen, Jóisten'" - jegyezte fel Eckermann 1823-ban (fordította: Györffy Miklós). Bár pontosan százötven évvel a goethei kinyilatkoztatás után a hozzám hasonló hatéves futballrajongók számára nyilván csak egyetlen bálvány létezhetett, neveltetésünkből kifolyólag mégsem jutott volna eszünkbe soha, hogy Johan Cruyffot az isteni jelzővel illessük. 1973-ban először a barcelonai szurkolók kezdtek fittyet hányni Goethe intésére, és a szezon végén a Megváltó, "El Salvador" melléknevet ragasztották a karizmatikus hollandra. Nem is csoda, hiszen amikor Cruyff év közben a városba érkezett, a bajnokságban hátul kullogott a nagy múltú csapat, hogy aztán vezérletével 1960 után először szerezzen újra bajnoki címet, és közben az ősellenség Realt mintegy mellékesen 5-0-ra gázolja le. Végül pedig, csaknem két évtizeddel később, amikor a Barcelonával - immár edzőként - véghezvitte az addig megfoghatatlant, azaz megnyerte a Bajnokok Ligáját, Cruyff a néptől megkapta
a "Dios" (Isten) nevet is
Manapság, amikor minden valamirevaló területi csapatban van legalább egy "isten", nehéz eldönteni, hová is tegyük Goethe megjegyzését. Ráadásul bonyolítja a helyzetet, hogy nemrég Maradona pszichológusának nyilatkozatából kiderült: az isteni Diego sajnálatos módon valóban istennek képzeli magát. Legalábbis óvatosan kell tehát bánni a jelzőkkel - főleg, ha tekintetbe vesszük, hogy ha egyáltalán létezik olyan játékos, aki ma már elképzelhetetlen, az Johan Cruyff.
| ||
Már az is gyanús, hogy a nevét sem kimondani, sem leírni nem tudtuk. Gyerekkorunkban végeérhetetlen vitákhoz vezetett, hogy Vitray vagy Knézy mondja-e jól: krajf, krujf, krojf vagy esetleg krüjf? Az első újságcikkekben pedig még maguknak a hollandoknak is meggyűlt a bajuk az eredeti írásmóddal (Cruijff), így nem meglepő, hogy a külföldiek számára kialakult egy külön változat, a "könnyített" Cruyff. Az is furcsa, hogy bár valamikor minden mozdulata belénk égett, ma már nem tudjuk azt sem pontosan elmondani, mitől volt a legnagyobbak egyike. Pelé lekészít, egész testből fejel, Best továbbtol, Maradona kibillent, átkígyóz, bal külsővel pöccent. Cruyff? Õ egyszerűen jelen van. Alkata kicsit Iggy Popé, kicsit Lucky Luke-é. Mikor a legutóbbi James Bond-filmben először pillantottam meg Daniel Craiget, istenemre, azt gondoltam, hogy Cruyff játszik újra.
Egyedülálló mozgására éppoly nehéz hasonlatokat, mint közhelyeket találni. Cruyff volt az, aki "látott a pályán", miközben "ritmust váltott" és "megvillant". Bernd Schuster volt ennyire nonkonform, de nem volt meg benne ez a lendület, Michael Laudrup tudta így terelni a labdát, de ő nem volt ilyen gólerős. A maiak közül Totti uralja így a pályát, ha megfelelő csapat van alatta, de belőle sohasem lesz akkora stratéga. Véleményem szerint, ha összegyúrjuk a taktikailag legnagyobbakat: Cantonát, Katanecet és Kakát, akkor esetleg megkaphatjuk Cruyffot, aki gólokat szerez, lázad, irányít, áttekint, elfut - mindent tud.
Nehéz gyermekkora volt, édesapját hétéves korában vesztette el. Édesanyja, aki az Ajaxnál volt takarítónő, elintézte, hogy a tehetséges fiút felvegyék a csapat ifjúsági oktatóközpontjába, ezzel párhuzamosan viszont a nehezen kezelhető kis Cruyff az "igazi" iskolával tizenhárom éves korában önhatalmúlag szakított. Első felnőttmérkőzésére 1964-ben került sor, ettől kezdve kihagyhatatlan a kezdőből. Ekkoriban a méltatlanul elfeledett angol edző, Vic Buckingham irányítja a csapatot; valójában ő ülteti át a "totális futball" fogalmát az Ajax játékára. Ebben, az ötvenes évek közepe óta ismert játékrendszerben a körülményektől függően, de poszttól függetlenül bárkinek bármikor képesnek kell lennie arra, hogy átvegye a másik szerepét. Így az egyik pillanatban a jobbhátvéd helyén feltűnő játékos a következő percben a bal szélen bukkanhat elő. A cseppfolyós játékstruktúrában a kulcspozíció Cruyffnak jutott.
David Winner angol futballtörténész a totális futball diadalútjának gyökereit a különleges holland térérzetben találta meg. Könyvében Vermeertől az avantgárdig hoz példákat a holland művészek és a nép térfelfogásának absztrakt jellegére, Cruyffot pedig mindezek betetőzéseként olyan tájépítésznek nevezi, aki Mondrianhoz hasonlóan háromszögekben és négyzetekben gondolkodik. Jeroen Henneman holland képzőművész pedig így fogalmazta meg a totális futball látványából fakadó Ajax-érzést: "Elmentél egy Ajax-meccsre, és azzal az érzéssel jöttél el, hogy valami nagyon különöset láttál, és ezt csak te láttad. Aztán beszélni kezdtél erről másokkal, és kiderült, hogy ők is ugyanezt érezték."
A körülrajongott csapat - amelyet Cruyff mellett olyan nevek fémjeleznek, mint Hulshoff, Suurbier vagy Keizer - fénykora 1969-ben egy új edző, Rinus Michels érkezésével kezdődik meg, majd az őt követő Kovács István alatt folytatódik: a szinte kibérelt bajnoki elsőség mellett az Ajax 1971 és 1973 között zsinórban háromszor nyeri meg a Bajnokcsapatok Európa-kupáját. Cruyff legnagyobb meccse talán az Internazionale elleni döntő, ahol mindkét gólt ő szerzi. Játéka elismeréseként Európa legjobb játékosává választják.
Minden jel arra mutat, hogy az 1974-es év lesz Cruyff pályafutásának csúcspontja. A Michels (és Cruyff) által irányított holland válogatott csúcsformában érkezik a nyugat-németországi világbajnokságra: sorra döngölik padlóba ellenfeleiket, többek között Uruguayt, Bulgáriát, az NDK-t, illetve a döntőbe kerülésért a címvédő Brazíliát.
A nyugatnémetek elleni döntő
is úgy kezdődik, mint egy álom - ma is tudjuk kívülről: a középkezdés után csak holland lábat ér a labda, majd Cruyff felgyorsít, betör a 16-oson belülre, Hoeness felrúgja, tizenegyes. Neeskens nyilván bevágja, 1:0 a második percben. A boldog kifejlet helyett azonban görög dráma következik, amelyben a héroszi babérokra törő hőst egy egyszerű halandó állítja meg: mivel emlékeznek rá, hogy réges-régen egy ifjúsági meccsen sikerült Cruyffot lefognia, Bertie Vogts követi a narancssárga tizennégyest. A taktika beválik, Cruyff ezen a meccsen nem tud villanni, így Gerd Müller góljával megpecsételődik a hollandok sorsa. A második világháborús német megszállás és az 1953-as nagy árvíz mellett a XX. század harmadik nagy nemzeti traumája ez, amelyet majd csak az 1988-as Eb sikere tud kissé feledtetni.
Négy év múlva, az 1978-as világbajnokság előtt Hollandia egyetlen akcióban forr össze: hogyan győzheti meg egy nemzet az öntörvényű Johan Cruyffot, hogy döntése megmásításával mégis utazzon a válogatottal Argentínába. Az akció kudarcot vall, a válogatott legjobbja nélkül ismét csak második lesz a vb-n. A távolmaradás oka máig nem teljesen tisztázott: egyesek szerint Cruyff fő motívuma az argentin junta elleni tiltakozás volt, míg mások pénzügyi követeléseket sejtettek a döntés mögött.
Érdekes módon Cruyff karrierje meglepő párhuzamokat mutat a korszak másik kiemelkedő futballistája, Franz Beckenbauer történetével, és ebben nem jelent kivételt az amerikai vendégjáték sem. A rövid washingtoni és Los Angeles-i kitérő után a Császáréhoz hasonlóan még egy nagy fordulatot tartogat a pályafutás vége: bár az Ajax ismét bajnokságot és kupát nyer a visszatérő Cruyffal, a vezetők nem akarják elfogadni a játékos feltételeit, így a szerződéshosszabbítás meghiúsul. Nyilvánvaló, mi történt: Pallasz Athéné intézkedésére Aiász ismét megőrült; a megsértett, kegyetlen Cruyff pedig az áldozat hiányát megbosszulva átpártol az ősellenséghez, a Feyenoordhoz. S ha már bosszú, legyen teljes: a Feyenoord nemcsak a bajnokságot, de a kupát is elhódítja az Ajaxtól.
Miután befejezte, játékának legfontosabb elemeiből csak szilánkok maradtak ránk: a Cruyff-féle csel, amikor a bal szélen jobbal beadást színlel, de helyette a háta mögött balra teszi a labdát, és úgy iramodik el a meghökkent védő mellett. A hirtelen irányváltoztatások és nagy szólógólok homályos emléke mellett legtöbbször talán egy elhanyagolhatónak indult jelenetet idézünk föl: egy 1982-es meccsen az Ajax tizenegyeshez jutott a Helmond Sport ellen. Cruyff állt oda végrehajtani, de ahelyett, hogy rárúgta volna, az ellenfél és a közönség teljes elképedésére a befutó Jesper Olsennek passzolta a labdát, majd a gyors kényszerítő után ő maga pöckölte be a tehetetlen kapus mellett. Megmagyarázhatatlan módon Pires és Henry nem is olyan régi imitációs kísérletét valamilyen láthatatlan kéz csúfosan elrontotta.
Az ekkor már majdnem isteni Johan új életszakaszában megbocsát és jutalmaz. Edzőként visszatér régi sikerei színhelyére, előbb a Rijkaardra és Van Bastenre épülő Ajaxot vezeti KEK-győzelemre, majd a Barcelonában Sztojcskov, Romario, Laudrup és Koeman körül formálja meg a Dream Teamet. A katalán csapat hosszú évekig tartó győzelmi sorozatát a magas fokú technikai képzettségnek és a kombinatív, rövid passzos játékmódnak köszönheti. Jellemző, hogy Cruyff kedvenc gyakorlata egy kétérintős játék: hatan négy ellen, egy szűk, fél tizenhatos nagyságú pályán.
Egyszer még halhatatlanságát is próbára teszi: játékosként, majd edzőként átlagosan napi egy doboz cigarettát szív el, egészen addig, míg 1991-ben rosszul lesz, és koszorúérműtétet kell végrehajtani rajta. Bár az operáció után visszatér a kispadra, végleg lemond a dohányzásról, helyette ettől fogva nyalókát szopogat.
Többszörösen megdicsőülve, kitüntetésekkel elhalmozva, miután el kell hagynia a Barcelonát, nem vállal újabb edzői munkát, helyette szakkommentátorként dolgozik. Gyorsan kiderül róla, hogy itt sem a halandók nyelvét beszéli: kommentárjai teljesen más dimenzióban ragadják meg a pályán történteket, és gyakran nyelvészi elemzésre szorulnak. Nevéhez fűződik többek között a tévedhetetlenség egyik legszebb meghatározása: "Mielőtt hibáznék, inkább nem teszem", valamint a determináció legtömörebb megfogalmazása: "Ha nem megy, akkor nem megy." Folyamatos beszédözönét a szakértők gyakran Rinus Michels, a "Szfinx" hallgatásával vetik össze - ahogy a holland Volkskrant újságírója fogalmazott: Cruyff az experimentális próza művelője.
Tevékenységének emléke persze a kimondott, gyakran megfejthetetlen szavakon túl sem múlik el nyomtalanul; van, aki egyenesen neki tulajdonítja "a futball lelkének megmentését". Miután néhány hete az Ajaxnál legendás tizennégyes számú mezét is visszavonultatták, Cruyff véglegesen olyan istenség lett, akinek ebben a világban nincs több feladata. Nincs már több áldozat, nincs miért megsértődni sem. Időtlenné és halhatatlanná vált; mintha Goethe ülne az Apolló moziban.
