A reptéren, bár Figo hatalmas posztere fogad, még nem érezzük az igazi Euro 2004 hangulatot. Szerencsére ez nem tart sokáig, már a szállásunk felé vezetõ úton tapasztalhatjuk a felfokozott várakozást. Minden ablakban és autón portugál zászló, a csecsemõktõl a nagymamákig mindenki Pauleta-, Christiano Ronaldo- vagy Deco-mezben feszít. Az sem okoz gondot, hogy Rui Costa és Figo két rivális kólamárkát reklámoz. A portugál szurkolók egységesek, nem is gondolnak a kiesésre. A La Bola vezércikke hangzatosan úgy indít: az orosz-portugál meghalt, éljen a spanyol-portugál.
Épp elérjük a dán-bolgár meccs végét, az olaszokat pedig a Malveira da Serra-i Ferrari-rajongók törzshelyén nézzük. Senna-sarok, Prost- és Mansell-ereklyék, az étlapon minden "Tifosi" vagy "Maranello" névre hallgat. Sajnos, a pizzájukból úgy tûnik, a szakács nagyobb fanatikus a kelleténél, inkább a pizzakészítésben mélyedt volna el ilyen alapossággal. Aztán Ibrahimovics oxizása egy csapásra felélénkít mindenkit. Ez a mozdulat az Eb eddigi csúcspontja.
A szombatot vidéken töltjük, a lett-németet együtt izguljuk végig a születésnapját népes baráti körében töltõ 6 éves Miguellel, aki ugyanazt a vaddisznósültekre specializált sintrai éttermet választja mulatsága helyszínéül, mint mi. Öröm látni, hogy
a családmodell itt is
hagyományosnak tekinthetõ, míg a gyermekek vidáman hancúroznak, a családapák a kivetítõ elõtt örvendeznek a lettek derék helytállása láttán, az anyák és nagymamák csendes beletörõdéssel viselik sorsukat.
A holland-cseh meccs már Cascaisban ér minket, itt már teljesen érezhetõ az Eb közelsége. A Lisszabontól ugrásnyira lévõ tengerparti üdülõhelyen a folyamatosan részeg angol szurkolók mellett örömmel fedezzük fel Robert Prosineckit, aki kis ideig együtt nézi velünk és néhány honfitársával egy kedves kis téren az esti rangadót.
Ami aztán a szakértõ közönség legnagyobb gyönyörûségére hatalmas futballt hoz.
Aki eddig kételkedett volna akár a cseh csapat erejében, akár abban, hogy lehet még komoly tétmeccsen grandiózus játékkal elõrukkolni, az ennek a két csapatnak a játéka láttán biztos, hogy visszanyerte a fociba vetett hitét. Nehezen tudnánk elképzelni tisztább, a labdarúgás nagyszerûségét szemléletesebben bemutató elõadást, mint amilyet elsõsorban cseh sportbarátainktól láthattunk. A téren mindenki nekik szurkol, a szép számban jelen lévõ svájciaktól a Feröer-szigetekrõl iderándult négy drukkerig. A remek meccs után még a hollandok sem nagyon szomorkodnak, fõleg azok nem, akiknek sikerül az egyik tévétársaság élõ kapcsolásában integetni anyunak.
Ezzel a csehek a második kör után már csoportelsõk, és továbbjutottak, a mezõnyben egyedüliként, amúgy mindenhol megy a nagy számolgatás. Az elsõ csoportban a portugáloknak mindenképp nyerni kell, a spanyolok még egy szoros vereség esetén is továbbjuthatnak, ha a görögök legalább kettõvel kikapnak az oroszoktól. A tévében Del Piero azt nyilatkozza, hogy a labdarúgás szégyene lenne, ha a dán-svéd 2-2 vagy 3-3 lenne, ebben az esetben az olaszok mindenképp kiesnek. Az angol-francia-horvát-svájci négyesbõl még mindenki továbbjuthat, de azért a helvétek háromgólos gyõzelmére a franciák ellen még a szomszéd asztalnál ülõ fanatikus genfiek sem fogadtak.
Kicsit dühöngünk a németek mázliján, a várhatóan a tartalékaikkal felálló csehek elleni gyõzelemmel kiejthetik a hollandokat. Reméljük, azért Verpakovskiséknek és Davidséknak is lesz még ehhez pár szavuk, meg különben is, még a cseh B is fantáziadúsabbnak tûnik Didi Hamannéknál.
A vasárnap azonban már csak az ibériai derbirõl szól. Kis meglepetés, hogy a spanyolok gyakorlatilag elfoglalták Lisszabont. A fõtéren, a Rossión van a fõhadiszállásuk, két-három rigmust váltogató kiabálásuk több kilométerre elhallatszik, fõleg a Viva Espa–át gajdolják, annak szövegén - a refrént kivéve - nagyvonalúan felülemelkedve. A portugálok, úgy tûnik, szûk családi körben melegítenek, legalábbis a meccsig helyi szurkoló-val nem találkozunk. Feltûnnek viszont a részt vevõ országokon túl gyakorlatilag Európa minden országának képviselõi, nekünk az osztrákok tetszettek a leg-jobban, akik "Austria: European Champions 2008" pólójukkal már tudni vélnek valamit.
A portugál tévé, amúgy Tour de France-os módra, élõ egyenes adásban helikopter-rõl közvetíti a csapat mintegy háromnegyed órás útját a szállástól a stadionig. Bár a képen csak a busz teteje látszik, mégis minden szem a képernyõre tapad.
Az érkezést már nem várjuk meg, irány a stadion. A José Al-valadéban természe-tesen telt ház fogad, és noha egy órával a meccs elõtt a spanyolok tûnnek energikusabbnak, a kezdésre helyreáll a rend, és látszik, hogy kié a hazai pálya. A lelátó nagy részén vegyesen ülnek spanyolok és portugálok a legnagyobb békében. A meccs az elsõ félidõ görcsösebb játéka után felpörög, Nuno Gomes gólja után pedig a stadion állva tombolja végig a hátralévõ közel fél órát.
Portugália gyõz, a spanyolok sportszerûen fogadják a vereséget, ami egyben a búcsújukat is jelenti. A gyõzteseket megtapsolják, a Rossiót pedig visszaadják a hazaiaknak. A portugálokban egyszeriben minden feszültség feloldódik, az egész város egy összefüggõ autó- és motorsor, ma éjjel senki nem alszik. Még fel-felhallatszik a Viva Espa–a, de már a portugál változat a hangosabb, mely a Vivát Adiosra cseréli.
Fecser Péter
Tóth Benedek
(Lisszabon)
