Hosszú Katinka Milák taktikájáról: "Kicsit rizikós volt, de láthatjuk, hogy ez volt a nyerő"

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 4.

Sport

"Zseniálisan oldotta meg" – nyilatkozott sporttársáról a háromszoros olimpiai bajnok.

Milák Kristóf óriási hajrával lett olimpiai bajnok szombat este 100 pillangón, az utolsó 30 métert nyomta meg igazán, pont annyira, hogy elsőként tudjon benyúlni azok után, hogy 50 méternél negyedikként fordult. Ezt a kockázatos, ritkán látott taktikát elemezte a Eurosport műsorában a kétszeres paralimpiai és egyszeres világbajnok úszó, Pásztory Dóra, illetve a háromszoros olimpiai bajnok, kilencszeres világbajnok Hosszú Katinka.

Azzal, hogy 50 méternél 63 századmásodperccel a világcsúcstól elmaradva kezdtek, arra utal Pásztory szerint, hogy a 100-as döntőt is inkább a 200-as pillangóúszók építették fel. „Kristóf zsenialitását az is mutatja, hogy ugye az előfutamot és a középdöntőt is nagyon erősen kezdte, midnig a mezőny előtt, elsőként fordult 50-nél. Egyértelműen taktikát váltott a döntőre, úgy gondolom, hogy direkt így tervezte” – folytatta Hosszú arra térve, hogy Milák teljesen másképp úszott a döntőben, mint előtte. „Úgy gondolom, hogy ő ezt kitalálta, lehajtotta fejét és megcsinálta azt, amit eltervezett. Ráadásul egy nagyon szuper, 50 másodperc alatti idővel” – idézi a Telex.

Nagyon nehéz így úszni, sokkal nehezebb, mint amikor beleállsz és az elejétől a végéig maxra végigúszod.

Ő egyértelműen nem ezt választotta a döntőre, ami egy kicsit rizikós volt, de láthatjuk, hogy ez volt a nyerő taktika, ezért tudott a végén nagyon erősen jönni és megnyerni” – elemzett Hosszú.

Pásztory szerint is tudatos döntés volt, hiszen a víz alatti delfinezés utáni 2 húzásnál eldől, ki milyen taktika mellett döntött, Milák pedig láthatóan hátrébb volt, holott tudott volna két olyat is húzni, amivel mindenki előtt van. Raádásul mivel két sprinter között úszott, tudhatta, hogy ha ők elkezdik, lesz majd lehetőség feljönni rájuk. „Amitől én nagyon féltem, és zseniálisan oldotta meg, és ez is a tudatosság, a gyakorlás, a helyes döntések eredménye, hogy az elődöntőben nem jött jól ki neki a tempószám, bele kellett még egyet passzíroznia az utolsó öt méteren, ráadásul fel is emelte a fejét, ami nem jellemző 100 méteren, hogy az utolsó öt méteren még levegőt vesznek, amitől beszorult két tempó közé. Ez tegnap jól sikerült, ez 9 századot jelenthet” – értékelt Pásztory, utalva arra, hogy Milák végül pont 9 századdal nyert a kanadai Josh Liendo előtt.

Hosszú viszont úgy látta, nem volt tökéletes a célba érés, úgy látta, öt méterrel korábban Milák még többel vezetett, de a lényeg, hogy Milák olimpiai bajnok lett.

A teljes elemzés, amiben Milák és a sajtó kapcsolata, illetve a többi szombati úszószám is szóba került, itt nézhető meg. Az aranyat hozó 100 pillangó pedig itt:

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.