Gusztos Péter 2010-ben kiszállt a politikából, és létrehozott egy alapítványt azzal a céllal, hogy megteremti a sérült, a fogyatékkal élő és az ép emberek közös mozgási és sportolási lehetőségeit. „Valami olyat akartam csinálni, ami távol van a politikától, civil. Motivált, hogy úttörő kezdeményezés legyen, a semmiből építsünk fel valamit, de az is, hogy része legyen a futás, ami a hobbim. Láttam külföldi versenyeken hasonló szervezeteket, azok inspiráltak” – mondja.
Nem szégyen a futás
Először olyan mozgássérült fiatalokat tolva futottak a részt vevő önkéntesek, akik maguktól nem tudtak mozogni, de hamar bővült a kör: csatlakoztak hozzájuk a kerekesszékesek, majd a látássérültek is, akik segítőkkel futottak együtt. Később a futás mellett úszó és teremkerékpáros edzőprogramot is kidolgoztak, a lényeg az volt, hogy rendszeres mozgást biztosítsanak. „Nem arra törekedtünk, hogy huszonhatféle sportágba belekapjunk, inkább foglalkozzunk hárommal, de legyenek rendszeresek az edzések” – meséli Gusztos. Az úszás egy szomorú esemény kapcsán került látókörükbe: 2012-ben Málnai István edző halála után – aki mások mellett a paralimpiai bajnok Pásztory Dóra edzője is volt – kezdtek tanítványaival foglalkozni; felsővégtag-hiányos gyerekeknek szerveztek úszóedzéseket, a programhoz később autista és mozgássérült gyerekek is csatlakoztak, ma pedig – külön csoportban – már látássérültekkel is foglalkoznak.
Az elmúlt egy évben ismét nagyot léptek előre: augusztus 1-jén edzőtermet nyitottak a XIII. kerületben. A Suhanj! Fitness az ország első, integrált edzőterme, a sérült vagy fogyatékkal élők is bátran kipróbálhatják.
„A politikából jövök, pontosan tudom, hogy kormányzati ciklusoktól függetlenül, a politikai döntésből adódó támogatásnak valamilyen módon mindig ára van” – jegyzi meg Gusztos, hiszen az elmúlt hat évben a Suhanj! valóban nem fogadott el állami támogatást. „Olyan ez, mint a Monty Python fekete lovagja, akinek már sem keze, sem lába, de felajánlja a döntetlent” – mondja, de úgy tűnik, mégis ez a sikeres működés titka: „Civilként rá vagy kényszerítve, hogy ügyesen gyűjts adományt, valódi támogatókat szerezz, valódi társadalmi bázist építs.” Nos, a bázis már megvan. Kialakult egy több száz fős csoport, melynek tagjai, ahogy tudnak, úgy segítenek. Tavaly 30 millió forintból gazdálkodtak, ami komoly előrelépés a 2014-es 18 millióhoz képest, bár az adakozó kedv minden bizonnyal összefüggött az edzőteremprojekttel.
Az első három évben mindenki önkéntes alapon dolgozott, de még tavaly is, miután kibérelték az edzőterem helyét a XIII. kerületi Tátra utcában, csak két részmunkaidős munkavállaló segítette Gusztos munkáját. Ma viszont már több mint tíz ember – részben megváltozott munkaképességű, mozgás- vagy látássérült – dolgozik főállásban vagy részmunkaidősként a Suhanj! Fitnessben.
Az edzőterem kialakítása során fontos volt, hogy olyan hely legyen, ahol az alapítvány transzparens módon is jelen van. Az üvegfalú irodában az alapítvány munkatársai dolgoznak, és a fitneszterem mellett, a nyitott térben is olyan gépek vannak, amelyek egy részét egyszerű átkapcsolással a sérült vagy fogyatékkal élők is használhatják. A programban szerepel fejlesztő torna is gyerekeknek, az év elejére pedig tervbe vették, hogy készség- és mozgásfejlesztő terápiás programot indítanak, így a sport mellett – integrált körülmények között – a gyógyítás is megjelenik a munkájukban.
A terem története a bérlemény megszerzésével kezdődött. Először meg kellett győzni a kerületi önkormányzatot a projekt sikerességéről, hogy megkapják a korábban bankfiókként működő 500 négyzetméteres helyiséget, amit addig hiába bocsátottak többször nyilvános licitre, nem kelt el. Miután ez sikerült, téglajegyeket bocsátottak ki, ám nem az adományok hiánya, hanem a kivitelező csúszása miatt késett hónapokat a nyitás.
Egyre többen
Augusztus óta működik a terem, októberben több mint ezer ember belépését számolták, a látogatók száma folyamatosan nő. A mozogni vágyók kétharmada ép, egyharmada sérült vagy fogyatékkal élő vendég. Ez azért fontos, mert egy percig sem volt az a cél, hogy szegregált edzőtermet hozzanak létre, épp ellenkezőleg. A társadalmi szemléletformálás mellett az edzőteremnek mint üzleti vállalkozásnak is alapvető érdeke, hogy minél több egészséges ember igénybe vegye, mert míg ők piaci alapon, egy budapesti középkategóriás edzőterem árait fizetik meg, a fogyatékkal élőknek jelentős kedvezményt adnak.
A jövőt illetően döntő kérdés, hogy be mernek-e menni egy ilyen integrált fitneszterembe az emberek. Ha valakinek nincs tapasztalata, nem volt interakcióban sérült vagy fogyatékkal élő emberekkel, zavarba eshet, de az is igaz, hogy a fitneszipar „szépségfasizmusa” miatt sokan épp azért nem járnak konditerembe, mert ott „mindenki ki van gyúrva”. Ám itt egészen más a helyzet, valószínű, egy ilyen helyre másképp megy be az, aki tornából fel volt mentve, súlyproblémákkal küzd vagy idősebb.
Réka két éve autóbalesetben elvesztette az egyik lábát, combamputáltként műlábbal mozog, sportol. Balesete előtt rendszeresen járt edzőterembe, de azt követően nem – noha igénye lett volna –, mert félt attól, hogy mit fognak szólni, ha az öltözőben „leveszi a lábát”. A Suhanj! termében nincs ezzel probléma, már az első pillanattól nagyon baráti közegnek érezte a helyet. „Itt közösségépítéssel sportol mindenki: van egy közös cél, hogy mindenki kihozza magából a maximumot úgy, hogy egymást és magunkat is motiváljuk.” A lány októberben csatlakozott az alapítvány edzőtermi sportolóihoz. Különösen nehéz helyzetben van, hiszen térd fölött amputálták, és mint mondja, egy ilyen beavatkozás után nagyon korlátozottak a lehetőségek. „Az amputált emberek nagy többsége nem hajlandó műlábat viselni, vagy csak nagyon ritkán, mert őszinte leszek, az, hogy én talpon vagyok, csinálok dolgokat, edzek, marha fájdalmas. Ilyen fizikai fájdalmaim még sosem voltak előző életemben. Ahhoz, hogy az ember talpon lehessen, tűrni kell a fájdalmat, hozzá kell szokni. Erre sokan nem képesek, vagy egyszerűen csak nem akarnak ebben a fájdalomban élni.” De Réka nem adja fel, már csak azért sem, mert – mint mondja –„mélyről jövő szeretetet” érez a sport iránt.
Gusztos Péter szerint a legfontosabb most az, hogy önfenntartóvá váljon az edzőterem. A biztató indulás után a harmadik hónapra 1,2 millió forintos bevételt hozott össze a fitneszterem. Becsléseik szerint körülbelül egy-másfél év, míg elérik az önfenntartást, amihez havi 2,5-3 millió forintot kell a helynek kitermelnie, addig pedig adománygyűjtéssel kell kipótolni a hiányzó összeget. Az edzőterem a bázis, ha a vállalkozás nyereségesre fordul és az alapítvány önkénteseinek, támogatóinak, klienseinek a száma megnő, azzal számolhatnak, hogy pár év múlva jelentős forrásaik szabadulnak fel, így megkezdhetik vidéki tevékenységüket, illetve újabb edzőtermet is nyithatnak. De az alapítvány tervei között van egy sportegyesület alapítása is, amely parasportolókat menedzselne.
