"Majd csak be kell ugranom" - Verrasztó Evelyn Európa-bajnok úszó

  • Simon Andrea
  • 2010. szeptember 16.

Sport

Aki látta, nem felejti: alig egy órával azután, hogy a 200 vegyesen egy századdal kikapott Hosszú Katinkától, a 4x200-as gyorsváltó utolsó embereként aranyat érően hajrázott a budapesti úszó Eb-n.
Aki látta, nem felejti: alig egy órával azután, hogy a 200 vegyesen egy századdal kikapott Hosszú Katinkától, a 4x200-as gyorsváltó utolsó embereként aranyat érően hajrázott a budapesti úszó Eb-n.

Verrasztó Evelyn: A 200 vegyes utáni első emlékem az, hogy apa sír. Aztán Balázs kérdezi (Fehérvári Balázs mesteredző, vele készült interjúnkat lásd: "A tiéd úgyis olyan gagyi", Magyar Narancs, 2010. szeptember 2.), hogy vagyok? Mondtam, nem annyira jól, de minden rendben lesz. Kicsit ültünk még egymás mellett, nem nagyon volt miről beszélgetni, mert mindketten ugyanarra gondoltunk. Arra a napra úgy készültem, hogy tudtam, két feladat vár majd rám. Vagyis nem úgy, hogy leúszom a 200 vegyest és a váltóban majd lesz, ami lesz, hanem úgy, hogy két elég erős 200-at kell úsznom.

Magyar Narancs: Lelkileg vagy fizikailag viselt meg a vereség?

VE: Lelkileg. Ez volt a második ilyen egyszázados "akcióm" Peking után. Mondjuk az rosszabb volt, mert ott holtversenyben lettem nyolcadik, és újra kellett úsznom a távot. Az borzasztó volt, életem leghosszabb 200 vegyese. És én akkor még nem voltam elég érett, hogy megcsináljam. Kiborultam, noha lett volna még egy lehetőségem bizonyítani. 20 percem volt, hogy összeszedjem magam - nem sikerült, de tanultam belőle. Most is kikaptam egyetlen századdal, de szereztem egy érmet, és az nagyon nem mindegy, hogy kilencedik vagy-e, vagy dobogós. Úgy voltam vele, hogy jól úsztam, jó versenyt csináltunk Katkával. Persze kicsit sírtam, de csak magamban, hogy senki ne lássa. De muszáj volt öszszeszedni magam, mert tudtam, hogy még három ember sorsa múlik rajtam. És bár a 200 vegyes elég sokat kivett belőlem fizikailag, azt azért sejtettem, hogy ha ott 2,10-ot tudtam, valószínűleg 200 gyorson is jól fogok úszni. Amikor Ági (Mutina Ágnes - S. A.) első emberként megcsinálta, amit kellett - elsőként váltott, és jó időt is úszott -, arra gondoltam, hogy minden rendben lesz, ha neki jól megy, nekem is jól kell mennie! Aztán arra emlékszem, hogy 300 méternél néztem Dara Esztit, aki két testhosszal vezetett, és az járt a fejemben, hogy ha így megy, nekem majd csak be kell ugranom, nem lesz gond. Aztán láttam, hogy feljöttek a franciák, de tudtam, hogy megint Muffat-val fogok úszni, akit azért meg szoktam verni, úgyhogy lelkileg elég jól voltam. A többire nem nagyon emlékszem... Hárman álltak a parton, és én rájuk gondoltam: mindent megtettek értem, nekem is mindent meg kell tennem értük. És nem úgy úsztam, ahogy a 200 gyorsot általában szoktam, hogy elkezdem, mint egy őrült, és a végére meghalok, hanem úgy, ahogy a bátyám és Ági mondták: odafigyelve, a harmadik 50-et megnyomva. A fordulóknál láttam, hogy állunk, amikor pedig a végén egyszer kinéztem, arra gondoltam, igen, ez meglesz. És ez lehet a kulcsa a dolognak, hogy egyetlen pillanatig sem kételkedtem benne.

MN: A célban mit kiabáltál?

VE: Káromkodtam. Nagyon boldog voltam. Az egész egy teljesen más állapot volt. Eksztázis. Ezért nem emlékszem belőle sok mindenre. Tudom, hogy apa megint sírt, és azt is, hogy ezek másmilyen könnyek voltak. Aztán a bátyám, Dávid és Ági jöttek boldogan, hogy ugye, mi megmondtuk!

MN: És apukád mit mondott?

VE: Hogy jól úsztam.

MN: Ennyit?

VE: ' nem szokott hosszabban dicsérni.

MN: Nem is hiányzik?

VE: Nem. Apa maximalista. Ha ő valamire azt mondja, hogy jó, akkor biztosan az. Legalábbis nem rossz.

MN: Könnyebb vagy nehezebb ezt az egészet a Verrasztó család tagjaként csinálni?

VE: Sokan azt hiszik, nehezebb. De engem ez egyáltalán nem zavar, büszke vagyok arra, amit apa (dr. Verrasztó Zoltán, olimpiai ezüstérmes úszó - S. A.) és anya (Gyúró Mónika, sokszoros bajnok, egykori válogatott úszó - S. A.) elértek. Nekem sokkal könnyebb, hogy a szüleim is úsztak, és a bátyám is úszik. Mindent meg tudok beszélni velük, mert mindent megértenek. Apa maximalizmusát persze nem mindig könnyű elviselni, de nekem ez nem újdonság. Az elején sokkal nehezebb volt együtt dolgozni vele. Most már legalább néha elfogadja, hogy 21 éves vagyok. Olyankor meg tudjuk beszélni a dolgokat, ahelyett, hogy azt mondaná: "Ismételjünk!"

MN: A szüleid miatt lettél úszó?

VE: 'k más sportágak felé próbáltak terelgetni - én például karatéztam, kosaraztam és RSG-ztem is -, de szerintem sosem volt kérdés, hogy úszni fogunk. Apa vitt le minket Széchy Tamás bácsihoz, alakult egy csoport, ahol nagyon jó volt a hangulat, jó volt a vízben. Aztán rögtön az első versenyemen érmes lettem, így nem volt kérdés, hogy maradok.

MN: Mit szeretsz benne?

VE: Az egészet! Van, aki csak a versenyzést, de én edzeni is szeretek. Amikor nem megy annyira, nyilván kevésbé. 2003 körül volt egy rosszabb időszakom, elég sok edzésen "kummantottam", apa ki is vett, mondta, járjak inkább suliba. Úgy három nap után gondoltam meg magam. Nem akartam abbahagyni, nekem ez minden, nem is tudom, mit csinálnék, ha nem úsznék! Tudom, hogy minden edzésen meg kell halni, és hogy abban a napi hat órában, amit edzéssel töltök, nincsen könnyű rész, mert azzal semmire sem jutok. Igazából akkor jó, amikor egy edzés nagyon-nagyon fáj, de nagyon jól megy. Ég belül, ég kívül, lezsibbadsz, minden bajod van, de csinálod, mert tudod: ez kell ahhoz, hogy te legyél a legjobb.

MN: Amikor megkapod a napi melót, szó nélkül megcsinálod?

VE: Előfordul, hogy hisztizek. De mindig megpróbálom. Nem mindig sikerül, amikor például fáradtabb vagyok, akkor vannak kisebb balhék. De az adott pillanatban mindig a legjobb teljesítményre törekszem. Balázs nem nagyon tud olyan feladatot mondani, aminek ne mennénk neki, vagy amire azt mondanánk, hú, ez most sok. Széles Sanyi bánál tanultunk meg úszni, ő rakta le az alapokat, mindent megtanított, amit kellett. Nem csak technikát, de elég sok kilométert is. És azzal együtt, hogy sokat viccelődött a parton, ha ő azt mondta, hogy 20°400-at kell úszni, akkor odaálltunk, és leúsztuk.

MN: De azért előfordul, hogy Balázs tud olyat mondani?

VE: Egyszer volt ilyen: 2°100-akat kellett volna úszni. Akkor azt mondtam, hozzon egy embert, aki megcsinálja. Azóta nem csináljuk. Igazából ez az egy volt, amire azt mondtam, nem lehet. Amúgy nem mondok ilyet, mert mindent meg lehet csinálni. Jó, a szerda-szombati "felállósra" néha rá szoktunk stresszelni.

MN: Az mi?

VE: Van mondjuk 600 méter, 6°100 méterre vagy 12°50-re bontva, és azt maximális iramban kell teljesíteni. Mindegyik rajttal indul, vagyis mindegyikhez fel kell állni. És hiába rövid, nagyon nehéz. És mi ebből elég sokat csinálunk.

MN: Meccseltek is?

VE: Mindig. Ezért is jó, hogy 12-en vagyunk a csoportban, mert mindig találsz olyat, akivel lehet versenyezni. Háton Jakabos Zsuzsival, gyorson pedig Ágival úszunk egymás ellen. És gyorskaron például - amikor berakunk egy bóját, fölveszünk egy lábgumit, és csak karral úszunk - képtelen vagyok őt megverni. Gyorslábon pedig fordítva van. A "felállós" feladatokban is ő a jobb.

MN: Az ilyen vereségeket hogy viseled?

VE: Amikor elkezdtünk együtt edzeni, voltak hisztik. Ági később jött, de aztán elkezdett alkalmazkodni ehhez az egészhez, és megvert. És ezen eleinte nagyon ki tudtam akadni. Most viszont már tudom, jó, hogy ott úszik mellettem, mert 200 gyorson ő a világ egyik legjobbja, és ha meg tudom tanulni azt, amit ő tud, akkor biztos jó leszek. Azért nem szokott olyan nagyon megverni edzésen.

MN: És a bátyád hol van ebben a csoportban?

VE: Legelöl. Általában Dávid vezeti a csoportot, mivel ő úszik a legjobban. Mindent nagyon jól tud, és szerintem mindannyiunk közül ő ért ehhez a legjobban. Mindennek utánaolvas, ő a húzóember. Felnézek rá, rengeteget tanultam tőle. Például ahogy edz, amilyen alázattal ezt az egészet csinálja. 11 hónap van közöttünk, az egész életünket együtt töltjük. Ha nem látnám, hogyan csinálja, és hogyan bírja, én sem így csinálnám. Nem olyan, mint amilyennek az emberek hiszik.

MN: Tényleg kevésbé megy jól egy versenyen, ha Dávid nincs ott?

VE: Szerintem apáék ezt túldramatizálják. Persze mindkettőnknek jobb, ha együtt vagyunk, mert jobban tudunk egymás sikerének örülni, mint a magunkénak. Nyilván nem volt jó nélküle olimpiára vagy vb-re menni, de nem hinném, hogy például a római vb azért nem sikerült úgy, mert a bátyám nem volt ott. Ezen amúgy még ma is vitázunk.

MN: Azt a vb-t miért élted meg akkora kudarcként? Öt számban döntős voltál.

VE: Ma már nem így gondolok rá, de akkor nagyon rossz volt, főleg a 200 vegyes után. Úgy mentem ki, hogy akkor már három éve senki nem vert meg itthon, és nem azt mondom, hogy vártam, de tudtam, hogy eljön majd a pillanat, amikor valaki legyőz. És Katka volt az. Eleinte kicsit nehezen viseltem, nem értettem, miért történt, hiszen én mindent megtettem! De túlestem ezen is, és most már nem zavar, fel tudom dolgozni. Így kellett lennie. Jóban vagyunk Katkával, akkor is jóban voltunk, jól elröhögtünk, amikor mondtam neki, jövőre úgyis megverem! Főleg, hogy ő gyerekkorunkból is emlékezett egy ilyen mondatra: nyolcévesek voltunk, és egy döntő előtt nagyon komoly arccal mondtam, hogy én most meg fogom őt verni. Sokan nem értik: vetélytársak vagyunk, hogyhogy ilyen jó a viszonyunk? Kiskorunk óta együtt vagyunk, Ági, Katka, Jákob (Jakabos Zsuzsa - S. A.) és én, ifiként is együtt nyertünk a váltóval Eb-t Lisszabonban. Szóval elég sok közös ügyünk van.

MN: Miben jobb nálad?

VE: Mellen. Bár igazából tud ő mindent úszni. És nagyon tud versenyezni! Előbb kezdte a vegyest, én hátúszóként indultam: amikor Tamás bácsihoz lejöttünk, 800 hátat kellett úsznom, és gondolom, hogy tetszhetett neki, mert onnantól sokáig szinte csak háton úsztam. Vegyesre azóta készülök, hogy Balázsékhoz kerültem. Elkezdtünk tornázni, elég sokat erősödtem, és gyorson mondjuk addig is jó voltam, de elkezdett menni a pille és a mell is. A csak hátat pedig már nem élveztem, annyiszor úsztam, hogy elkezdtem félni tőle. Görcsöltem, hogy mindig ezt úszom, de másfél éve nem tudok 2,13-nál jobbat. És akkor azt mondtam, nekem ebből elegem van! Persze meg kellett előbb úszni az olimpiai szintet háton, hogy biztos utazó legyek - ez volt a feltétele a 200 vegyesnek. Az első próbatétel alkalmával teljesítettem. És másfél évig nem indultam háton, majd elmentem egy Eb-re, és rögtön 2,10-et úsztam. És másfél év alatt a vegyes is összeállt. Meg kellett tanulnom mellen úszni, amihez nincsenek jó adottságaim. Nincs hozzá lábam, nem haladok. Tehát meg kellett tanulnom egy sajátos mellúszást, hogy vegyesen történjen valami. Eleinte összevissza úsztam, hol a pille volt erős, hol a mell. És az elején még izgultam, amikor mellen lemaradtam, hogy hú, most mi lesz. Meg kellett tanulnom versenyezni is, hogy háton még vezetnem kell, hogy pillangón nincs mit technikázni, csak menni kell, és hogy 150-nél szinte soha nem fordulok elöl. Hozzá kellett szoknom ahhoz, hogy mellen utolérnek. Föl kellett rá készülnöm, hogy jönnek és megharapnak. És hogy gyorson be kell majd hoznom őket.

MN: Londonra is vegyesen készülsz?

VE: Igen, és a többi kétszázas számban: gyorson és háton. De mindig kérem Balázst, hadd úszszak 100 gyorsot is. Kiskorom óta az a kedvencem. Csak két hossz, nem fáj, és ez a legjobb a lelkemnek. Nem készülök rá külön, mégis jól megy. És lehet, még jobban is megy majd, ha egyszer úgy döntünk, hogy arra is fölkészülünk.

Neked ajánljuk

Grandiózus pamparamm

Raffaello 1514-ben befejezett freskóján I. Leó pápa és Attila néz farkasszemet egymással. Míg az egyházfő felett Szent Péter és Szent Pál levitál, a hun lovak riadtan szökellnek hátra, a barbár küldöttség pedig megretten a keresztény Isten jelenlététől.

Vivát!

Ha azt mondjuk, hogy augusztus 20. Magyarországon immár hagyományosan a nagy fővárosi falunap izzadmányos ünnepe, a színes, szagos, hangos talmi kunsztstüklik, égbe lőtt hamburgerek rajongóinak nagy találkozója, amikor megnyílnak a főváros csak erre az alkalomra tartogatott csodái az egymás sarkára hágni, falkában élvezkedni imádó tömegek előtt, akkor nyilvánvalóan lenézzük a vidéket, a vidékieket, a városi alacsonyabb néposztá­lyo­kat, mindenkit, aki úgymond felutazott, aki szembejön, s nincs kalap a fején.

Bármilyen szakos

Az elmúlt napokban több felől hallottuk rebesgetni – és nemcsak tanároktól, szülőktől, hanem tankerületi szakelemektől is –, hogy a kormány az ősszel a koronavírus-járvány újabb hullámára hivatkozva online oktatást rendel el. Néhány nappal ezelőtt Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is erről posztolt a közösségi oldalán, mi több, szerinte már „főispáni hivatalból” is érkezett ilyen értelmű szóbeli jelzés. A képviselő „teljesen életszerűnek” nevezi e lehetőséget, ámbár némi kétkedés is kiérződik soraiból.

Nadrágszíj a függönyre

Nem hirtelen támadtak és nem is múlnak el egyhamar a színházi szakma gazdasági nehézségei. A független, az önkormányzati és az állami fenntartású teátrumok növekvő rezsiárakkal és csökkenő nézőszámmal számolnak, de a jegyárakon senki sem mer nagyot emelni.

„Ha nem dicsérnek”

Urbán András előadásaiban láthattuk először itthon, aztán egyre több darabban tűnt fel. Nagyabonyi Emese újvidéki színésznővel a hazai és vajdasági színjátszás közötti különbségekről, a pálya nehézségeiről és a megtett útról beszéltünk.

A pimasz légy

A nemzetközi jog alapja az államok szuverén egyenlősége. Ebből adódóan bármely állam nemzetközi kapcsolataiban szinte semmi sem történhet annak kifejezett hozzájárulása, azaz szavazata nélkül. Kende Tamás írása az uniós magyar vétók margójára.

Haptákban

A kormány 52 milliárdos bérfejlesztést jelentett be, amelyből a rendőrök is részesülnek. Ez komoly emelés, de kérdés, hogy hosszú távon megállítja-e az állomány csökkenését.

Lombjuk se rezzen

A közelmúltban a mindenféle szükséghelyzetre hivatkozva született, s nagy szakmai felháborodást kiváltó kormányrendelet az egyéb szempontból is sérülékeny erdőállományban könnyítené meg a fakivágást. Nem véletlenül.