Orbán Viktorhoz kiált segítségért a Haladás VSE

  • narancs.hu
  • 2024. december 27.

Sport

A szombathelyi egyesület elnöke lemondott, utódot nem sikerült választani, és a NAV több mint 50 milliót követel.

Segítsen konszolidálni az egyesület működését, és nyújtson ehhez megbízható alapokat – ezt kérik a Haladás VSE vezetői és támogatói Orbán Viktor miniszterelnöktől nyílt levelükben, amelyet pénteken a Nyugat.hu is közzé tett.

A szombathelyi sportegyesület csődközelben van. 260 millió forintra lenne szüksége azonnal, miközben a NAV-nak több mint 50 millióval tartozik. Az eddigi elnök Homlok Zsolt volt, aki lemondott, már Mészáros Lőrincnek sem veje, és több pénzt sem szeretne a szombathelyi futballra költeni. Utódja nincs, február végéig a székében marad, november végén viszont új elnökséget választottak.

A szombathelyi közgyűlés szeretné megmenteni valahogy a HVSE-t, ha ez nem megy, a szakosztályokat a sportiskola veszi át. Az önkormányzati ülésen elhangzott, hogy a HVSE gazdálkodó szervezet, felelős vezetőkkel, és hogy többet költöttek, mint amennyi pénz rendelkezésre állt, azért ők felelnek, nem az önkormányzat. Kiderült az is, törvényes akadálya van annak, hogy ebben a helyzetben a város pénzzel támogassa a HVSE-t.

Ha az egyesület nem tudja rendezni köztartozásait, a Haladás futballcsapat elveszíti az NB III-as játékjogot, és az önkormányzati alapítású Haladás 1919 Labdarúgó Kft. csapata sem szerepelhet a nemzeti bajnokság harmadosztályában. 

A nyílt levél így kezdődik: „Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ez a levél nem más, mint egy utolsó segélykiáltás. Egy kérés azért, hogy egy múltat idéző örökség, amely generációk életét formálta, és ami Magyarország egyik szimbólumává vált, ne vesszen el végleg. E sorok nemcsak egy kis közösség, hanem egy egész régió nevében szólnak Önhöz. Egy régióé, amely most egy olyan értéket készül elveszíteni, amely több mint egy évszázada részese életének, mindennapjainak és identitásának. A Haladás VSE, Vas vármegye egyik legnagyobb büszkesége, 105 év után a megszűnés szélére sodródott. A december 18-i küldöttgyűlésen a küldöttek egyhangúlag megszavazták, hogy az egyesület szakosztályai együtt, a Haladás név alatt kívánják folytatni működésüket. Ez is azt bizonyítja, hogy mindannyian elkötelezettek vagyunk a klub örökségének és közösségi szerepének megőrzésében...” 

A levél kitér arra, hogy „az egyesület fennmaradását érintő nehézségek kapcsán sajnos eddig nem érkezett érdemi támogatás a városvezetés részéről; mindössze azt a lehetőséget ajánlották fel, hogy csatlakozzunk egy másik szervezethez”. Az új elnökség másként képzeli el a segítséget,  kéri a miniszterelnök támogatását és együttműködését.

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.