eredetileg piros
lett volna az út jelzése, méghozzá abból a praktikus megfontolásból, hogy "ez a legfeltűnőbb". Csakhogy mire ez a döntés megszületett, addigra a Cserhátban már több mint száz kilométernyi kék jelzést festettek fel a szövetség türelmetlenebb természetjárói. Az útvonal - akkori elnevezése szerint: Országos Kék Út - végigjárása mint kitűzött cél sokáig magánügynek számított, 1938-ban azonban az akkori Szent István-év apropóján a szövetség márciusban megrendezte a Szent István-túrát, ami azt jelentette, hogy az útvonal keleti és nyugati végéről megindult az úgynevezett "turistazarándoklat", amely június 6-án egy pazar ünnepség keretében ért véget Dobogókőn, vagyis kinek-kinek félúton. A túra sikerén felbuzdulva a szövetség úgy döntött, hogy hasonló ünnepi túrákat szervez minden ötödik évben, de ezekre már nem került sor.
A kék túra teljesítmény jellegű megtétele természetesen egy különösen "teljesítményorientált" időszakban, 1952-ben került elő. A "mozgalom" létrejöttéről Thuróczy Lajos, az "egyik ötletgazda" visszaemlékezéseiben a következőket írja: "A Budapesti Lokomotív Sportklub Természetjáró Szakosztályának vezetői (Bokody József, Forgó János, dr. Vízkelety László, Thuróczy Lajos) az 1950-es évek elején egy szentléleki sítábor hosszú, téli estéjén valami új ötleten törték a fejüket. Abban az időben a szigorú tiltások miatt a turisták nem járhattak túl az ország határain. Az ország aprólékos megismerésében, a túrázói minősítés elérésben vagy tájékozódási versenyzésben vetélkedhetett az, aki többet akart és tudott teljesíteni. A Loko-turisták vezetői szerettek volna valami olyan célt kitűzni sporttársaik elé, ami megfogható, teljesíthető és élményt nyújtó feladat lenne. Ekkor >>találták fel>Országos Kék Út>Országos KéktúraOrszágos Kék-túrák című kiadvány, amely a nyugati határzár miatt 852 kilométeresre csappant - a nyugati végállomás Tapolca volt -, és az útvonal leírását huszonöt szakaszra bontva tárgyalta. Hogy a kézzelfogható elismerés se maradjon el, mindazok a természetjárók, akik tizenöt szakaszt teljesítettek, kitűzőt ("karjelvényt") kaptak, akik pedig végigjárták a teljes utat, a Kéktúra-jelvény boldog tulajdonosai lehettek. (A szakaszok megtételének bizonyítása úgy történt és történik most is, hogy a túra mentén, különféle helyeken igazolópecsételéseket kell beszerezni és ezeket egy füzetkében összegyűjteni.) A jelvényt kezdetben csak a Lokomotív-tagok szerezhették meg, de a nagy érdeklődésre való tekintettel az ötvenes évek végén már a dolog nem csak vasutas belügynek számított, sőt 1961-től a Magyar Természetbarát Szövetség vette át a kéktúrázás irányítását. Megalakult a Kéktúra Bizottság, elkészült az új jelvény, az új teljesítményigazoló füzet, sőt valamivel hosszabb lett az útvonal - Sümeg-Hollókő -, bár az 1094 kilométeres "teljes" út csupán a hetvenes évektől teljesíthető.
A kéktúra végigjárásához nem kell vasembernek lenni, egy "átlagosan egészséges" ember különösebb megerőltetés nélkül teljesítheti a távot, ha van rá ideje. Ahhoz azonban, hogy például ne tévedjen el, szükség van megfelelő turistajelzésekre. E tekintetben a Magyar Természetbarát Szövetség aktivitása kulcsfontosságú, hiszen elsősorban ettől a szervezettől várják a hazánkban található, mintegy tizenegyezer kilométernyi jelzett turistaút karbantartását - például a jelzések festését -, az ezzel kapcsolatos feladatok koordinálását. Régebben persze könnyebb helyzetben voltak, mert a nagyvállalatoknál működő szakszervezeti turistaegyesületek komoly támogatást biztosítottak, sőt olyasmi is előfordulhatott, hogy a természetjáró egyesület tagjai munkaidőben mehettek - vállalati kocsival - jelzést festeni. A rendszerváltás után azonban az ilyesmi természetesen véget ért, így aztán
leginkább
a lelkesedésnek köszönhető,
hogy a turistautakat karbantartják, mivel az állam - legalábbis anyagiakban - nem igazán támogatja a természetbarátokat. Ezzel kapcsolatban Pálmai Vencel, a Magyar Természetbarát Szövetség titkára, a gyalogtúrabizottság elnöke a következőket mondta: "1990 óta csak a teljesen bizonytalan pályázati lehetőségek maradtak arra, hogy a turistautakat felújítsuk. Tíz év alatt kétszer kaptunk támogatást az akkori Országos Testnevelési és Sporthivataltól, valamint pályázhattunk a Wesselényi Miklós Közalapítványnál, de tulajdonképpen más központi pénzre nem számíthattunk. Tavaly az Ifjúsági és Sportminisztérium kiírt ugyan egy pályázatot turistautak felújítására viszonylag jelentős összeggel, ötmillió forinttal - igaz, az első kiírásban még tízmillió szerepelt -, ám a pénz elosztásával kapcsolatban nem kérték ki a véleményünket. Nem az volt a baj, hogy bárki pályázhatott, hanem az, hogy többek között olyan utak felújítására is adtak pénzt, amelyeket két éve láttak el jelzéssel, míg más helyen a festés továbbra is elhanyagolt maradt. Fontos azonban megjegyeznem, hogy a pályázaton elsőbbséget élvezett a kéktúra, sőt az ISM támogatta az Országos Kéktúra atlaszának megjelenését is, csakhogy mindez csupán töredéke a hazai jelzett turistautaknak."
Pálmai szerint a kék útvonal messze a legjobban karbantartott turistaút Magyarországon, bár vannak problémás szakaszai, elsősorban az olyan helyeken, ahol több a csapadék vagy buja a növényzet. A teljesítésnek azonban a igazolófüzetbe bélyegeztetés is feltétele, és e tekintetben már akadnak problémák. "A különböző településeken kocsmákban, boltokban, vagy a vasútállomásokon lehet pecsételtetni, de sok helyütt csak úgy az erdőben, egy fára vagy az erdészháznál a kerítésre van egy dobozban elhelyezve a bélyegző. Az a probléma, hogy a bélyegzőket elég gyakran ellopják, és ezeket minél előbb pótolnunk kell, bár az is igaz, hogy most már a bélyegző helyett a helyszínen készült fotót is elfogadunk."
Kétségtelen, hogy az Országos Kéktúra akkor vált valóban országos ismertségűvé, amikor 1979-ben bemutatták Rockenbauer Pál Másfél millió lépés Magyarországon című tizennégy részes sorozatát (szerkesztő: Peták István [!], narrátor: Sinkó László), amely természetfilm-formátumban is emléket állított az útvonalnak, de a tévések szerepe nem csak a klasszikus kék útvonal népszerűsítésében kiemelkedő. A Másfél millió lépés... sikere nyomán ugyanis a nyolcvanas évek végén elkészülhetett a Még egymillió lépés, később pedig a Kerekek és lépések című sorozat, és ezek a filmek nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy az ezredfordulóra végre megvalósulhatott a magyar természetjárók régi, nagy álma,
a "Kék Kör",
egy teljes útvonalgyűrű, amely a déli országrész kék jelzésű turistaútjait is "rákapcsolta" az Országos Kéktúrára. Az új kéktúrák - a Rockenbauer Pálról elnevezett Déldunántúli Kéktúra 565 kilométer hosszban Írott-kő és Szekszárd között, illetve a mintegy 800 kilométeres Alföldi Kéktúra a Szekszárd-Sátoraljaújhely szakaszon - teljesítése is az "országos" feltételekkel megegyező módon történik, de különböző jelvényekért, így aztán ha valaki azt szeretné bizonyítani, hogy teljesítette a Kék Kört, annak három jelvényt kell előhalásznia a vitrinből.
Nos, nem lehetnek sokan, akik ilyesmivel büszkélkedhetnek. Noha negyven év alatt 3639 jelvényt adtak ki az Országos Kéktúra bajnokainak, egyre kevesebben vannak, akik bizonyítottan teljesítették a távot. Sőt a déldunántúli "kék"-et tíz év alatt csupán 215-en járták végig. Mindez azt jelzi, hogy a szervezett természetjárás iránt az érdeklődés az utóbbi tíz évben drasztikusan csökkent. A Magyar Természetbarát Szövetség százezres taglétszáma például kevesebb mint a felére apadt, hiába, hogy csupán ötszáz forint az éves tagdíj.
Ennek ellenére erdeinkben hemzsegnek a kirándulók, ám akik az ilyesfajta szabadidős tevékenységet választják, többnyire fütyülnek a kékjelvényre, pecsételőhelyre, túraútvonalra. A leggyakoribb, hogy bevágják magukat az autóba, fölmennek a legmagasabb parkolóig, leülnek a tisztáson, esznek, esetleg elszívnak egy cigit, aztán hazamennek, a fiatalabb versenyzők pedig általában extrémsport-pályának tekintik a jelzett turistautakat. Hegymászásban, biciklizésben vagy éppen konkrét teljesítménytúrákban utaznak, amit viszont sokkal inkább terepfutásnak, mint természetjárásnak kellene nevezni.
A legszebb azonban mégis az, amikor kombinálják a kéktúra teljesítését másfajta "irányzatokkal". Vannak olyanok, akik gyalogtúra helyett autóval közelítik meg a pecsételőhelyeket, hogy így tegyenek szert minél előbb a jelvényre, de hallottunk olyan történetet is, hogy egy "vasember jellegű" teljesítménytúra résztvevői "két legyet egy csapásra"-alapon megpróbáltak a "kékigazolást" kiadó plébánost misézés közben rávenni, hogy üsse be a pecsétet, mert nekik sietniük kell.
Legát Tibor
Mit jelentenek a jelek?
A legfontosabb turistautakat színes, vízszintes sávokkal - főjelzések - jelölik. A kék az országos, a piros általában a tájegységeken átvezető, a zöld és a sárga pedig a rövidebb, "helyi érdekű" túra színe.
A sávok mellett azonban más turistajelzésekkel - leágazó jelzések - is találkozhatunk. A kereszt a sávjelzéseket összekötő, azokat rövidítő vagy azokból kiágazó és a fontosabb tereptárgyakhoz vezető utak jelölése. A négyzet a különféle turista-szálláshelyekhez, illetve a lakott településekhez vezető rövid leágazások jelzése. A háromszög hegytetőkre, csúcsokra és kilátópontokhoz vezető rövid leágazások jelölése, a kör forrásokhoz, kutakhoz vezet, az omega barlangokhoz, a L alakú jelzés pedig romokhoz, műemlékekhez.
Az egyéb kategóriába az irányított kör tartozik, amely autós pihenőhelyek, forgalmasabb kirándulóhelyek és turistaházak körüli körsétautak jelölésére szolgál.
Ha egy jelzés feketével át van húzva, az azt jelenti, hogy a turistaút jelzése megváltozott.
