A VAC - mint olvassuk - az első magyar, sőt Európában is úttörő, kifejezetten cionista egyesület volt. A cionizmus, a zsidó állam gondolatát megalapozó Theodor Herzlhez hasonlóan Pesten született az a Max Nordau, a Cionista Világszervezet társalapítója is, akitől az "izmos zsidóság", a testi erővel, edzettséggel megalapozott zsidó öntudat javaslata és ezáltal a VAC alapgondolata származik. Ezt az asszimilációra hajló magyarországi zsidók úgy értelmezték át, hogy a sportolásból nyert új önbizalom (a vallást nem számítva) az utolsó akadályt is elhárítja az emancipálódás útjából. Ezt a gondolatot már nem a cionista VAC, hanem a tudatosan és
vállaltan asszimiláns MTK
Fotó: Narancs
Nem ő volt az egyetlen asszimiláns sportvezető, akinek tragikus módon kellett megtapasztalnia illúziói törékenységét. A kiállítás az újkori olimpiai mozgalom megalapítóit ábrázoló, hatalmasra nagyított fényképpel érzékelteti Kemény Ferenc nemzetközi léptékű jelentőségét a magyar sportélet alakításában: a fotón Kemény Coubertin báró és a többi olimpiaszervező társaságában látható. Az ismereteit a Collége de France-ban és a Sorbonne-on, valamint nyugat-európai tanulmányúton bővítő matematika-fizika és német-francia tanár, igazgató, majd tankerületi főigazgató szervezte meg 1895 decemberében a Magyar Olimpiai Bizottságot, és ő mondott beszédet a külföldi küldöttségek nevében az athéni játékok megnyitóján. Később azonban kiszorult a magyar sportvezetésből, 1944 novemberében pedig, immár 84 évesen az önként vállalt halálba menekült a várható katasztrófa elől.
De nem menekült meg a labdarúgó hátvéd, Weisz Árpád sem, aki néhány válogatottság után edzőnek állt, hogy aztán ebben a minőségében mindmáig a legnagyobbak között emlegessék - különösen Olaszországban, ahol először a milánói Ambrosiana Intert, majd négyszer egymás után a Bologna csapatát vitte el a bajnoki címig. Aztán menekülnie kellett a fasizmus elől, végül Hollandiából hurcolták el Auschwitzba.
A kiállítás alaptézise az, hogy (az 1956-os melbourne-i olimpiáig) "a magyar érmek közel egyharmadát, ebből az aranyak mintegy felét zsidó származású sportolók nyerték. (...) Ragyogó példájuk rácáfolt a zsidókat évszázadok óta övező sztereotípiákra, miszerint a zsidó gyenge, fizikai teljesítményekre alkalmatlan." A kérdés pedig, amire választ keres, így hangzik: "Mi lehetett az oka annak, hogy a sport világában ilyen mértékű volt a zsidók kiugró számaránya?" Az állítás, ha áttételesen és retrospektív módon is, magában rejti a zsidótörvényekkel kikényszerített származásvizsgálat katasztrófáját, nevezetesen, hogy a mából, a holokauszton túlról egységesen és egykori szándékaitól függetlenül zsidónak minősül cionista, asszimiláns és az is, akit ez a kérdés egyszerűen nem érdekelt, mert ami érdekelte, az a birkózás, a pingpong, a vívás vagy a foci.
Születési időrendben Hajós Alfrédtól Petschauer Attilán át Székely Éváig ível a bemutatott kiváló sportolók sora, és közben olyan, ritkán emlegetett nevekkel szembesülhetünk, mint például a műkorcsolyázó Kronberger Lilié (másutt Lily), a magyar sporttörténet első világbajnokáé. Nemcsak ebben az övé az elsőség, hanem - immár világviszonylatban - abban is, hogy 1911-ben ő mutatott be első ízben zenére komponált gyakorlatot, ami egyébként Kodály Zoltán ötlete volt. Ismertségét nyilván behatárolta, hogy már 21 évesen férjhez ment, és abbahagyta a versenyzést. Rekordmennyiségű (40) világbajnoki érme hívja fel a figyelmet Barna Viktor asztaliteniszezőre, aki a 30-as években összesen 22 aranyat szerzett (egyesben, párosban, vegyes párosban és csapatban), miközben már 1935-től Franciaországban, majd Angliában élt, ahol pingpongasztalokat és -labdákat gyártó sikeres céget alapított.
A kiállítás meglehetősen szűkös, inkább csak jelképes tárgyi anyaga, illetve a valamivel számosabb fénykép és ismertető szöveg a fent idézett kérdésre (mi lehetett az oka...?) nem igazán adnak választ, hiszen a sportolói életutak jórészt az érintett személy sikereiről adnak számot, amelyekből a tehetség, a lelkesedés és az akaraterő általános és elengedhetetlen jelentőségén túl semmilyen csoportképző közös mozzanat nem emelkedik ki. Viszont jó ízlésre vall, hogy a rendezés nem is erőlteti a megalapozatlan következtetéseket. Van, aki jómódú, van, aki szegényes viszonyok közül érkezik a sport világába; egyesek afféle sportpolihisztorként hosszan válogatnak a sportágak között, mások kezdettől tudják, mit akarnak; ki munkaszolgálatosként, magát az utolsó pillanatig mégis magyarnak vallva, ki külföldön, megállapodott szak- vagy üzletemberként végzi.
Magyar Zsidó Múzeum, Bp. VII., Dohány u. 2., nyitva november 13-ig
