Szombaton játssza első mérkőzését a válogatott az Európa-bajnokságon

  • Narancs.hu/MTI
  • 2024. június 15.

Sport

Tízezer magyar szurkolót várnak Kölnbe. 

Szombat délután három órakor kezdődik a Magyarország – Svájc labdarúgó mérkőzés Kölnben. Az A-csoport első mérkőzését Németország és Skócia között rendezték, melyet a házigazda fölényes győzelemmel kezdte, 5-1-es sikert aratott.

Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a mérkőzés előtt azt mondta, hogy az ellenfélnek számtalan erőssége van. „Kemény, szilárd csapat, a védekezésük erős és jól szervezett, ugyanakkor a középpályán is komoly játékerőt képviselnek. Támadásban gyorsak és technikailag képzettek, ezért nem tehetjük meg, hogy csak egy játékosra figyelünk, csapatként kell szembeszállnunk velük.

Hozzátette, saját játékosaiban bízik, s azt ugyan nem tudja előre, hogy szombaton mi fog történni, de a válogatott tagjainak összeszedetten kell futballozniuk és a pályán „mindent bele kell adniuk”. Ismertette a válogatott kezdőcsapatát:

Gulácsi - Lang, Orbán, Dárdai - Bolla, Nagy Á., Schäfer, Kerkez - Sallai, Szoboszlai - Varga B.

 
A magyar válogatott edzésben
Fotó: MTI/Illyés Tibor

A magyarok rögtön az egyik legfontosabb összecsapással kezdenek, tekintve, hogy a csoportból kiemelkedik a házigazda és a favoritok között számon tartott Németország, így a várakozások szerint a másik három gárda – a skótokkal kiegészülve – egymás között döntheti el a biztos nyolcaddöntőt érő második és a szintén továbbjutással kecsegtető harmadik hely sorsát. Ezt figyelembe véve egy győzelem máris hatalmas lépés lenne a továbbjutás felé. A 24 csapatos rendszerben, amelyben a négy legjobb harmadik is 16 közé kerül, a négy pont vízválasztónak tekinthető, azaz a döntetlen is sokat érhet a későbbiekben. A vereség viszont azért lenne különösen fájó, mert úgy pontszerzési kényszerbe kerülne a válogatott a németek elleni második találkozóra.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombati közlése szerint minden eddiginél nagyobb konzuli jelenlétet rendelt el az Európa-bajnokságon részt vevő magyar labdarúgó-válogatott mérkőzésének helyet adó Kölnben. A mérkőzésre több mint tízezer magyar szurkolót várnak.  „Az ilyen nagymértékű magyar szurkolói jelenlét külföldön természetesen nekünk is munkát ad. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a magyar szurkolóknak kizárólag a szurkolásra, a szórakozásra kelljen figyelni, és lehetőleg minél kevesebb kellemetlenséggel szembesüljenek” – fogalmazott.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.