a Kinizsi 100-at,
és ezzel kezdetét vette nálunk is a rendszeres, szervezett teljesítménytúrázás.
Azóta már évi százötven túrát szerveznek Magyarországon, körülbelül ezer résztvevővel, akiknek általában a fele ér célba, de a Kinizsi 100 ma is emblematikus rendezvénye a műfajnak.
Egy teljesítménytúra gyötrelme és/vagy szépsége négy tényezőn múlik. A legfontosabb: az abszolút távolság és a hozzá rendelt szintidő. 30 kilométerre általában 8 munkaórát, negyvenre tizet, ötvenre tizenkettőt, 100 kilométerre pedig kerek 24 órát állapítanak meg a rendezők. Ám ebből a két adatból még könnyelműség messzemenő következtetést levonni az előttünk tornyosuló feladatról. Nem mindegy, hogy a Kiskunság szédítőnek nem nevezhető buckáira kell felmászni, vagy mondjuk a "Bükk 900-as csúcsai" túrán kell páternosztereset játszani. Végül ott van még a vétójoggal bíró időjárás, ami kedvező esetben egy 65 km-es túrát emlékeinkben akár őszi zsongássá is nemesíthet, de egy 30 km-es ebéd utáni sétából is lehet merő horror.
A hazai teljesítménytúra-mozgalom úgy épült, mint a boszorkány háza: kezdték a tetővel, a száz kilométeres túrákkal, alá rakták a falakat, az ötven kilométeres megpróbáltatásokat, végül jött az alap is, a rövidebb, felzárkóztató jellegű résztávok. Lassacskán nagyobb harc megy egy még nem lefoglalt kilométerszámért, mint egy jól hangzó domainnévért, miközben az ország összes alföldjén, dombságán és középhegységében rendeznek már teljesítménytúrákat - még bicikliseknek is. Előfordulnak bizarrnak tűnő dolgok is, hallunk 150-200 km-es távokról, az éjszakai túrázás viszont már teljesen bevett dolog.
Azt hinnénk, a vágtázó kirándulás kizárólag megszállott természetjárók, szálkás sportemberek belterjes különcködése, akik a számukra unalomig ismert tájokon merő unalomból az erőltetett menetet választják. Ezzel szemben egy ilyen eseményen az égő szemű szakosztálytagok mellett szép számmal találunk magukat büntetni akaró városi lumpokat, megmérettetést kereső kívülállókat és olyan embereket, akik ettől a sikertől remélik, hogy ezentúl a reggeli sólet helyett kocogni lesz kedvük.
A hazai alapítók, Kovalik András, a Kinizsi Encián vezetője vagy Pálmai Vencel, a Magyar Természetbarát Szövetség Gyalogtúra Bizottságának elnöke szerint a teljesítménytúra
50 km-nél kezdődik
´k a túrát léleknemesítő, aszketikus szempontjait szem előtt tartva rosszallással figyelik azokat, akik holmijukat kocsival cipeltetik, és útközben az ellenőrző pontoknál abból uzsonnáznak, és akkor sem voltak boldogok, amikor egy parkolóban térdelő szülőt láttak, aki lavórba öntött meleg, szappanos vízben mosta gyermeke törődött lábát. Kovalik András egyébként 50 kilométeren fél liter vizet és két szendvicset fogyaszt, ami a magyar átlagot figyelembe véve még vonatúton is figyelemre méltó. Emlékezete szerint a Tito emléktúra kivételével szőlőcukorhoz sem nyúlt soha.
Hátizsákunk könnyítése érdekében nézzük meg előre, hogy az általában 500 forintos nevezési díj fejében mire számíthatunk útközben. Évszaktól függően meleg tea vagy hideg víz, a végén zsíros deszka és/vagy csokoládé. A Kinizsi 100-on gulyást tesznek elénk a célban. A 80-as években a legtöbb ember a szénsavas üdítőkre esküdött. A 90-es évek a rendszerváltás szellemében a gyümölcslevek korszaka volt, most a millenniumi megújulás jegyében ásványvízkorszakot élünk. Az ásványi anyagokat pótló italok szintén népszerűek, de az energiaitalok egyértelműen a gyengék menedékének minősülnek, és közösségi megvetés tárgyát képezik.
A hajnali rajt helyszínén csak a tapasztalatlanok melegítenek egynél több röviditallal, mert bár a szeszek segítségével boszorkányos gyorsasággal lehet megmászni az első két dombot, 2-3 óra elteltével annyira esik jól hegyet mászni, mint egy fagyott heringgel fát vágni. A célnál viszont bátran jöhet sör vagy Kovalik András kedvenc koktélja, az "Illúzió" (2 dl Traubiszóda 1 dl borral).
A rövidebb túrák szinte bármilyen lábbeliben végiggyalogolhatóak, de a Kinizsi 100-at is teljesítették már NDK-szandálban és katonai surranóban is. Cipőből kettőt cipelni szarvashiba, zokniból viszont okos dolog. Van, aki a könnyű túra- vagy trekking bakancsra, mások az edzőcipőkre esküsznek. Ami a lényeg: lábbelink mindenképp legyen kitaposott darab. A feltört láb ellen natúr szarvasfaggyúval (lábat, cipőt kenve) lehet előre védekezni. Pulóver, esőkabát, térkép az alapfelszereltség része, ruházatunk kiválasztásánál nedvszívó anyagokat részesítsünk előnyben, mert a műanyag felső és a nejlonharisnya egy korzikai fivérnél is bosszúállóbb.
A szponzorok nem nagyon kapkodnak a teljesítménytúrákért, a tipikus támogató általában magyar kisvállalkozás, amely az adott napra kölcsönad egy mikrobuszt. Az események hírverése ennek megfelelően általában programajánló újságokra és az internetre korlátozódik, egyebek mellett a MagyarTermészetbarát Szövetség (www.fsz.bme.hu/mtsz) honlapjára.
Linder Bálint
