Turistaszállások: Ágy, asztal, tévé

szerző
Linder Bálint
publikálva
2002/18. (05. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Magyarországon becslések szerint százezer ember számít rendszeres túrázónak, és ennyire tehető azok száma is, akik évszakonként legalább egyszer többnapos kirándulásra indulnak. A természetjárás ideális, tehát olcsó és "erdőkapcsolatos" szálláshelyei a turista- és a kulcsosházak. Sajnos azonban az utazási irodák nem tudnak róluk, így a szájhagyomány, egy könyv és néhány internetes oldal révén lehet becserkészni őket.

Magyarországon becslések szerint százezer ember számít rendszeres túrázónak, és ennyire tehető azok száma is, akik évszakonként legalább egyszer többnapos kirándulásra indulnak. A természetjárás ideális, tehát olcsó és "erdőkapcsolatos" szálláshelyei a turista- és a kulcsosházak. Sajnos azonban az utazási irodák nem tudnak róluk, így a szájhagyomány, egy könyv és néhány internetes oldal révén lehet becserkészni őket.AMagyar Természetbarát Szövetség (MTSZ) 1997-ben magyar "olcsószállás-antológiát" jelentetett meg Természetbarát szálláshelyek címmel, amelyben tájegységek szerinti bontásban több mint félezer olcsó, bejáratott természetközeli szálláshely adatait közli. A szállások egy része már az MTSZ honlapján - www.fsz.bme.hu/mtsz. - is megjelent, de az adatok itt is három-négy évesek. A könyvet egyébként az MTSZ helyi szervezeteinél vagy néhány Tourinform-irodában "helyben olvasásra" kölcsönadják, de boltban ne keressük, ugyanis nem kapható.

Többnapos kirándulásokhoz, országjáró csavargásokhoz ízlésünk szerint sokféle, mérsékelt komfortfokozatot kínáló szállástípus közül válogathatunk. Éjszakázhatunk ifjúsági tábor csehszlovák faházaiban, kollégiumi négyágyasban, tanyán, horgásztanyán, falusi magánházaknál, vízisport-telepen, edzőtáborban, valamint kempingben, síházban, szerényebb panzióban. Az árak 700 és 2500 Ft között mozognak, a magunkkal vitt hálózsák mint ágynemű sok helyen kedvezményre jogosít. Étkezési lehetőség legtöbbször helyben, de néhány kanyarral odébb biztosan akad.

Sokan már a nevük miatt is a

turistaházakat, turistaszállókat

keresik. A szállók többnyire olcsó motelt-hotelt jelentenek, és többnyire a településeken, sőt akár városközpontokban találhatók - kevesen tudják, hogy például a Citadellában is van jutányos árfekvésű turistaszálló-részleg.

Magyarország az 50-es évek óta kétségkívül turistaház-nagyhatalomnak számít, de mást-mást értettek rajta akkor és most. Régen a turistaházat az a jó félszáz (korábbiakból államosított) erdei turistaellátó nagyüzem testesítette meg, ahol az irdatlan hodályokban mindig annyi kiránduló próbálkozhatott alvással fillérekért, ahány csak képes volt bepréselődni. Amikor 1975-ben megszüntették a kezelő-fenntartó Turistaellátó Vállalatot, egy időre vendéglátó-ipari cégek nyelték le a turistaházakat, de mivel a házak csak szezonban és csak hétvégén voltak nyereségesek, hamar megszabadultak tőlük. Az ilyen típusú, "archaikus" turistaházakból, amelyeknek láttán az öreg természetjárók is nosztalgikus elégedettséggel csettintenek, mára csak egy tucat maradt. Ezek többnyire erdőben, népszerű túracélpontok mentén találhatók, részben vagy egészben eredeti a berendezésük, igaz, valamelyest korszerűsödtek, például a szobák kisebbek lettek. Ilyenek például Budapest közelében a Börzsönyben Nagy-Hideg-hegy, Törökmező, Magas-Tax és Királyrét, a Pilisben pedig Dobogókő és a Kő-hegy turistaházai.

Aggodalomra azonban semmi okunk, hiszen turistaházként országszerte mintegy kétszáz címet sorolnak fel. A szaporulat úgy keletkezett, hogy például iskolákból, nagyobb magánházakból, erdészházakból, vállalati üdülőkből a helyi önkormányzat vagy éppen a vállalkozók olcsó szálláshelyeket létesítettek. Bár arculatuk teljesen más, árban, szolgáltatásban ugyanazt a közönséget célozzák meg, mint a régiek, így logikus, hogy ezeket is "turistaháznak" nevezik. A WC, a fürdő, a nappali mindenütt közös, és persze a gyakori élmények közé tartozik gyerekordításra vagy vidám nyugdíjascsoport nótázására ébredni.

A természetközeli szállások között külön kasztot jelentenek a XIX. század végi Ausztriában kitalált, úgynevezett

kulcsosházak

A falu utolsó utáni házaként vagy az erdő mélyén ma mintegy hetven, 10-40 személy fogadására kész kulcsosház található. Ezeknek a többi szállástípustól eltérően nincs állandó személyzetük, érkezéskor a ház kulcsait a ház szomszédságában vagy a legközelebbi településen lakó gondnoktól vehetjük át, és távozáskor neki kell leadni. A komfort az árfekvéshez szabott: a szobák alapfelszereltsége az emeletes ágyakon kívül vegyes tüzelésű kályha, amely mellett szerencsés esetben a gyújtósnak szánt 1982-es Új Tükör számait olvasgathatjuk. Víz a házban vagy a kútban fakad, fát gyűjthetünk az erdőből, vagy rendelhetünk a faluból, de kivágni tilos. Míg a kályhák fölött a ruha szárad és napokra füstszagúvá válik, nyugodtan odatehetjük mellé ázott kutyáinkat is, mivel többnyire megengedik, hogy velünk lakjanak. Élelmiszer ételízesítőkön kívül nincs, így, ha nem viszünk ennivalót, legfeljebb egy marék köménymagot tömhetünk a szánkba. A közös főzés küzdelmesebb, de olcsóbb és hangulatosabb a vidéki generálétteremnél, a konyhában sparhelt vagy melegítőplatni vár bevetésre. A nomádsági szint is változatos: a házak egyharmadában pottyantós vécére kell kijárni, és vannak még világháborús ágyak, valamint csak létrával megközelíthető priccsek, de tíz helyen tévézni, rádiózni is lehet. A villanyvilágítás jellemző, bár minden ötödik házban csak petróleumlámpa fénye mellett lehet kártyázni. (Volt szakosztály, ahol a tagok négy évig tartó elvi vita után döntötték el, hogy bevezetik az áramot.)

Akiknek még a kulcsosházi komfortfokozat is túlzottan urbánus, azok a Bükk hegyoldalaiban, völgyeiben lakhatóvá alakított

barlangokban

is szállást találhatnak. A Bükk első lakóbarlangjává a cserepes-kői kőfülkét alakították ki természetjárók 1950-ben, a Bükk-fennsík déli peremén, közvetlenül a Cserepes-kő csúcsa alatt, az Országos Kék Túra (OKT) mentén. A téliesített barlangban priccseken hat ember kényelmesen elfér, a lakosztály közepét uraló dobkályha révén pedig a legzordabb téli hideget is elviselhetjük. A barlang az OKT bélyegzőhelye. Hiányossága, hogy a legközelebbi forrás jó két kilométerre, a Pes-kő háznál található.

Valamivel kényelmesebb a Bükk északnyugati részén, az Odvas-kő oldalában 1967-ben megszelídített barlang, amelyet 1995-ben természetjárók új ajtóval, ablakokkal, priccsekkel, kályhával, asztallal és padokkal szereltek fel. 10-12 kiránduló konfliktusmentesen éjszakázhat benne, a barlang előtt terasz és tűzrakó hely található. Vizet a feljárati ösvényétől száz méterre lévő Ámor-forrásról lehet hozni.

A Bükk legkisebb lakható barlangja a sólyom-kői odú az északi Bükkben, a Három-kúti völgy fölött, a Sólyom-kő csúcsa alatt található, jelzés nem vezet hozzá. Csak egy vaságy és egy kis vaskályha fért el benne, igazi nászutaslakosztály, ahol a barlang alját kerámia burkolólappal kövezték ki. A szálláshelyeknek kialakított barlangok nincsenek bezárva, és ingyenesek. Egész évben szabadon igénybe veheti őket az a túrázó, aki nem rongálja a berendezést, rendet hagy maga után, és lehetőség szerint pótolja az elhasznált tüzelőt.

Linder Bálint

Házszabályok

A kulcsosházba érkező vendéget a falra függesztett házirenden kívül az várja, amit az előző csoport otthagyott. Ebből következik a legfontosabb házszabály: a házat mindenki olyan állapotban hagyja, amilyen állapotban maga is szívesen találná. Ez távozás előtt a következő feladatokat rója az emberekre: 1. A ház kitakarítása, mely felsöprésben, felmosásban összegeződik. 2. A használt ágynemű lehúzása, összehajtogatása. 3. A konyhafelszerelés elmosogatása. A megmaradt élelmiszerből semmilyen romlandó ételt ne hagyjunk a házban a rágcsálóveszély, értsd: a nagy peleveszély miatt. A pele mókusszerű, roppant falánk és védett állat, ami ellen úgy szoktak védekezni, hogy sarokba szorítják, elkapják a frakkját, és mielőtt elengedik, jól a szeme közé néznek. Ekkor ijedtében olyan rémeset visít, hogy a többi pele hétmérföldes körzetben leszokik a házról egy életre. A szemetet, ha nem visszük magunkkal, az erre a célra kijelölt szemétgyűjtőbe kell elhelyezni. 4. A kályhákat indulás előtt illik kihamuzni, majd tüzelőanyagot kell bekészíteni a házba érkező következő csoport számára.

Két véglet

A Nagybörzsöny-Kisirtáspuszta kulcsosház a Börzsönyben található, Nagybörzsönytől 4,6 kilométer (szint: +130 méter), Nagyirtáspusztától 1,9 kilométer (szint: -90 méter) távolságra. Autóval az út Nagyirtáspusztáig, illetve Nagybörzsönyig járható.

A ház harminc férőhelyes, két négyágyas, két hatágyas és egy tízágyas szobával, emeletes ágyakkal. Villany, teljes felszereltségű konyha, hideg-meleg vizes zuhanyzó áll a vendégek rendelkezésére.

A szállás díja: 800 Ft/fő, ebben a mosatás és az ágyneműhasználat is benne foglaltatik. 100 Ft/fő pótdíjat köteles fizetni utólag az a csoport, amelyik nem tartja be maradéktalanul a házirendet, a tisztaságra és a szelektív hulladékgyűjtésre vonatkozó paragrafusokat. A bérlő csoport köteles megtéríteni a kulcsosházban, illetve annak felszerelésében okozott károk teljes összegét. A ház előtt sátorozási lehetőség biztosított 400 forintért személyenként.

Telefon: 06/27/378-269. A gondnok Nagybörzsönyben lakik, a kulcsot ott kell átvenni, illetve leadni.

H

A Lóri kulcsosház a Közép-Mecsekben, Remeteréttől négy kilométerre, a Lóri-völgyben, a Lóri-forrás közelében fekszik. Nevét is innen kapta. A több jelzett turistaút mellett, illetve közvetlen közelében lévő kulcsosház egész évben üzemel. Autóval is elérhető erdei műúton, de téli időszakban csak gyalogosan lehet megközelíteni.

A ház húsz férőhelyes, két egymásba nyíló, 10-10 ágyas szoba, emeletes ágyakkal, ivóvízről a ház kezelője gondoskodik, amit kannákban tárolnak. Tisztálkodási lehetőség a szobákban, mosdótálakban, az udvaron árnyékszék. Világítás nincs, gyertya, zseblámpa ajánlott, a fűtést a két szoba között beépített kandalló biztosítja, ágyneműhuzat egyszeri mosatási díjért igényelhető. Főzni gáztűzhelyen lehet.

Szállásdíj: 250 Ft/fő. Szállásrendelés: Mátrai Gábor, 7633 Pécs, Építők útja 18/B. (Forrás: www.fsz.bme.hu/mtsz.)

szerző
Linder Bálint
publikálva
2002/18. (05. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...