magyarnarancs.hu: Régóta érlelődött benned, hogy befejezed?
Polgár Judit: Igen, ráadásul az elmúlt években sűrűsödtek az egyéb elfoglaltságaim, egyre kevesebb idő jutott a sakkra. Van egy 8 és egy 10 éves gyermekem, elindítottam a Polgár Judit Sakk Alapítványt, amelynek a keretén belül kidolgoztuk a Sakkpalota elnevezésű oktatóprogramot, ami tavaly óta a Nemzeti alaptanterv része, és már 8 éve szervezzük az Aquaprofit-Polgár Sakkfesztivált is, legközelebb október 4-én lesz, a Művészetek Palotájában. Az utóbbi években azt vettem észre, hogy ezek jobban érdekelnek, mint a versenyzés, így nem volt nehéz meghoznom a döntést.
magyarnarancs.hu: Édesapád mit szólt hozzá?
PJ: Neki én mindig a sakkozó leszek… Többször mondta, hogy mi mindent tudnék elérni, de elfogadta a döntésemet. Ráadásul ennek ő is a haszonélvezője lesz, hiszen így a családomra több időt tudok fordítani, azt jelenti, hogy a szüleimmel is többet lehetek.
| ||
magyarnarancs.hu: Mit jelent a váltás a hétköznapjaidban?
PJ: Igen mozgalmas időszak áll mögöttem, hiszen részt vettem a sakkolimpián, ezüstérmet nyertünk, a visszavonulásom hírére megszaporodtak az interjúk, közben a sakkfesztivál szervezésének finisében vagyunk és a gyerekeknek is elkezdődött az iskola. Inkább majd ezután jut több idő a gyerekekre, akik most mindennél jobban igénylik a jelenlétemet és a nagy beszélgetéseket, illetve az alapítvány életében is jobban jelen tudok lenni, ami eddig nagyon hiányzott. Továbbra is szeretem a sakkot, úgyhogy szó sincs arról, hogy többet a tábla felé sem nézek, csak a hangsúly tolódott el egy kicsit másra.
magyarnarancs.hu: Teljesen egyértelmű volt, hogy a sportpályafutásod után is ezen a területen maradsz?
PJ: A gyermekeim nemzetközi óvodába jártak, ahova szerettem volna bevinni a sakkot, így ott próbáltuk ki először, hogy milyen játékos formában a kicsiket megismertetni a sportággal. Mivel magánóvoda volt, megvolt a nyitottság és a lehetőség a kísérletezésre, végül az egész nagyon jól sikerült. Ekkor jöttem rá, hogy ezzel szeretnék foglalkozni, bennem is megvan az a pedagógiai véna, mint a szüleimben. Így indult el a Sakkpalota oktatási program, amely a sportág megismertetése és megszerettetése mellett fejleszti a gyermekek logikai képességét, kreativitását, térlátását, előre gondolkodását. Mindezt játékosan. Van sakkszőnyegünk, sakkpénzünk, sakkmondókánk, sakkzene, sakkdominó, sakk-kártya és sok más kiegészítő, amely színesebbé teszi az oktatást.
magyarnarancs.hu: Hogyan került ez az egész a Nemzeti alaptantervbe?
PJ: Kellett hozzá egy kis szerencse és rengeteg munka. 2013 tavaszán tudtuk meg, hogy változik az alaptanterv, és érdemes lenne beadni a programunkat. Az oktatási minisztériumban azt mondták, hogy anyagilag semmilyen szinten nem tudják támogatni a kidolgozását, így ezt saját erőforrásból kellett megoldani. Ez nem kis anyagi ráfordítást jelentett a részünkről, és az idő is sürgetett minket. A szakmai szempontok összehangolása és persze rengeteg ötletelés kellett, hogy végül be tudjuk adni. Elfogadták, így a tavalyi tanév óta már választható tantárgy a sakk, amelyet tanítók oktatnak.
magyarnarancs.hu: Egy olyan racionális és precíz embernek, amilyen te vagy, nem volt nehéz megbirkózni a bürokráciával?
PJ: Nagyon rosszulesett, hogy mi mindent megtettünk azért, hogy minden határidőt betartsunk, minden dokumentumot idejében beadjunk, de mivel ősszel nem érkeztek meg időben a tankönyvek, nem lehetett elkezdeni az oktatást.
magyarnarancs.hu: Úgy érezted, a magyar oktatásból hiányzik az ilyen játékos képességfejlesztés?
PJ: Nincs sok tapasztalatom az oktatásról, hiszen én nem jártam iskolába, a gyerekeim iskolaválasztásánál pedig a nyelvtanulást határoztuk meg legfontosabb szempontnak, és ez alapján választottuk ki a Laudert. Szerencsére szeretnek odajárni és jó kezekben vannak, így nekünk nincsenek rossz tapasztalataink. Egyébként is azt gondolom, hogy minden a pedagógusokon múlik. A szüleim vérbeli pedagógusok, akik ha foglalkoznak egy gyerekkel, akkor azt szívvel-lélekkel végzik, és mindent megtesznek azért, hogy megszerettessék vele a sakkot. Az iskolának a fő célja az kell, hogy legyen, hogy a gyereket motiválják az új ismeretek elsajátításában, dicsérettel, pozitív visszajelzésekkel tegyék nyitottá a különböző tudományok iránt.
magyarnarancs.hu: Sosem merült fel, hogy esetleg a te gyerekeid is magántanulók legyenek?
PJ: Sokat beszélgettünk erről a férjemmel. Végül úgy éreztük, nem tudnánk biztosítani azt az ideális környezetet, amely az otthon tanulást tenné eredményesebbé, mert egyikünknek sincs annyi ideje és kapacitása, hogy ezt menedzselje. Nem bántuk meg, hogy így döntöttünk.
magyarnarancs.hu: Mindkét testvéred külföldön él, te mégis itthon maradtál. Sosem vágytál máshova?
PJ: Mindkettőjüket a szerelem vitte külföldre, engem meg az tartott itthon. Egyikünknek sincsenek gyerekkori barátai, viszont rengeteg külföldi kapcsolatunk van a sok utazásból és versenyzésből fakadóan. Benne volt a pakliban, hogy valamerre külföldre sodor minket az élet. Először Zsuzsi ment el 1994-ben Amerikába, majd Zsófia egy évvel később. Nagyon nehéz volt, igazi űrt éreztem utána, főleg mert akkor még csak telefonon tudtuk tartani a kapcsolatot, nem volt olyan napi szintű kommunikáció, mint manapság. Most már sokkal egyszerűbb, az oktatóprogram kidolgozásában Zsófia sokat segített, és a sakkfesztiválra is minden évben hazatérnek.
magyarnarancs.hu: A te céljaidat mindig apukád határozta meg?
PJ: Igen, én úgy nőttem fel, hogy mindig a férfiakhoz mértem magam, és az abszolút világranglista első helye volt a cél. Olyan fiatalon elhúztam a női mezőnytől és értem el a világranglista első helyéhez szükséges élő pontot, hogy nem volt kihívás megtartani. Apukám mindig azt mondta, hogy nekem Kaszparovot kell megvernem. Végül bejutottam a legjobb 10 közé, játszottam világbajnoki versenyen. És az, hogy végül a legjobb tíz közül ki a világelső, azt már nüanszok döntik el.
magyarnarancs.hu: Ezek a nüanszok, ami miatt nem volt még női világelső?
PJ: Nem hiszem. Én képes voltam eljutni erre a szintre. Inkább a felkészülésben vannak különbségek. Más sportágakban is néha azt dönt, hogy ki hova jár edzőtáborozni vagy milyen felkészülési meccseket engedhet meg magának, ki az edzője, edzőpartnere, pszichológusa. Például a sakkban ez utóbbi még teljesen kiaknázatlan terület. Kevesen dolgoznak együtt olyan szakemberrel, aki a mentális felkészülést segítené. Valószínűleg a női sakkozók többre lennének képesek, ha magasabbra tennék a lécet.
magyarnarancs.hu: Ha többet játszottál volna a nők között, az nem segített volna, hogy ez a bizonyos léc magasabbra kerüljön?
PJ: Ehhez egyszerűen kitartás kell. Én az a típus vagyok, hogy ha elsőre nem jön össze valami, akkor újra és újra próbálkozom. Sok női versenyzőben nincs meg az a kitartás, ami ahhoz kell, hogy férfiak ellen kezdjen el játszani. Engem egyszerűen nem tekintettek vetélytársnak, külön kategóriaként kezeltek, mintha nem közéjük tartoznék. Voltak a nők, a férfiak meg a Polgár Judit.
magyarnarancs.hu: Sosem éreztél diszkriminációt?
PJ: Nyilván a fiúknak meg kellett birkóznia azzal, hogy egy lány megveri őket, de számomra ez a nemek közti különbség sosem volt igazán fontos, és nem is nagyon foglalkoztam vele. Ők sem tekintettek rám igazán nőként, valahogy másképp kezeltek. Nagyon fiatalon kerültem közéjük és értem el jó eredményeket.
magyarnarancs.hu: Nehéz volt megbirkózni a sikerrel?
PJ: Nekem azért volt könnyebb dolgom, mert a nővéreim kitaposták előttem az utat, így a nehézségekre fel tudtam készülni. Volt persze nehezebb időszak, de az sem a sikerekből fakadt, hanem abból, hogy átalakult a sportág. A 2000-es évek elején jelentek meg az elemzőprogramok, a játszmákat tartalmazó adatbázisok. Addig kockás lapokra jegyzeteltünk és elemeztünk. Nehezen barátkoztam meg a számítógépes felkészüléssel. Volt, hogy a számítógép alapján elemeztem egy ellenfelet, ami aztán a sakktáblánál téves információnak bizonyult. Meg kellett tanulni bánni ezekkel az információkkal. Ma már jó, hogy folyamatosan tudom figyelni a versenyeket, az eredményeket az interneten.
magyarnarancs.hu: Az anyasággal hogyan tudtad összeegyeztetni az élsportot?
PJ: A gyermekeim születésével megváltozott a fontossági sorrend. Azelőtt úgy gondoltam, egy élsportolónak kizárólag a sportra kell koncentrálnia, ha az élen szeretne maradni.
magyarnarancs.hu: Mennyire kortalan sportág a sakk? Meddig lehet ezt űzni magas szinten?
PJ: A sakk igazi sport, ennek minden velejárójával, a stresszel, feszültséggel, sikerrel és kudarccal. Egyre több kiváló fiatal játékos van, de a sakkot legalább 40-45 éves korig lehet élsportként űzni.
magyarnarancs.hu: Elképzelhető, hogy visszatérsz?
PJ: A sakkot mindig egyéni sportágnak tekintettem, de a válogatottban is nagyon jól éreztem magam. Lékó Péterrel, Almási Zoltánnal 20 éve vagyunk csapattársak. Nagyon örülök, hogy egy olimpiai ezüstéremmel zárhattam le a pályafutásomat, de később még bármi elképzelhető.
