HEGYMENET melléklet - Természetjárás és ideológia

„Védte őket a lángszavú párt”

  • - legát -
  • 2015.11.15 09:10

Sport

A hatvanas évek elején a túravezetőknek nemcsak az erdők-hegyek szépségére kellett gondolniuk, hanem az ifjúság nevelésére is.

A kiránduló kommunisták legendája 1956 után szökkent szárba, amikor a rendszert új hősökkel próbálták népszerűsíteni. Ekkortól a munkaversenyek nagymenői helyett valódi mártírok, fiatalon elhunyt kommunisták váltak hivatalos példaképpé. Különösen az újonnan megalakult ifjúsági szervezet, a Kommunista Ifjúsági Szövetség propagandájában, illetve a még fiatalabbak, a gyerekek körében.

„Lent, hol a tölgyek őrzik a völgyet, / Kúszik az erdei út. / Átszeli bújva, újra meg újra / Körben a völgykoszorút, / Ott a mélyben a völgykoszorút. // KIMSZ-esek vágtak hajdan e tájnak, / Élükön Ságvári járt. / Hősies tettre, harcra nevelte / Őket a lángszavú párt, / Védte őket a lángszavú párt.” Az 1959-ben megjelent 111 dal úttörőknek című daloskönyvben jelent meg először Szabó Ferenc–Kapuvári Béla Csillebérc című műve. A drámai hangvételű úttörővasutas-nóta a kiránduló illegális kommunisták emlékét zengi, és arra figyelmeztet, hogy a természetjárás sem csak felhőtlen móka és kacagás. De nem csak a mártírok emléke miatt! A hivatalos és nem hivatalos csatornákon a hatvanas évek elejéig az járta, hogy az ellenforradalmárok az erdőkben, hegyekben bujkálnak és rosszban sántikálnak. Ha megnézzük az 1957–1962 közötti rendőrségi híradásokat, szinte bizonyos, hogy ha egy bűnözőt valahol a természetben fogtak el, akkor előkerült az ellenforradalmi szervezkedés (vagy legalább a disszidálás) vádja is. Persze senki nem várta el az ifjúkommunistáktól, pláne az úttörőktől, hogy túráik során ellenforradalmárokat leplezzenek le. A hősi elődökre viszont kötelező volt emlékezni. Az iskolákban, a munkahelyeken, a sportversenyeken s a kirándulások alkalmával is.

 

Nevelni, nevelni, nevelni

„Az ellenforradalom után a KISZ vezetői felismerték a természetjárás közösségformáló jelentőségét, és igen határozott propagandát indítottak a természetjárás népszerűsítése érdekében. Rövid idő alatt az ifjúság széles tömegei csatlakoztak a mozgalomhoz” – írta 1962-ben a Turista című lap, a „közösségformálás” pedig azt jelentette, hogy még a természetjárásban is az lett a legfontosabb, hogy szervezett formában és felügyelet alatt történjen. Ám nem akarták ugyanazt a hibát sem elkövetni, amit a KISZ elődszervezete, a Dolgozók Ifjúsági Szövetsége, amely „a rétegpolitikát elhanyagolta, a mozgalmi munkája elszürkült, az ifjúság számára idegen lett”, és ezért egy sor olyan dolgot kezdeményeztek, amelyeknél az ideológiai nevelés helyébe a „fiatalok természetes versengési vágya” lépett. Az építőtáboroktól kezdve a történelmi vetélkedőkön át a mindenféle sportversenyekig, sőt a világ legbékésebb foglalatosságának tűnő természetjárás esetében is az volt lényeg, hogy „a fiatalságban élő küzdőszellem levezetésére kitűnő lehetőségeket nyújtsanak” – hogy egy túravezető-pedagógus 1963-as olvasói levelét idézzük. Ezzel nem is lett volna baj, ám amikor ugyanitt azt olvashatjuk, hogy „nevelési szempontból a gyerekek megfigyelése értékes adatokat nyújthat a pedagógusnak, s hozzájárulhat az ifjúsági természetjárás célja, a szocialista ember formálásához”, eléggé világosan látszik, hogy mire ment ki a játék.

A természetjárás iránti kezdeti érdektelenséget pár év alatt azzal sikerült leküzdeni, hogy az államkassza – akárcsak a tömegsport esetében – hatalmas pénzekkel kezdte támogatni a kirándulómozgalmat. Akik szervezett formában járták az erdőt, azoknak szó szerint fillérekbe került az utazás, a táborozás, az étkezés, ami még úgy is igen vonzó lehetett, ha olykor végig kellett hallgatni valamiféle agitprop műsort. Merthogy eleinte arra gondoltak a KISZ főnökei egyet fizet, kettőt kap alapon, hogy a kirándulásokkal egyúttal ideológiai útmutatást is adhatnak. 1963-ban Knausz Mihály, a természetjárók Győr-Sopron megyei főtitkára már úgy nyilatkozott, hogy „az üzemi fiatalság és a felnövő paraszti generáció előtt már nem annyira idegen a természetjárás”, ami szerinte elsősorban „az üzemi agitációnak, a kedvcsináló film- és diafilmvetítéseknek köszönhető”, miközben csak mellékesen jegyzi meg, hogy a kirándulásaikra különvonatokkal szállították a résztvevőket – valószínűleg jelképes összegért.

Knausz azzal jött, hogy „szórakoztatva készítjük fel a kirándulókat, túrázókat az előttük álló út szépségeinek, tanulságainak, történé­seinek befogadására”, ám hogy ez pontosan mit jelentett, arról nem esik szó. Nyilván ugyanazt érthette alatta, amit Pest megyei kollégája részletezett ugyanekkor a Turista hasábjain. Kahotek Mihályné ugyanis örömmel számolt be arról, hogy az „Ismerd meg megyédet mozgalom” egy ún. kultúrtörténeti túrasorozattal gazdagszik, azokra a helyekre, „amelyek az illegális évek alatt találkozóhelyeik voltak a Párt tagjainak, ahol nem egy elvtárs nevelődött és nevelt az illegalitás éveiben”. Kahotekné elmondta azt is, hogy „ezeken a helyeken műsorral egybekötött ünnepség is lesz, melyen a hely munkásmozgalmi, történelmi szerepét ismertetjük”.

Nem tudjuk, hogy ez a program (meg a többi sok) mekkora sikert aratott, volt-e egyáltalán, akit komolyan érdekelt, de abban egészen biztosak lehetünk, hogy legkevésbé ennek köszönhetően sikerült a Kádár-korszakban valódi tömegmozgalommá szélesíteni az erdei turizmust. Bár igaz, hogy a következő 25 évben is mindig volt valami vörös köd a természetjárás körül, „Lenin-túra”, „Felszabadulási pontgyűjtés” és hasonlók, de az már az 1960-as évek végére világossá vált, hogy akik kitalálták, azok se gondolták olyan véresen komolyan, hogy az erdei túrák a „szocialista ember formálásához” járulnának hozzá.

Neked ajánljuk

Riviéra–Erzsébetváros motortúra

  • Támogatott tartalom

Lengyel Gábor hosszú évtizedeken át dolgozott az orvosiműszer-kereskedelemben, és kizárólag olvasóként tekintett az irodalomra. A helyzet azután változott meg, hogy elhagyni kényszerült vállalkozását, s az ezzel járó traumát úgy dolgozta fel, hogy írni kezdett – terápiás céllal.

Lezárt műhely, levert lakat

Miközben nagyszabású kiállítással emlékeztek meg a Ludwig Múzeumban a magyar film születésének 120. évfordulójáról, a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum – MűvészetMalomban ugyancsak a magyar film a főszereplő, konkrétan a rendszerváltás utáni idők talán legizgalmasabb hazai filmes műhelye, az Inforg Stúdió.