XIX. Téli Olimpia - Salt Lake City: "Pierre, csókold meg a seggem!"

szerző
Turcsányi Sándor
publikálva
2002/7. (02. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Volt egyszer egy Eddie Murphy-film, Dzsentlemanus, nyomta ezerszer a tévé, csak azt csodálom, hogy most, az eldurvult kampány időszakában nem szedte még elő egyik vendéglátó-ipari kanális sem a sifonérból. Mert az arról szólt, hogy Eddie, a pitlák szélhálmos, akit épp úgy hívnak, mint egy elhalt képviselőt, e névazonosságot kihasználva, mintegy fű alatt bejut a parlamentbe. A birkák meglátják az ismerős nevet, és rá szavaznak. Szerintem nekünk is így kéne csinálni, most még sunnyognánk egy kicsit, falból nyomulnánk a nyári olimpiára, kérnénk magunknak a ferbli Eb-t, aztán húsz év múlva zsupsz, Sóstón lenne a Téli Olimpia, közvetlen a cukrászda mellett jobbra, a szabadstrandon. Fölvehetnénk néhány lokálspecifikus helyi sportágat is a versenynaptárba, fakutyázás, zsebhoki, 4x100-as vegyes pálinka, rianás, aztán csak kaszálnánk befele a nemzetközi elismerést meg a tévéközvetítések jogdíjait.

Volt egyszer egy Eddie Murphy-film, Dzsentlemanus, nyomta ezerszer a tévé, csak azt csodálom, hogy most, az eldurvult kampány időszakában nem szedte még elő egyik vendéglátó-ipari kanális sem a sifonérból. Mert az arról szólt, hogy Eddie, a pitlák szélhálmos, akit épp úgy hívnak, mint egy elhalt képviselőt, e névazonosságot kihasználva, mintegy fű alatt bejut a parlamentbe. A birkák meglátják az ismerős nevet, és rá szavaznak. Szerintem nekünk is így kéne csinálni, most még sunnyognánk egy kicsit, falból nyomulnánk a nyári olimpiára, kérnénk magunknak a ferbli Eb-t, aztán húsz év múlva zsupsz, Sóstón lenne a Téli Olimpia, közvetlen a cukrászda mellett jobbra, a szabadstrandon. Fölvehetnénk néhány lokálspecifikus helyi sportágat is a versenynaptárba, fakutyázás, zsebhoki, 4x100-as vegyes pálinka, rianás, aztán csak kaszálnánk befele a nemzetközi elismerést meg a tévéközvetítések jogdíjait.Ebből se lesz semmi, de a B csoportos hokivébé már biztos. Dunaújvárosban lesz áprilisban, azok küzdenek majd, akiket nem látunk most, az olimpián. Hogy a magas színvonal mégis elvárható, arra pont a Salt Lake Cityben rendezett mérkőzések jelentik a garanciát. Mert mi történt. Szisztémáztak. Volt két négyes selejtező csoport, őrület, vérfagyasztó izgalmak, a nemrég még vébédöntőt vívó, szinte kizárólag NHL-ben villogó héroszokkal fölálló szlovákok levitték a kapust, megérte, a napokban játszanak az utolsó helyért, a rosztovi Torpedo Cirkusz erre szakosodott mackói ellen. Valóban érdekes, izgalmas sorozat volt, hokit eleve elutasító ismerőseim ragadtak a tévé előtt, hogy ez nagyszerű. Ketten jutottak tovább: Fehéroroszország és Németország (van egy Seliger nevű kapusuk, barátom), aztán jöttek a vadak. A hat nagycsapat. És kiderült, hogy van egy teljesen más játék is, amit alighanem valami fatális tévedésből kifolyólag

ugyancsak

jéghokinak hívnak

Aki látta és végigizgulta körömrágva a német-szlovák meg a német-osztrák meccset, és véletlenül rajta maradt a cseh-svéden, az tudja, miről beszélek. Amit a svédek ott előadtak, olyan nincs is. A csehek Nagano (japán, ejtsd: nagyanyó, az előző téli olimpia, győzelem) óta zsinórban nyertek három világbajnokságot, de ezt most a svédek nem kérdezték tőlük. (Apropó: nyelvi nehézségek. Az eredmény dacára a mérkőzés hőse Hrdina volt.)

Summa summarum abban bízhatunk tehát, hogy a jégkorong olyan csoda, ami meglehetős tartalékokkal bír, s a közvetlenül olimpia alatti mezőny, melybe nekünk is van szerencsénk tartozhatni, ugyancsak képes nem mindennapi élvezetek gerjesztésére. Pláne, ha közvetlenül a palánk mellől bámulja az ember.

Ez persze egyébként is súlyos kérdés, ti. hogy hova is tartozunk mi, magyarok így, télvíz idején.

Pálffy, Tófalvi, Hunyadi

- csak akik eszembe jutnak. Szlovák hokista, sztár az NHL-ben, vele sem mentek sokra, de nélküle elképzelhetetlenek. Román biatlonista a női szakasz masszív középmezőnyéből, az se kis dolog, sőt. És Emese, az osztrák csapat tagja - 3000-en egy, igaz, cudarul rövid életű olimpiai csúccsal a háta mögött meg egy mérlegállásban kivitelezett felejthetetlen örömcsúszással, amit kétóránként leadnak mindennap a világ nagyobb tévéi - várja az igazi számát, az ezerötszázat. Csak emlékeztetőül: ezt Lillehammerben megnyerte.

Hogy a hivatalos magyar csapat? Még nincs vége az olimpiának. Albert herceg például bevallotta: a magyaroktól tart a legjobban. Bár az is kétségtelen, hogy az európai uralkodóházak elmebeli állapotáról már nagyon szélsőséges vélemények is napvilágot láttak.

Szerencsére a honi közvélekedés egészen máshogy viszonyul a téli olimpiához, mint mondjuk a nyárihoz. Itt nincs elvárva negyven aranyérem, sőt semmi, de azért jó, ha műkorcsolyában fölmutatunk valamit, mert azt Almási Zsuzsi és Regőczyék óta csak megszoktuk. A többieket a hon úgyszólván automatikusan sorolja a

Coubertin-kategória

mezőnyébe. Oké, ezzel nincs is semmi baj, ám maga a kategória már megér egy kósza pillantást. Ráadásul messziről kell nekifutni. Elkerülhetetlen vizsgálni ugyanis az olimpia rangját, elsősorban is a szakági világversenyekhez képest. A nyári játékok kapcsán ez sokkal simább ügynek hat, most úgy tűnik, ott a foci az, ami egyértelműen más szint, mint a vb-n, de télen a résztvevők számának egyébként érthető limitje miatt a helyzet ennél azért némileg bonyolultabb. Egyelőre a magyarokból nem kijőve nézzük az alpesi számokat. Idén Super G-ben (szuper óriásműlesiklás, egy gyorsasági szám) Vincze Péter a 36. helyen végzett, és nagy tapsot kapott a célba éréskor. Mármost egy ilyen helyezés egy világkupafutamon komoly eredmény lenne; alig csúszott le az illető a pontszerző helyről. Nos, ez majdhogynem lehetetlen dolog, hisz ott például nyolc-kilenc osztrák gyűri egymást és a norvég, francia, olasz, német élmezőnyt a jobb helyezésért. Vincze most kihagyott egy kaput, visszakepeszkedett, és mint afféle önfeledt hobbisíző Chopokon, magát nem zavartatva lecsúszott egész a célig, immár gondosan és megfontoltan véve a kapukat. Nincs is fél perc, decens késés, még egy nemzetközi expressznek is belefér, az más kérdés viszont, hogy ezeken a versenyeken századmásodpercekre megy a játék.

Ám az is kétségtelen, hogy a téli olimpia efféle szenzációiból nem mi voltunk a legnagyobb beszállítók.

Tragikomikus jelenetek tömegének lehetett tanúja az ártatlan szemlélő. Hollywooddal kezdtük, és megint oda lyukadunk ki, pedig még hol van a vég. Volt egyszer egy film, true story, Jég veled volt a címe. Arról szólt, hogy a jamaicai bobcsapat, dacolva minden gátló körülménnyel, de legfőként a nagy meleggel, mégis valóra váltotta álmát, és célba ért valamelyik téli olimpián. Ezt a filmet szerintem túl sokan látták. Ha belegondolok, mi van akkor, ha ugyanezek a Terminátort nézik meg?

Szánkó

Egy rettenetes betonteknőben valami hihetetlenül egyszerű szerkezeten ezerrel csúszik le a versenyző, a közönség pedig a lélegzetét is visszafojtja. Igazi artistamutatvány, félistenszerű atléták művelik. Mit láttunk most? Jött - persze ezerrel - egy üres ródli, csapódott faltól falig, valami szörnyűség hírnöke. Aztán a test, ugyanúgy. Ránézésre kétszáz kiló, betonfaltól betonfalig mint egy rongycsomó, állítólag nő az istenadta, leérve kinyúlik, mint a világ legnagyobb békája, még tényleg nem tudható, hogy életben van-e. Nos, innen a címünkbe citált szöveg, egyes hírforrások szerint szerencsétlen csúsztában látott egy angyalt, és neki mondta. Ide írom az egészet: "Te, figyelj má´, ha odafönn találkozol Coubertin báróval, mondd meg neki, hogy azt üzenem: Pierre, csókold meg a seggem!"

A XIX. Téli Olimpia lapzártánkig halálos áldozatok nélkül zajlott, ám mégsem lehetünk százszázalékosan biztosak abban, hogy a mondott arisztokrata legendás bonmot-jának odavetésekor tudta, mit beszél.

Persze nincs is nemesb annál, mint megtapsolni a heroikus erőfeszítések árán másnap célba vergődő sífutót, sőt életmód- és irodalmi klubokat is érdemes elnevezni ezekről a versenyzőkről, de az is tény, hogy a sydneyi olimpián csak azért ért célba az azóta legendává szilárdult vízicsoda, mert a miskolci speciális mentőalakulat Manccsal, bár a hír hallatán egyből indult kimenteni a nyomorultat, Moszkvában elvétette az átszállást, és késve érkezett.

Mindezek fényében sokkal nehezebben értelmezhető például

Ole Einar Bjoerndalen

szereplése. Mire gyúr ez a csávó, hisz táncolhatna a farkasokkal és azzal a pár szerencsétlennel, akik még mindig ott sinkóznak az erdőben. Talán nem túl nagy kockázatvállalás, ha kimondom: mégis inkább érte érdemes fönntartani ezt az egész vircsaftot.

Az úgy megy, hogy amikor véget érnek ősszel az európai kerékpárversenyek, nem történik semmi. Az ember várja a biatlonszezon kezdetét, de az még vagy hat hét. Az idén megkönyörült rajtunk a sors. A sífutóévad egy hónappal a biatlon előtt kezdődött. Ha nincs ló, jó a szamár is, nézzük. Jön, nagyon jön Bjoerndalen, mondja a szpíker, szemünk se rebben, nyilván minden második norvégot így hívnak, vagy megbolondult a riporter, az sem ritkaság. De nem, egyik sem.

Amikor már látni a futókat, semmi kétség: a sífutás (ez egy másik sport, de tényleg) élversenyzői, világklasszisai között ott lohol egy biatlonista, már önmagában is elképesztő. Ezüstérmet nyer, ami végképp a tudományos-fantasztikum világa. Mire elkezdődik a sílövészévad, még egyszer megcsinálja ugyanezt. Ép ésszel alig is fölfogható.

És ez az olimpia is így kezdődött, elöl egy spanyol (ez is megérne egy misét), aztán az üldözők élén: Bjoerndalen. Aztán elfáradt, vagy csak rápihent a saját műfajára, nem tudom: hatodik lett.

Jól pihent, annyi szent. Biatlonban megnyerte az összes egyéni számot. Lapzártánk idején neki van egyedül három aranyérme. Év közben nincs ez mindig így, vannak négyen-öten, akik meg tudják, meg szokták verni. Elrontja a lövészetet, vagy nála is gyorsabban fut valaki.

Mert még mindig ilyen a sport: arról szól, hogy gyorsabban kell futni. Higgyenek nekem: csak Bjoerndalent figyeljék!

Turcsányi Sándor

szerző
Turcsányi Sándor
publikálva
2002/7. (02. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...