Tökéletes ellentmondás. A házasság talán az egyik legfontosabb szabadon választott sorsfordítás. Ideális esetben két ember magánügye, felelőssége és öröme, egy belső műveletsor, amit szinte kizárólag romantikus (vagy szellemeskedő) közhelyekkel lehet ábrázolni. Ellenben a házasság startja, az esküvő legtöbbször tömény show, pompa és ragyogás, afféle bizonyítási kényszer a külvilág felé, hogy a boldogság mérhető. Ebből következik, hogy a szertartásokra hajtva egy igen komoly és egyre jobban virágzó szolgáltatóipar kelleti magát Magyarországon. Természetesen szörnyülködhetünk rajta, vagy épp ellenkezőleg, fejest ugorhatunk a habokba, nem változtat a lényegen:
az esküvő üzlet,
méghozzá nem is akármilyen. Ha abból indulunk ki, hogy egy évben úgy harmincezer házasságot kötnek Magyarországon és az újdonsült párok (vagy a szüleik) átlagban 580 ezer forintot áldoznak az esemény méltó megünneplésére, kiderül: majdnem húszmilliárdos bizniszről van szó. A témával kapcsolatban minden eladó, megrendelhető vagy kivitelezhető, Magyar Esküvő címmel félévente magazin jelenik meg, ami harmincezer példányban fogy, sőt létezik már Esküvő kézikönyv is. Mindezek ismeretében egyáltalán nem meglepő, hogy a múlt hét végén több mint ötven kiállító részvételével megrendezték az Esküvő 2000 kiállítást, ami már a hatodik nászexpó volt Magyarországon.
A kiállítás üzenete egyértelmű volt: jelenleg semmi sem cikibb, prolibb és barbárabb, mint egy olyan esküvő, amit csak úgy, két járókelőt tanúnak felkérve, az anyakönyvvezető előtt kötnek. Persze ugyanezt gondolhatták azok is, akik jegyet váltottak: a jegyben járók meg a hozzátartozók, a kipirult arcú, csillogó szemű bámészkodók, a számos, kedvezménnyel kecsegtető ajánlatból válogatók. Mégis, ahogy a standok között - mint valami tündérmesében - egyre-másra suhantak el a szebbnél szebb fehérekbe öltöztetett manökenek, akik mellett a civil lányok farmerben, hótaposóban legfeljebb rút kiskacsáknak tűntek, nem lehetett másra gondolni, csak arra, hogy az
esküvő kizárólag
női dolog,
egy olyan esemény, ahol a vőlegény ugyanolyan kellék, mint a fátyol, a csokor vagy a feldíszített taxi.
Valószínűleg nem is létezik olyan férfi, aki saját esküvőjére készülődve szinte megrészegül, egy nő viszont annál inkább. Talán azért, mert valahol mélyen érzi, hogy egész élete során ez az egyetlen olyan biztos alkalom, ahol kizárólag ő lehet az est fénypontja, ahol mindenki őt csodálja. Olyannyira, hogy egy esküvő elsősorban a menyasszonyi ruháról szól.
Az Esküvő 2000-re a legtöbb kiállító menyasszonyi ruhával jött, és ez olyan mennyiséget jelentett, ami már hóvakságot okozhat. Hiába mondják a szakemberek, hogy a fehér kifelé megy, nálunk még mindig szinte kizárólag ilyen színben pompáznak az arák, úgyhogy nincs is annak jelentősége, hogy az olaszoknál meg a franciáknál esküvői ruhában is léteznek divatszínek: tavalyelőtt a lila, tavaly a sárga, idén meg a kék. A kiállításon csak a ruhatáros néni pompázik kékben, sőt abroncsot sem visel, ami ugyancsak kiment a divatból. Igaz, ezt szintén nem fogadják el a magyar menyasszonyok. A többség úgy véli: az abroncs nélküli esküvői ruha olyan, mint egy hálóing. Nálunk tehát a jövőben is a hagyományos, fehér, abroncsos ünneplőket láthatják azok, akik szeretnek esküvőkre járni, akik meg érintve vannak, jó, ha tudják: egy esküvői ruha kölcsönzése (kiegészítők nélkül) 20 000-ről indul, de kétszázezerért is lehet bérelni. Például azt a kimondottan magyaros jellegű, főkötővel kombinált öltözéket, ami piros csizmával Csárdáskirálynővé, néhány decens, lakkbőr kiegészítővel pedig már Báthory Erzsébetté varázsolhatja a boldog arát. Akinek viszont örökbe kell ünnepi ruha, azzal százezer alatt szóba se állnak.
Igazából vőlegényöltözékben fordult a világ. A nagy eseményre egyre kevesebben vesznek fel szmokingot, pláne öltönyt, és szerencsére leáldozóban van a kilencvenes évek legvisszataszítóbb szabászati merénylete, az állógalléros zakó is. Ma leginkább a diszkrét (leginkább kék, esetleg drapp), zsakettszerű megoldások váltak divatossá, különleges mellényekkel, nyakkendőkkel kombinálva, és ezek az alkalmi öltözékek már negyvenezer forintért is kaphatók, de ahogy minden
esküvői szolgáltatás
esetében, itt is a csillagos ég a határ.
Ha valaki azt gondolta, hogy az esküvőiruha-kölcsönzők és -szabóságok mellett legfeljebb a vacsoraszervezők, ékszerészek és virágkötők rúghatnak labdába műfajon belül, az szinte semmit nem tud. Az esküvőpiacból már pirotechnikai vállalkozások (öt perc tűzijáték 80 ezer forint), veteránautó-kölcsönzők (egy óra 8000 Ft), sőt tenyérjósok, asztrológusok is vígan megélnek, sőt a legénybúcsúkra szakosodott sztriptíztáncosnők, ami leánybúcsúk esetén természetesen Chippendale-fiúkat jelent. A legújabb őrület a jégszobor, húszezerért már pofás gyümölcsöstálat lehet vásárolni, és ott van még a lufidekoráció is, ami szintén felszálló ágban van, és nem csak a hélium miatt.
A lényeg: mindazok, akik esküvőjüket igazán emlékezetessé szeretnék tenni, vagy legalábbis azt gondolják, úgy tehetik igazán emlékezetessé, hogy felhajtást csinálnak, azok egymillió forint alatt jobb, ha bele sem kezdenek a szervezkedésbe. Ha viszont már belekezdtek, akkor keresve sem találhattak jobb fórumot, mint az Esküvő 2000 kiállítás, ahol egy helyen szembesülhettek szinte az összes lehetőséggel. Igaz, legtöbbször a jó ízlés határain kívül.
- legát -
