Naomi Klein részletekbe menõen dokumentálja a nagyvállalatok gátlástalan, nemegyszer emberiségellenes mûködését, a Távol-Keleten 20 centes órábérért, napi 12-16 órában dolgoztatott munkásoktól a nyugati gyárbezárásokon át a "fogyasztásra kényszerítésig", amikor a reklámok, a divat- és márkaõrület hatása erejükön felüli vásárlásokba hajszolja például a munka nélküli szülõket, a gettók fiataljait. A kanadai szerzõ saját szemével gyõzõdött meg arról, milyen körülmények között dolgoznak a harmadik világ ún. szabadkereskedelmi övezeteiben, de felkereste a nyugati akcionizmus fészkeit vagy azokat az amerikai kisvárosokat, egyetemeket is, ahol közösen léptek fel az érdekeiket, a szabadságukat fenyegetõ vállalati cápák ellen. Nem hallgat az idõnként célt tévesztett, vandalizmusba torkollt tiltakozásokról sem, pedig az akciók efféle félre-siklása szinte természetes: nehéz olyan ellenséggel harcolni, akinek nincsen arca. Vagy, ahogyan az elõszót író Tamás Gáspár Miklós fogalmaz: "Nincs lelke, amellyel hihetne. A tõkés vállalat anarchista leviatán: anarchistaként viselkedik a piacon, de, szemben az anarchistával, nem személy." Beverheted a McDonald's kirakatát, tortát dobhatsz Bill Gates képébe, de az olyan, mintha szarva közt a tõgyit kapnád el.
Némi túlzással így jár Naomi Klein is. Kipécéz néhány multit - maga is elismeri, hogy választása önkényes -, amelyek leginkább szem elõtt vannak Észak-Amerikában. Egyesek már hozzánk is igencsak befészkeltek, mint a Nike, a két nagy kólás, a Shell meg a Disney; mások még csak Londonig nyomultak, mint a Starbucks üzletlánc ("kávéház" McDonald's stílusban; az olaszokért tûzbe tenném a kezem, de jó eséllyel Párizsba, Bécsbe, sõt ma már Pestre sem tudná betenni a lábát); a cenzúrától sem visszariadó Wal-Mart áruházlánc, na meg a ruhagyártók, hiszen a varrás mindig is rabszolgamunka volt. A felsorolás nem teljes, de akárhány vállalatot leplez is le, még mindig csak egy facsoportot jár körül egy irdatlan rengetegben. Talajszinten. Mert nem követi minden ágát-bogát, és nem ás le a gyökerekig. Egy árva szó sem esik a nemzetközi pénzvilágról, ami, ha lehet, még inkább hatalmi tényezõ, mint a multik. Csak szõrmentén érinti az írott sajtót, még annyira sem a televíziót, a mozi- és zeneipart, a lobbikat, a nemzetgazdaságot, egyáltalán a politikát. Módszere szigorúan empirikus, de megfelelõ számú szemléletes példát ad ahhoz, hogy belássuk: mitõl van válságban az a liberális demokrácia, aminél ez idáig nem volt még jobb társadalmi berendezkedés. A multinacionális vállalat nemzetgazdasági érdekre (éles verseny a külföldi cégekkel) hivatkozva aláássa a szabadpiacot, kijátssza, fellazítja a terjeszkedését korlátozni hivatott tröszt- és monopóliumellenes törvényeket, közben a harmadik világba költözteti a gyárakat; a szegény országokban ugyancsak nemzetgazdasági érdekre hivatkozva (munkahelyteremtés, technológiai fejlesztés) megint csak törvényen kívülre, kivételezett helyzetbe játssza magát. Az eredmény az anyaországban munkanélküliség, a szerzõdéses, minimálbéres, juttatásokat, létbiztonságot nem adó ún. "McJobok" szaporodása, leszakadó rétegek, a jóléti állam lebontása; a gyarmatokon a XIX. századra emlékeztetõ ki-zsákmányolás éhbérekkel, gyerekmunkával, fegyveres erõvel letört sztrájkokkal (kezdhetünk megint Marx-Engelst olvasni), és a nagy technológiai ugrás helyett hosszú távra eltorzult gazdaság. Na meg a korrupt, elnyomó rezsimek bebetonozása, mert a multikon kívül ezek profitálnak még ebbõl a rendszerbõl. A globális gazdaság égisze alatt pedig egyre nõ a szakadék észak és dél, szegény és gazdag között.
A NoLogo jelentõs, felrázó könyv, de félõ, hogy csak azok olvassák majd, akik már amúgy is fel vannak rázva. Azt terveztem, hogy elolvastatom a gyerekeimmel (vérlázító az a fölény és megvetés, amivel egy kamasz azt mondja valamire: "no name cucc"), de errõl le kellett tennem. 460 száraz, humortalan oldalon rághatjuk át magunkat, mintha a szerzõ úgy gondolná, hogy a nemes célokért szenvedni kell. A finánctõke meg a kizsákmányolás ellen persze nem lehet viccekkel harcolni, de Klein fõ célpontjaival - a márkák ostoba logoival és reklámjaival - szemben nagyon is hatásos fegyver a humor. A terjedelem ellenére pedig nem olyan szerteágazó a téma, hogy ne lehetett volna feszesebbre fogni a helyenként túlírt szöveget.
A magyar változat csak fokozza kínjainkat. Az áll a kötetben, hogy Vágvölgyi B. András fordítása alapján szerkesztette Merényi Ágnes. Nem tudni, hogy ez mit takar, mindenesetre a fordítást további két szakmai lektor bírálta fölül, és ez meg is látszik rajta. Úgy nyúltak bele a szövegbe, hogy kicseréltek egyes szavakat, kifejezéseket, de nem igazították hozzá a környezetet, így a könyv tele van szörnyszülött mondatokkal. (Egyetlen példa, találomra: "1999. június 18-án valós formát öntöttek ezek a virtuális kapcsolatok, amikor több csoport együttesen tartották meg második nagy globális utcabálját." 423. o.)
Nem tudom, hogy a márkakritika szakma-e, én inkább arra hajlok, hogy ezt a könyvet egy civil írta civileknek. Könyvet kiadni viszont szakma, és mindenképpen üdvös lett volna gatyába rázni a szöveget, kivált egy ilyen borsos árú kötet esetében. A tudatos fogyasztó, aki negyedórákat képes gyalogolni a szelektív szemetével és magának gyárt arckrémet, talán fel sem venné, hogy megint egy jó ügy, amiért szívni kell, de idehaza mi még a fogyasztás hedonista szakaszában vagyunk.
- borie -
AMF - Tudatos Vásárlók Egyesülete, Budapest 2004, 460 oldal, 3950 forint
