1. Kitől kérnél autogramot?
Egy kézjeggyel nem elégednék meg, minimum egy lábjegyzet, de inkább egy kisregény.
2. Mi a luxuskiadásod?
Minden, ami nem létfontosságú, elengedhetetlen és nem muszáj.
3. Harry Potter vagy Háború és béke?
Fotó: Németh Dániel
A Háború és béke megvolt, szerintem még kötelező olvasmány korában. A Harry Potter igazából nem az én világom, de a gyerekek miatt, ha nem is az összeset, de néhány részt becsülettel végignéztem. Ennek a korszaknak már vége. Tizenhárom és tizenöt évesek, sajnos már nem velem járnak moziba.
4. Melyik kitalált figuránál érezted leginkább, hogy mintha rólad mintázták volna?
Giulietta Masinát, bár nem kitalált személy, mindig ismerősömnek éreztem, Amélie-t – képzeletvilágával és rejtelmeivel – szintén. És az összes földönkívüli ismerősömet, akiket most nem szeretnék megnevezni.
5. Mit tennél, ha férfi lehetnél egy napra?
Egy napra?! Ilyen nagyszabású vállalkozásba nem kezdenék. Egy élet is kevés lenne hozzá.
6. Mit töltöttél le utoljára?
Semmit. Nem szoktam letölteni, valahogy testidegen nekem ez a töltögetés. Gálffi Lacitól szoktam kapni anyagot, hogy „ne butuljak el ott vidéken”.
7. Melyik előadást nézve/könyvet olvasva/koncertet-lemezt hallgatva érezted legutóbb, hogy ez a legjobb dolog a világon?
Embert is lehet mondani? Vagyis személyt? Jó, akkor mondok. Kovács Krisztiánnal láttam a Thália Stúdióban nemrég A gyáva című előadást. Hát, az csodálatos volt. Teljesen megszűnt az az érzés, hogy színházban vagyok, csak az embert láttam. Egy heroinos fiúról szól a történet. Ismerem Krisztiánt, előadás után mégis meg kellett kérdeznem: „Ugye, ez nem a te történeted?” (Nem az övé.)
A másik személy, akit meg szeretnék nevezni, Polgár Csaba kollégám nyolchetes kislánya, Emma, aki nem emlékezhet rám, mert aludt.
