Tánc

Utshusi/Másolat

  • Sisso
  • 2012. november 11.

Színház

című "best of" válogatását hozta Magyarországra a Sankai Juku társulat, benne mindent, amit a butoh táncról valaha tudni akartál, de sose merted megkérdezni.

A múlt század ötvenes éveiben Japánban a tradicionális színpadi táncokra adott ellenkulturális válaszként létrejött műfaj a nyugat-európai kortárs táncokhoz szokott nézők számára sem könnyen emészthető szellemi táplálék. Ám ha így tálalják, metálkivitelben, őrült jelmezekkel, szigorúan szerkesztett térben, ultraprogresszív elektronikus zenével, akkor ez a tánc nélküli szürreális tánc valójában egy intergalaktikus show-műsort is lenyom. Mindehhez társul még a szigorú formagyakorlás, ami az elsőtől az utolsó percig átjön az előadáson. Egyetlen véletlen mozdulat sem akad a koreográfiában, bár a ritmusról és harmóniáról alkotott elképzeléseink sorra megdőlnek, kiesünk térből és időből, megtapasztalhatjuk, milyen lehet dimenziót váltani.

A japán avantgárd legismertebb tánctársulata, az Ushio Amagtsu által 1975-ben alapított Sankai Juku számomra eddig a legizgalmasabb butoh-csapat, 1998-as budapesti fellépésük óta jobb híján interneten követem, merre járnak a világban, és milyen utcai akciókkal, színpadi előadásokkal sokkolják és szabadítják meg ugyanakkor a szorongásoktól a közönségüket ezek az egyenfehérre festett, szobortestű, kortalan táncosok. A Másolat nem csupán Amagatsu harmincéves munkásságának összefoglalása, hanem alanyi jogon létező mű, és mint ilyen, esszencia is. Magát a butoh-t meséli el, ami röviden ennyi: kelj fel, és járj méltósággal életed végéig, különben visszaránt a föld. Élethosszig tartó gravitációs kísérlet ez.

Trafó, október 5.



Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.