A múlt század ötvenes éveiben Japánban a tradicionális színpadi táncokra adott ellenkulturális válaszként létrejött műfaj a nyugat-európai kortárs táncokhoz szokott nézők számára sem könnyen emészthető szellemi táplálék. Ám ha így tálalják, metálkivitelben, őrült jelmezekkel, szigorúan szerkesztett térben, ultraprogresszív elektronikus zenével, akkor ez a tánc nélküli szürreális tánc valójában egy intergalaktikus show-műsort is lenyom. Mindehhez társul még a szigorú formagyakorlás, ami az elsőtől az utolsó percig átjön az előadáson. Egyetlen véletlen mozdulat sem akad a koreográfiában, bár a ritmusról és harmóniáról alkotott elképzeléseink sorra megdőlnek, kiesünk térből és időből, megtapasztalhatjuk, milyen lehet dimenziót váltani.
A japán avantgárd legismertebb tánctársulata, az Ushio Amagtsu által 1975-ben alapított Sankai Juku számomra eddig a legizgalmasabb butoh-csapat, 1998-as budapesti fellépésük óta jobb híján interneten követem, merre járnak a világban, és milyen utcai akciókkal, színpadi előadásokkal sokkolják és szabadítják meg ugyanakkor a szorongásoktól a közönségüket ezek az egyenfehérre festett, szobortestű, kortalan táncosok. A Másolat nem csupán Amagatsu harmincéves munkásságának összefoglalása, hanem alanyi jogon létező mű, és mint ilyen, esszencia is. Magát a butoh-t meséli el, ami röviden ennyi: kelj fel, és járj méltósággal életed végéig, különben visszaránt a föld. Élethosszig tartó gravitációs kísérlet ez.
Trafó, október 5.
