Színház

Amíg színház lesz, addig Ibsennek is lesznek rajongói. Nagyszerűsége, amely inkább egy regényíró csodája, vitathatatlan. Holott csak drámát írt. Múlhatatlan sikerének és színpadi kudarcainak is kulcsa az epikusság: hogy hősei a múltból hozott eseményekbe beleragadva, a jelenben eseménytelenül élnek. Ez a drámai formák felbomlását előlegezi, ugyanakkor azt a csodás lehetőséget, hogy nagy emberi történeteket meséljen el. Ezekre mindig kíváncsi lesz a néző.

Az elismerést az Örkény Színház színművésze a színházi világnapon vehette át.

A kormány létbizonytalanságba taszította a színházakat, és azóta is csak ígérget. Tarlós István örül, Fekete Péter gyanúsan hallgat, s úgy fest, hogy legrosszabbul a függetlenek járhatnak. És persze a közönség.

Az a jó, ha belehalok – vallja a színházról Harsányi Attila, aki Radnóti-estjét mázsás zsákkal a hátán szavalná el. A Cyrano premierjére készülő miskolci színésszel hétköznapi fasizmusairól és a Harcosok klubjából levezetett színházeszményéről is beszélgettünk.

Vak komondorokról, a Megáll az időről és a túlkoros színigazgatókról is beszélgettünk.

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen fizikai színházi koreográfus–rendező szakon végzett Lukáts Andor és Horváth Csaba osztályában. Előadóként is tevékenykedett, ám a 2016-ban bemutatott Kohlhaasszal rendezőként vonult be a hazai színházi életbe. A hőseiről és azok jövőjéről beszélgettünk.

Alighanem ő a 20. század második felének legelevenebb utóéletű magyar előadóművésze. Nézzük, hallgatjuk és idézzük, istenítjük és ócsároljuk, értjük – és félreértjük.

Homlokpuszi és "Kossuth Nagydíj a legnagyobbnak".