Kozma Attila koreográfiája és rendezése megpróbál utat találni Truman Capote könyve és az Audrey Hepburnnel ikonikussá váló film között: elkerülni a mozi szirupos kicsengését és megőrizni Capote társadalomábrázolását. A darab mégsem mer egészen eltávolodni a film vizuális világától, nem meri elidegeníteni a nézőt a várt-vágyott Hepburni jelmezektől és jelenetektől. Épp ezért minden kicsit zavarossá válik, erősen kapaszkodnunk kell, hogy követhessük az eseményeket: a gazdag férj után loholó Cily Hebrentch kalandjait és megismerkedését a szintén kitartott, fiatal íróval, Paul Varjakkal. A történetet nem ismerők számára jól jön az előadás előtt kiosztott ismertető, hiszen rengeteg, egy-egy epizód erejéig felbukkanó – de a konfliktusok szempontjából fontos – mellékszereplőt kapunk: a komikus japán felső szomszédtól kezdve az írót pénzelő szeretőn keresztül a gazdag férjjelöltekig. A megértés nehézsége ellenére a figurák egyedi koreográfiával vonulnak fel előttünk, amelynek alapját a 60–70-es évek jazz- és popzenéi jelentik. A balett is kimozdul a klasszikus irányokból; a modern táncok, a mozgásszínház elemei kerülnek előtérbe: sok játékossággal vegyítve. Kiemelkedik a két főszereplő, a Paul Varjakot táncoló Dragos Dániel és a Cilyt megformáló Kovalszki Boglárka, akiknek sokszor nem is egymással, hanem a mellékszereplőkkel táncolt kettőseik lesznek figyelemre méltóak. A koreográfia legemlékezetesebb része azonban még így is a színpadkép: a középen álló hatalmas bőrönd, mely a belső felén többszintes bérházat rejt; ki- és beforgatva, külön-külön szintjein mutatja az egymás kontextusában működő cselekményeket és szereplőket. A bőröndből élés ráadásul hatásos képi metaforája annak a véget nem érő, boldog-boldogtalan útkeresésnek is, amely – Capote kisregényéhez híven – sosem érhet nyugvópontra.
Miskolci Balett, Művészetek Palotája, február 23.
