A Győri Balettet érte a megtiszteltetés, hogy megnyissa az új Nemzeti Táncszínházat a Millenáris épületegyüttesben. Tény, hogy 40 évesek, és a múltban van mire visszatekinteniük. A jeles eseményen először egy korábbi balettjüket, a Müpával együttműködésben létrejött PianoPlays – etűdök Liszt és Wagner műveire címűt, az est második részében pedig Passage című friss bemutatójukat adták elő.
A két darab között számos hasonlóságot lehetett felfedezni. Ilyen például az élő zenés kíséret. Az előbbinél Balázs János zongoraművész működött közre, akinek a kifogástalan játéka külön színházi előadás volt, utóbbinál a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zenekara, amely Beethoven VII. szimfóniáját játszotta a táncművészek alá. A koreográfia mindkét esetben Velekei László munkája, így abban is sok az áthallás, ami számomra leginkább a testről, a mozgásról való átfogó, új gondolat hiányában mutatta meg magát. A Passage című egyfelvonásos szándéka szerint az ünnepi alkalomra referált, illetve arra, hogyan hat egy ilyen esemény az egyénre és a közösségre. Számomra dekadens partraszállási piknik az újvilágban, lavórfénnyel, ernyőkkel, dzsesszbalett-szekvenciákból épülő koreográfiára, amelynek középpontjában egy lány története áll, aki nem szeretné ezt az egészet, és emiatt különféle erőszakosságoknak van kitéve, míg maga is erőszakos nem lesz. Megjegyzem, a fizikailag igen jól képzett táncosok közül az est során egyedül a Passage lányszerepét táncoló művésznek sikerült gondolatilag azonosulnia a mondanivalóval, ami a produkciójában is megmutatkozott.
Nemzeti Táncszínház, február 16.
