Magyar Narancs: Speciális helyzet színésznőként színházat vezetni.
Kováts Adél: Színésznőként és igazgatóként a hierarchia más-más lépcsőfokain állok. Színészként a játszótéren egyenrangú partner vagyok, majd onnan kell „feljönnöm”, és vezetnem az intézményt próba után, előadás előtt. Másképpen kell működnöm, és a velem szemben támasztott elvárások is mások.
Álmomban sem gondoltam, hogy ennyi mindenre elég lesz a három év, ami igazgatóként mögöttem van. Kiderült például, hogy jó az az irány, amerre nyomatékosan elindítottam a csapatot. Ehhez hozzájárult ez a sajátos helyzet az építkezéssel a háttérben, a sok helyen játszással, amit végül is sikerült a javunkra fordítani.
| ||
MN: Milyen változást okozott a „felfordulás” a víziódhoz képest?
KA: Nem igazán okozott változást, mert eredetileg is szerettük volna, hogy legyen a Radnótinak még egy játszóhelye. Persze nem így képzeltük el, de nem baj. Ettől az évtől van új és saját alternatív játszóhelyünk, a Radnóti Tesla Labor, amit bérlünk a Kazinczy utcában. Ez biztosíthatja a folyamatos működésünket akkor is, amikor – remélhetőleg 2021 januárjában – visszakapjuk a színpadunk építkezés miatt elcsatolt részét, amelyet újra működő színpadtérré kell majd alakítanunk, bár nagyon érik a teljes színpadunk felújítása, s azt akkor lenne érdemes megvalósítani.
MN: Hogy működjön egy színházi koncepció, az nagyban múlik a darabválasztásokon. Milyen szempontjaid vannak a repertoár kialakításában?
KA: Nem évadokban gondolkodom, hanem hosszabb folyamatban. Számomra a választást meghatározó két legfontosabb aspektus a társulat és hogy miként akarunk véleményt formálni dolgokról, kiket akarunk megszólítani, mit tartunk felvállalandó témának. Minden klasszikus is csodálatosan meg tud szólalni, ha jó kezekben van, de amit a kortárs írók gondolnak a világról, az még inkább érdekli az embereket.
A Radnótinak mindig is erős kapcsolata volt a kortárs magyar irodalommal, és igyekszem ezt a kötődést kiteljesíteni. Évtizedekre nyúlik vissza együttműködésünk a Magvető Kiadóval. A kortárs magyar drámákat Székely Csaba 10 című darabja, valamint Závada Pál és a Mohácsi testvérek Egy piaci nap című műve képviseli. Szerintem az egyik legfontosabb dolga a színháznak, hogy a társalkotókkal együtt gondolkodjon. Az idei évad is nagyon markánsnak ígérkezik. A hat bemutatónkból hármat tartunk a Radnóti Színházban.
Egy Hegymegi-rendezéssel indítunk, a MOLIÈRE – the passion magyarországi bemutatójával. Luk Perceval, Feridun Zaimoğlu és Günter Senkel darabja a négy leghíresebb Molière-komédia kortárs újragondolása Forgách András fordításában. Valló Péter rendezi A szerelmesek házát, amelyre George Bernard Shaw szövegét Péterfy Gergely fordítja újra. Szőcs Artúr csinálja a Csapodár madárka reneszánsz komédiát Peer Krisztián fordításában.
MN: A függetlenekkel is szövetkeztetek.
KA: A Radnóti Tesla Labort a Kazinczy utcában azért hoztuk létre, hogy merészebb kísérleteket, kockázatosabb előadásokat mutathassunk be. A tavaly a Tesla Loftban bemutatott, Hajdu Szabolcs által rendezett Gloriát ebbe az új, 180 férőhelyes térbe helyezzük át egy emelettel feljebb. Itt az első bemutatónk a Csillagképek Szilágyi Bálint rendezésében és a CAFe Budapesttel együttműködésben.
Decemberben jön A vágy című Kroetz-darab Totth Benedek fordításában és Alföldi Róbert rendezésében, tavasszal pedig a Gina, amit Schwechtje Mihály a színészekkel együtt ír és rendez. A köztes időkben a függetlenek rendelkezésére bocsátjuk a Tesla Labort, ahol ebben az évadban négy népszerű előadás továbbjátszását segítjük (Napraforgó, Elhanyagolt férfiszépségek, Hinták, Magyar akác).
A Radnóti Tesla Laborral együtt indul a Narratíva társulata, Hegymegi Máté, Kovács D. Dániel, Pass Andrea és Szenteczki Zita összefogása. Működésükkel a színház szerepét, létjogosultságát, felelősségét kívánják újragondolni a független színházi keretek közt. Hosszú távú céljuk egy mobil színházi bázis létrehozása egy kamion félpótkocsiján.
Ebben az évadban minden bemutatójuk és előadásuk a Tesla Laborban látható. A függetlenek megjelenését win-win helyzetnek tekintem, mert a közönség keveredése vérpezsdítő lehet a Radnóti számára, a függetleneknek pedig biztonságot adhat a Radnóti közönségbázisa.
MN: Milyen a három belvárosi művészszínház – a Katona, az Örkény és a Radnóti – pozíciója egymáshoz képest?
KA: Jó a kapcsolatunk a Katonával és az Örkénnyel, mindkét direktorral kölcsönös a tisztelet és a szeretet. Szolidáris viszonyban vagyunk egymással, s a helyszínkereséseinkkor mindketten felajánlották a segítségüket. Nincs igazából rivalizálás, egyrészt mindenkinek megvan a saját közönsége, de nagyon sok az átjárás.
Az elmúlt három évben sikerült megtartani, de fiatalítani is a közönségünket, ami elsősorban a meghívott alkotók, a darabválasztás és az öt éve zajló Radnóti Ifjúsági Műhely aktív munkájának köszönhető. A RIM-ből olyan kultúrafogyasztó, hozzánk kötődő emberek jönnek ki minden évben, hogy öröm nézni.
MN: Színészként milyen új bemutatód lesz ebben az évadban?
KA: A vágyban Hilda, a MOLIÈRE-ben Donna Elvira és Dorine.
MN: Téged sosem zaklattak a pályád során a hierarchiában feletted állók? Hogyan ítéled meg a #metoo kérdéskört?
KA: Persze értek atrocitások engem is, de a visszautasításaimra nem érkezett hatalmi válasz büntetésként. Ezért a férfi-nő viszonyhálóban maradtak ezek a próbálkozások, és én is így tudtam kezelni ezeket. Talán a neveltetésem, a családi hátterem vagy az alkatom miatt. Persze nem mondom, hogy nem kellett bizonyos helyzetekben macskaügyességgel viselkedni.
Egyébként meg úgy gondolom, hogy semmilyen zaklatás sehol senkivel szemben nem fair. Rettentően bonyolult kérdés, kollektív probléma a szembenézés, amit egyelőre nem tudunk intelligensen kezelni. Szerintem a prevenció a legfontosabb, a fiatalok felvilágosítása és felvértezése.
| ||
MN: A színháznak mi a dolga ezzel?
KA: Ugyanúgy, mint az összes súlyos társadalmi problémát érintő kérdés esetében, olyan műveket műsorra tűzni, majd ezekről beszélgetni, amelyek a lehető legtöbb szempontrendszer szerint nyúlnak a témához. A Szikszai Rémusz által rendezett A párnaember például a családon belüli erőszakot helyezi fókuszba, a szülők felelősségéről szól, és azért került bele a repertoárunkba, mert úgy éreztem, ezzel markánsan letehetjük a névjegyünket.
Az Ódry Színpadon játsszuk tovább ebben az évadban is. A művésznő és rajongói című Osztrovszkij-előadásunkban azt látjuk, hogy egy morálisan züllött közeg hogyan tudja bedarálni a tehetséget, és épp a #metoo miatt vált aktuálissá. És sorolhatnám még a fél repertoárunkat.
MN: Aktuális téma a rendszerváltás 30. évfordulója is. A saját színházi lapotokban erről emlékeztek meg. Miért fontos ez?
KA: Tavaly a komfortzóna elhagyása volt a témánk, amivel megszólítottuk az íróinkat is, az idén a döntések és következményeik kerültek fókuszba. A társadalom szintjén is sok konfliktussal járt a rendszerváltás, aminek a következményeit sokféle módon élik meg az emberek.
MN: Neked mi jut róla eszedbe?
KA: A soproni gyerekkorom, a kishatárátlépő izgalma, amihez képest is hatalmas lett a szabadság. Hogy átfedésbe került, amit otthon mondunk, és amit máshol mondhatunk, hogy van lehetőség a visszakérdezésre. Most ugyanezek az elvárásaim.
(Interjúnk a Magyar Narancs hetilap 2019. szeptember 19-i számában, a színházi mellékletünkben jelent meg, most újraközöljük teljes terjedelmében online.)
