rés a présen

"A játék ősi ösztön"

Jászberényi Gábor színész

  • rés a présen
  • 2012. október 20.

Színház

rés a présen:Hol kezdted a pályádat? Gyerekkori terv volt, vagy útközbeni baleset? Jászberényi Gábor: Sopronban. Rockgitáros akartam lenni. Akkoriban nagyon nagy szám volt a Nirvana. Egy ismerősöm hallotta, hogy ha az ember játszik a színházban, akkor igazolják a hiányzásait a suliban.

Elképesztően izgalmas volt, hogy egy csomó felnőtt olyan dolgokról beszélt, amik engem érdekelnek. Ez addig nem nagyon fordult elő. Aztán minden világossá vált. Tudtam, hogy színházzal akarok foglalkozni, de nem tudtam, hogyan.Az ezt követő években főként kőszínházakban játszottam (Székesfehérvár, Kassa), aztán egy kicsit elegem lett a színház intézményes formájából, és szabadúszó lettem. Fontos a szabadság.

rap: Mik az eddigi kedvenc alakításaid?

JG: Mindegyiket szerettem, amelyikben mertem elég bátor lenni.Érdekes, hogy ezek az előadások főként független produkciók voltak (Hauff: A kőszív, Lorca: Öt év múlva, Tallér Edina: Egy perccel tovább, Moore: Biff evangéliuma). Amikor otthagytam a kassai színházat, a barátaimmal megalapítottunk egy független csapatot, a Spidronműhelyt, amivel a Merlinben működtünk. Ez nagyon inspiratív időszak volt, azt hiszem, az igazi pályám innen indult el.

rap: Gyerekeknek is játszol, sőt oktatsz is fiatalokat. Mennyiben más ez, mint a "felnőttszínház"?

JG: Nagyon inspirálnak a kölykök. A felnőttek hajlamosak túlbonyolítani a dolgokat, pedig valójában egy csomó minden az életben mérhetetlenül egyszerű.A gyerekelőadásokban pont az a jó, hogy konkrétan mérhetők a nézői reakciók. Egy gyerek rögtön reagál. Neked pedig muszáj ezerrel koncentrálnod, különben lebuksz. A jó színház alapfeltétele szerintem a játék. Ötödik éve tanítok egy alapítványnál (Karaván Művészeti Alapítvány), ahol roma és nem roma fiatalok közösen foglalkoznak színházzal.Azt tapasztalom, hogy a képzelet, a fantázia, a játék olyan ősi ösztön, ami kivétel nélkül minden emberben megtalálható. Néhány barátommal (Balogh Rodrigóval, Illés Mártonnal) közösen létrehoztunk egy projektet, a Szemétálmokat, aminek az alapkoncepciója az, hogy vigyük ki a művészetoktatást az utcára, keressünk meg fiatalokat, inspiráljuk őket, kínáljunk nekik perspektívát. A projekt szervesen kapcsolódik a fővárosi lomtalanításokhoz, az ebből élő családokhoz és gyerekeikhez.

rap: Milyen darabokban lehet téged jelenleg látni?

JG: Nyolc repertoáron lévő előadásom van, négy különböző társulatnál (Maladype, Spirit, Karaván, Studio13, RS9), plusz két előadás a Maladypénél, amikkel idén fesztiválozunk. Nemsokára elkezdem próbálni Balázs Zolival Goethe Egmont című darabját a Maladype Színházzal, novemberi bemutatóval. Aztán, ha minden jól megy, utazom Békéscsabára egy hónapra Árni Ibsen Mennyország című darabját próbálni, és ahogy ott végeztem, irány Dunaújváros, ahol Király Attila rendezésében a Kabaré című előadás Konferansziéja leszek - miközben játszom a futó előadásokat.

rap:Mik a közeljövő tervei?

JG: A Maladypével szorosabbra fűzöm a szálaimat, sokat tanulok tőlük, nagyon inspirálnak.

rap: Mi más adhatna még inspirációt?

JG: Olyan jó lenne, ha azok a projektek, amiket támogatok - Szemétálmok, Karaván, Maladype, Spirit -, még több emberhez eljutnának. Ha nem kellene szélmalomharcot folytatniuk az életben maradásért.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.