Színház

A Kék Angyal, avagy Egy zsarnok vége

  • - kg -
  • 2014. március 13.

Színház

Korruptság minden hivatalnoki szinten? Nosza, vegyük elő Gogolt! Fasizálódás a kisemberektől felfelé? Játsszunk Ödön von Horváthot! Adaptáljunk Falladát! Olvassunk Canettit! Vagy forduljunk bizalommal Heinrich Mannhoz - a Ronda tanár úrból, noha előbb íródott, mint hogy rögtön betilthatták volna, utólagos hozzátoldásokkal és a híres filmváltozat (A Kék Angyal - Dietrichhel, Janningsszel) felől közelítve könnyen kinyerhető az önfeledten és egyre jobban habzó szájjal fasizálódó társadalom képe.

Aki az elején csak kicsit romlott, a végére nagyon az lesz - ezért a csekélyke tanulságért igazán nem érdemes ilyen hidegben kimozdulni otthonról. Ellenben Gothár Péter Gothár Pétert idéző díszletei miatt érdemes az Örkénybe lerándulni - a rendező saját keze alá dolgozott díszlettervezőként, és a Kék Angyal lokál színpadra nyíló hátsó fertályával filmszerűen nyomasztó, fény-árnyékkal játszó helyszínt teremtett. A katonásan jól szervezett társulati munkáért is érdemes; egy önmagában kissé kopottas darabot az erős csapatmunka emel a középszer fölé. Szokás sorolni, akikre büszkék vagyunk, jöjjenek hát a jól teljesítők: úgy körülbelül mindenki jól nyomja saját kis epizódjában a romlott-romlottabb-legromlottabb fokozást. Főleg Gálffi László gőgös keserűsége és Szandtner Anna szabálytalan lolasága, Znamenák István svájcibicska-szerű sokoldalúsága és Takács Nóra Diána szórakoztatóan harsány brünhildasága teszi elviselhetővé a várakozást a Bécsi erdő következő feldolgozásáig.

Örkény Színház, január 31.

Figyelmébe ajánljuk