Színház

A mi babaházunk

Szécsi Noémi: Egyformák vagyunk

  • Sándor Panka
  • 2021.03.10 21:00

Színház

A mű a Katona József Színház meghívásos drámaíró-pályázatára készült, annak célja olyan előadások létrehozása volt, amelyek újszerűen állnak a színházi formákhoz, és kifejezetten illeszkednek az online tér kereteihez.

Székely Kriszta rendezése ennek megfelelően teljesen újraértelmezi a jelenlegi helyzetből adódóan már eleve hibrid színházi műfajt. Rengeteg filmes eszközt hív segítségül, miközben gondosan figyel arra, hogy mégis megőrizzen valamit a színház esszenciájából. Erre szolgálnak például a jelenetek között számunkra is láthatóvá tett átállások, az ilyenkor előttünk tevékenykedő technikusok, és a tisztán hallatszó rendezői instrukciók. Ezek az elemek elidegenítő effektusként is működnek, hiszen kizökkentenek a történet folyamatából, és bennfentessé tesznek. Az alkotó reflektál a saját médiumára, hogy a néző is kénytelen legyen reflektálni a médiumok közötti átjárhatóságra.

Székely deklarált célja egy szöveg- és színészközpontú előadás létrehozása volt. A művet a szerző, Szécsi Noémi a saját, Egyformák vagytok című, 2017-ben megjelent regényéből írta át színpadra. S hogy ez volt Szécsi első drámaírói próbálkozása, az meg is látszik az előadáson, már az első dialógustól kezdve felmerülhet a nézőben, hogy élő ember így nem beszél, ahogy Elza és Em, a mű főszereplői. (Maga a szerző is elmondta az előadást követő beszélgetés során, hogy ő „nem szájra ír”.) Mindez érdekes módon nem von sokat le a darab értékéből, inkább még pluszpont is lehet, hiszen érzékelteti a szövegtípusok közti különbségeket, és passzol az előadás kísérleti jellegéhez.

Megvalósul a színészközpontúság kritériuma is, Jordán Adél és Pálos Hanna remekül tették magukévá Elza és Em figuráját, akik persze nem sokban különböznek a nőbarátság témájával foglalkozó történetek tipikus alakjaitól. Vagy legalábbis mi nézők nem sok mindent tudunk meg róluk. Egy férfifaló és egy férjimádó. Egy nagyszájú és egy csendesebb. Egy karrierista és egy családközpontú. Láttunk már ilyet, nem is egyszer. Ezek a jellemvonások azonban eltúlozva, végletesen vannak ábrázolva, teljesen egyértelművé téve, hogy megcsömörlött, fásult emberekként együtt kell belesüppedniük a magányba.

 
Pálos Hanna és Jordán Adél
Fotó: Horváth Judit

Saját kiadású Thelmánk és Louise-unk nem sokat tesz azért, hogy élhetőbb irányba tereljék a maguk útját. „Talán túl sokat jöttünk az elején, és a közepére elfáradtunk” – hangzik el a melankolikus megfejtés.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap. Nézzen be hozzánk minden nap: hírszolgáltatásunk ingyenesen hozzáférhető. Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk