Színház

A mi babaházunk

Szécsi Noémi: Egyformák vagyunk

  • Sándor Panka
  • 2021. március 10.

Színház

A mű a Katona József Színház meghívásos drámaíró-pályázatára készült, annak célja olyan előadások létrehozása volt, amelyek újszerűen állnak a színházi formákhoz, és kifejezetten illeszkednek az online tér kereteihez.

Székely Kriszta rendezése ennek megfelelően teljesen újraértelmezi a jelenlegi helyzetből adódóan már eleve hibrid színházi műfajt. Rengeteg filmes eszközt hív segítségül, miközben gondosan figyel arra, hogy mégis megőrizzen valamit a színház esszenciájából. Erre szolgálnak például a jelenetek között számunkra is láthatóvá tett átállások, az ilyenkor előttünk tevékenykedő technikusok, és a tisztán hallatszó rendezői instrukciók. Ezek az elemek elidegenítő effektusként is működnek, hiszen kizökkentenek a történet folyamatából, és bennfentessé tesznek. Az alkotó reflektál a saját médiumára, hogy a néző is kénytelen legyen reflektálni a médiumok közötti átjárhatóságra.

Székely deklarált célja egy szöveg- és színészközpontú előadás létrehozása volt. A művet a szerző, Szécsi Noémi a saját, Egyformák vagytok című, 2017-ben megjelent regényéből írta át színpadra. S hogy ez volt Szécsi első drámaírói próbálkozása, az meg is látszik az előadáson, már az első dialógustól kezdve felmerülhet a nézőben, hogy élő ember így nem beszél, ahogy Elza és Em, a mű főszereplői. (Maga a szerző is elmondta az előadást követő beszélgetés során, hogy ő „nem szájra ír”.) Mindez érdekes módon nem von sokat le a darab értékéből, inkább még pluszpont is lehet, hiszen érzékelteti a szövegtípusok közti különbségeket, és passzol az előadás kísérleti jellegéhez.

Megvalósul a színészközpontúság kritériuma is, Jordán Adél és Pálos Hanna remekül tették magukévá Elza és Em figuráját, akik persze nem sokban különböznek a nőbarátság témájával foglalkozó történetek tipikus alakjaitól. Vagy legalábbis mi nézők nem sok mindent tudunk meg róluk. Egy férfifaló és egy férjimádó. Egy nagyszájú és egy csendesebb. Egy karrierista és egy családközpontú. Láttunk már ilyet, nem is egyszer. Ezek a jellemvonások azonban eltúlozva, végletesen vannak ábrázolva, teljesen egyértelművé téve, hogy megcsömörlött, fásult emberekként együtt kell belesüppedniük a magányba.

 
Pálos Hanna és Jordán Adél
Fotó: Horváth Judit

Saját kiadású Thelmánk és Louise-unk nem sokat tesz azért, hogy élhetőbb irányba tereljék a maguk útját. „Talán túl sokat jöttünk az elején, és a közepére elfáradtunk” – hangzik el a melankolikus megfejtés.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.