Tánc

Mégis menthető

Duda Éva Társulat: Prizma

  • Vida Virág
  • 2021. március 10.

Színház

Duda Éva koreográfus évek óta kutatja a közösség és az egyén viszonyát, társadalmi folyamatokat, problémákat analizál sajátos – de mindig változó – formanyelvén.

Azt már megszokhattuk tőle és a kortárs magyar tánc színpadán tíz éve minden új bemutatóval megbízható szintet produkáló társulatától, hogy nincs két hasonló ötleten alapuló darabjuk, előadásaik egymástól merőben eltérő vizuális hatást nyújtanak. Duda mindig új, szokatlan világba kalauzol, mely világok minden részlete az utolsó részletig „megteremtett”. E világokat a bennük létező lények részletgazdag, markáns jelmezválasztása és maga a tér, a díszlet, kellékek vagy a világítás precíz kompozíciója teszik teljessé.

Nincs ez másképp a Prizmában sem, ahol arctalan és első ránézésre nemtelennek tűnő, uniformizált figurákat látunk, teljes testet és arcot fedő fekete, csillámló flitteres jelmezbe burkolva. De ruháik nem jelmeznek, sokkal inkább rájuk feszülő, hideg, sikamlós bőrnek tűnnek. A táncosok egy olyan jövőbeli civilizáció szimbólumai, amelyben az emberi test a közösségi média elvárásaihoz idomulva egy szokatlan metamorfózison megy át, és válik az evolúciós fejlődés újabb egyedévé. A csillogás, az átlagból kitűnni akarás baljósan tükrözi a közösségi médiában látható tendenciát, mely szerint mindenki fényesebb, ám hamis képet igyekszik sugározni önmagáról. Az influenszerré válás csalfa ígérete, a felhasználók egymásra licitáló lifestyle képeinek (ir)realitása jelenik meg, miközben a trendek követése éppen ellenkezően kezd működni: totálisan uniformizál. A „trendi” sapka az egyetlen jelmezelem, amely az individuum utolsó kapaszkodójaként van jelen. Bár a szabás ugyanaz, az eltérő színek megkülönböztethetővé teszik az adott darab viselőjét.

A táncosok mozgása is egyforma. A nyitójelenetben mintha áram rázná őket, remegnek és rezegnek. Minden egyed, bár egyértelműen egy közösséget alkotnak, mégis izoláltan, csak és kizárólag a saját aurájában létezik. Idő kell hozzá, amíg észreveszik egymást Duda Éva furcsa lényei, hogy óvatos kontaktusaikat kialakítsák egymással. Az interakciók eltérőek. Vannak párok, amelyek egymás rezgését felvéve próbálnak kapcsolódni, van, aki erőszakosan akarja uralni a másikat. A kapcsolatok tiszavirág-életűek. Görbe tükör, vagy ha úgy tetszik, prizma kép ez is a mai világról, ahol a randizási trendek közt a „ghosting” és a „submarining” az első helyen szerepel, azaz a rövid és sokszor azonnali testiséggel együtt járó találkozások után a felek egyike sem kíván érzelmi szálakba bonyolódni.

 
Fotó: Gabor Dusa

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.