Tánc

Mégis menthető

Duda Éva Társulat: Prizma

  • Vida Virág
  • 2021. március 10.

Színház

Duda Éva koreográfus évek óta kutatja a közösség és az egyén viszonyát, társadalmi folyamatokat, problémákat analizál sajátos – de mindig változó – formanyelvén.

Azt már megszokhattuk tőle és a kortárs magyar tánc színpadán tíz éve minden új bemutatóval megbízható szintet produkáló társulatától, hogy nincs két hasonló ötleten alapuló darabjuk, előadásaik egymástól merőben eltérő vizuális hatást nyújtanak. Duda mindig új, szokatlan világba kalauzol, mely világok minden részlete az utolsó részletig „megteremtett”. E világokat a bennük létező lények részletgazdag, markáns jelmezválasztása és maga a tér, a díszlet, kellékek vagy a világítás precíz kompozíciója teszik teljessé.

Nincs ez másképp a Prizmában sem, ahol arctalan és első ránézésre nemtelennek tűnő, uniformizált figurákat látunk, teljes testet és arcot fedő fekete, csillámló flitteres jelmezbe burkolva. De ruháik nem jelmeznek, sokkal inkább rájuk feszülő, hideg, sikamlós bőrnek tűnnek. A táncosok egy olyan jövőbeli civilizáció szimbólumai, amelyben az emberi test a közösségi média elvárásaihoz idomulva egy szokatlan metamorfózison megy át, és válik az evolúciós fejlődés újabb egyedévé. A csillogás, az átlagból kitűnni akarás baljósan tükrözi a közösségi médiában látható tendenciát, mely szerint mindenki fényesebb, ám hamis képet igyekszik sugározni önmagáról. Az influenszerré válás csalfa ígérete, a felhasználók egymásra licitáló lifestyle képeinek (ir)realitása jelenik meg, miközben a trendek követése éppen ellenkezően kezd működni: totálisan uniformizál. A „trendi” sapka az egyetlen jelmezelem, amely az individuum utolsó kapaszkodójaként van jelen. Bár a szabás ugyanaz, az eltérő színek megkülönböztethetővé teszik az adott darab viselőjét.

A táncosok mozgása is egyforma. A nyitójelenetben mintha áram rázná őket, remegnek és rezegnek. Minden egyed, bár egyértelműen egy közösséget alkotnak, mégis izoláltan, csak és kizárólag a saját aurájában létezik. Idő kell hozzá, amíg észreveszik egymást Duda Éva furcsa lényei, hogy óvatos kontaktusaikat kialakítsák egymással. Az interakciók eltérőek. Vannak párok, amelyek egymás rezgését felvéve próbálnak kapcsolódni, van, aki erőszakosan akarja uralni a másikat. A kapcsolatok tiszavirág-életűek. Görbe tükör, vagy ha úgy tetszik, prizma kép ez is a mai világról, ahol a randizási trendek közt a „ghosting” és a „submarining” az első helyen szerepel, azaz a rövid és sokszor azonnali testiséggel együtt járó találkozások után a felek egyike sem kíván érzelmi szálakba bonyolódni.

 
Fotó: Gabor Dusa

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.