Tánc

Mégis menthető

Duda Éva Társulat: Prizma

  • Vida Virág
  • 2021. március 10.

Színház

Duda Éva koreográfus évek óta kutatja a közösség és az egyén viszonyát, társadalmi folyamatokat, problémákat analizál sajátos – de mindig változó – formanyelvén.

Azt már megszokhattuk tőle és a kortárs magyar tánc színpadán tíz éve minden új bemutatóval megbízható szintet produkáló társulatától, hogy nincs két hasonló ötleten alapuló darabjuk, előadásaik egymástól merőben eltérő vizuális hatást nyújtanak. Duda mindig új, szokatlan világba kalauzol, mely világok minden részlete az utolsó részletig „megteremtett”. E világokat a bennük létező lények részletgazdag, markáns jelmezválasztása és maga a tér, a díszlet, kellékek vagy a világítás precíz kompozíciója teszik teljessé.

Nincs ez másképp a Prizmában sem, ahol arctalan és első ránézésre nemtelennek tűnő, uniformizált figurákat látunk, teljes testet és arcot fedő fekete, csillámló flitteres jelmezbe burkolva. De ruháik nem jelmeznek, sokkal inkább rájuk feszülő, hideg, sikamlós bőrnek tűnnek. A táncosok egy olyan jövőbeli civilizáció szimbólumai, amelyben az emberi test a közösségi média elvárásaihoz idomulva egy szokatlan metamorfózison megy át, és válik az evolúciós fejlődés újabb egyedévé. A csillogás, az átlagból kitűnni akarás baljósan tükrözi a közösségi médiában látható tendenciát, mely szerint mindenki fényesebb, ám hamis képet igyekszik sugározni önmagáról. Az influenszerré válás csalfa ígérete, a felhasználók egymásra licitáló lifestyle képeinek (ir)realitása jelenik meg, miközben a trendek követése éppen ellenkezően kezd működni: totálisan uniformizál. A „trendi” sapka az egyetlen jelmezelem, amely az individuum utolsó kapaszkodójaként van jelen. Bár a szabás ugyanaz, az eltérő színek megkülönböztethetővé teszik az adott darab viselőjét.

A táncosok mozgása is egyforma. A nyitójelenetben mintha áram rázná őket, remegnek és rezegnek. Minden egyed, bár egyértelműen egy közösséget alkotnak, mégis izoláltan, csak és kizárólag a saját aurájában létezik. Idő kell hozzá, amíg észreveszik egymást Duda Éva furcsa lényei, hogy óvatos kontaktusaikat kialakítsák egymással. Az interakciók eltérőek. Vannak párok, amelyek egymás rezgését felvéve próbálnak kapcsolódni, van, aki erőszakosan akarja uralni a másikat. A kapcsolatok tiszavirág-életűek. Görbe tükör, vagy ha úgy tetszik, prizma kép ez is a mai világról, ahol a randizási trendek közt a „ghosting” és a „submarining” az első helyen szerepel, azaz a rövid és sokszor azonnali testiséggel együtt járó találkozások után a felek egyike sem kíván érzelmi szálakba bonyolódni.

 
Fotó: Gabor Dusa

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül.