Majd' fél évszázados története során nemzeti kincsnek és megőrizendő hungarikumnak éppúgy megtették már, mint veszélyes ízlésrombolásnak vagy épp erényügyi ponyvának. Ám ha a Szabó család színvonala, művészi értéke körül a kezdetektől fogva tart is a disputa, az aligha lehet kétséges, hogy a műsorfolyam kordokumentum, a kádári Magyarország valóságos bédekkere. S noha a sorozat a nyolcvanas évek végére jócskán megfáradt, átevickélését a rendszerváltás évein ugyancsak példázatosnak tekinthetjük.
"Egyszerű emberek" - szólt az eredetileg csak néhány részesre tervezett hangjátéksorozat egyik korai címváltozata, s ez - akárcsak az azóta kanonizálódott Szabó család megnevezés - jól jelzi az 1959. június 30-án útjára indított történet hétköznapias, s egyszerre didaktikus jellegét. A korban ambiciózusnak tekintett rádiós vállalkozás, melynek azért jócskán akadtak külhoni mintái (a keleti blokkon belül például a lengyel Matysiák család), egy angyalföldi família tagjait tette meg a kacskaringós história főszereplőinek. Az alkotók, a három zsurnaliszta-dramaturg szerző (Liska Dénes, Baróti Géza és Forgács István), a rendező László Endre (Szíriusz kapitány és Mikrobi atyja), valamint a műsorfolyam örökös dramaturgja, Major Anna kellő szakmai és politikai körültekintéssel garantálták családregényük sikerét. Így a Szabó családnak kitűnő pedigrét biztosítottak, hiszen a szüzsé szerint annak valamennyi tagja munkás vagy munkás származású értelmiségi/vezető volt. Az sem lehetett teljességgel véletlen, hogy a fantázia szülte Lapály utcát (Szabóék otthonát) éppen a tőrőlmetszett munkáskerületbe, Kádár János örökös képviselői választókörzetébe, Angyalföld kellős közepébe helyezték.
A bezzegkerületben
Itt, a bezzegkerületben élt tehát a mintacsalád, élén a megértő atyával, Szabó János nyugalmazott szövőmesterrel és lakóbizottsági elnökhelyettessel. A történet is vele kezdődött, hiszen az első epizódban még kizárólag csak ő szerepelt a család tagjai közül. Igaz, a derék szervezett munkást, a Kistextil újdonsült nyugdíjasát rögtön le is ütötték textillopásra összeszövetkezett huligánok, amikor az öntudatos állampolgár tettleg keresztülhúzta számításukat. Legidősebb fia, Bandi már a műsorfolyam kezdetén munkásértelmiségi középvezető volt, aki azonban prolimentalitásából sokat megőrzött: "Mindjárt szétcsapom az etetődet!" - tromfolt le egy szemtelen pernahajdert valamikor 1960 táján. Utóbb remek gyárigazgató vált Bandiból, akárcsak a történet másik öreg szakijának, Kanczler Francinak a csemetéjéből, aki nevét Kincsesre magyarosítva futotta meg pályáját. Ott volt aztán a középső gyermek, a vagány buszsofőr Laci, valamint az orvosnak készülő cserfes bakfis, Icu. S éppen nem utolsósorban: ott volt a Mama, Szabó néni, a világnézetileg tán nem oly fejlett, ám kikezdhetetlen tekintélyű, csupaszív mater familias.
Az öt alapfigura köré rendeződő történet, mely utóbb több száz szereplős rádiós regénnyé terebélyesedett, jól megfelelt a fokozatosan konszolidálódó rendszer elvárásainak, s éppúgy a tömegigényeknek. A Szabó család első évei során jócskán akadtak nyilvánvalóan célzatos elemek a cselekményben, legyen elég csak a huligánok majd' havonkénti, mondhatni rendszeres szerepeltetésére, vagy Icu első férjének, Halász Ferinek a történetben megidézett múltjára (1956-ban majdnem meglincselte a csőcselék a kék parolis tisztet) utalnunk. Ám előfordultak a hetenkénti adásokban ennél sikamlósabb, habár a felsőbbség által előzetesen egyetértőleg jóváhagyott témák is. Így dramatikus formában megtárgyalásra kerültek például az alacsonyabb szinteken fel-felbukkanó korrupciós ügyek, a hivatali visszaélések, s a lakásközvetítés meg a kereskedelem korabeli visszásságai. Mindezt természetesen csakis megnyugtató, a világrend stabilitását manifesztáló zárlattal pertraktálhatták az alkotók, amint azt a (közép)magas tisztségének betöltésére érdemtelenné vált Hosszú, illetve Kátai elvtárs szükség- és értelemszerű bukása is jelezte. S alighanem ide, a szerzői "óvatos duhajkodás" körébe sorolható Szabó néni vallásosságának osztentatív módon megengedő, kedélyes-békülékeny fölemlegetése is. (Amíg Margit néni katolicizmusa nem okozott gondot, s a figurát állítólag még maga Kádár is megkedvelte, addig a rádió vezetése óvatosságból gyorsan kiíratta a történetből Szabóék túlontúl zsidós nevű szomszédját, Fux urat, helyére küldve az utóbb rövid úton alapjátékossá vált közértest, Péteri Bélát.)
A sorozat kirobbanó népszerűségét mégsem ezeknek a témáknak köszönhette, hanem sokkal inkább annak, hogy a végtelenített történet nemhogy emancipálta, de - szintúgy összhangban a kádári konszolidáció menetével - egyenesen domináns főelemévé tette a magánéletet. Ennek eredményeképpen a Szabó család históriájában a házasságok és válások, születések és halálozások váltak történelemformáló eseményekké, s nem a kül- vagy belpolitika hírei. A megengedőbb szemlélet e téren is érvényesült, jóllehet itt is félreismerhetetlen és áthághatatlan határok közé szorítva. A sorozatban megannyi szerelem szövődött, s ezek esetében az alkotók - néhány kivételt leszámítva - eltekintettek a morális ítélkezés aktusától, még akkor is, amikor a heves érzelmek házasságokat veszélyeztettek vagy tettek tönkre. Megannyi apróbb és nagyobb magánéleti probléma, mulatságos kis mizéria és súlyos rákfene került elő, a dugipénz kérdésétől az anyai pofonon át egészen az alkoholizmusig (lásd Wágner Zsiga apróbb szünetektől megszakított több évtizedes részegeskedését). De már az öngyilkosság, netán a terhességmegszakítás nem fért bele a megtárgyalható témák körébe.
A szereplő élgárda
Ha a magánéleti tematika jelentette a Szabó család sikerének egyik főösszetevőjét, akkor a siker másik, meglehet, nagyobbik felét kétségkívül a sorozat szereplőgárdája garantálta. Mert noha egészen 1961-ig, azaz a 100. adásig nem hangzott el a szereposztás sem az adás elején, sem pedig a végén, azért a közreműködő színészek javarésze már 1959-ben országos népszerűségnek örvendett. Így legelsősorban Gobbi Hilda, aki kipróbált mozgalmárként legitimálta a világnézetileg kissé lemaradt Szabó nénit, s egyszersmind a közönség tudatában egy életre azonosította magát a serény, családjának élő háztartásbelivel és passzionátus anyatigrissel. (Bár az azonosítás miatt néha háborgott: 1964-ben például majdnem kiszállt a sorozatból, amikor Szabó néniként szövege szerint unnia kellett volna a tokiói olimpiát.) Párját a Hannibál tanár úr Nyúl Bélája, a nagyszerű Szabó Ernő adta, helyére 1966-ban bekövetkezett halála után Rajz János lépett. A gyerekeket - ugyancsak élethossziglan - Benkő Gyula (Bandi), Garics János (Laci), valamint Vörösmarty Lili (Icu) játszotta, s a rádiós családregény első éveiben olyan színésznagyságok formáltak kisebb-nagyobb szerepeket, mint Gózon Gyula (Kanczler Franci), Gábor Miklós (Kátai), Kiss Manyi (Gizike), vagy 'ze Lajos (az első Balla Tibor). A sorozat utóbb is bővelkedett a kiemelkedő színészekben, amint azt Kállai Ferenc (Tomi), vagy Kálmán György (Károly) szerepeltetése is ékesen bizonyíthatja számunkra.
A stáblista kezdeti tudatos mellőzése azt az alkotói szándékot sugallta, hogy a Szabó család másfajta, szorosabb viszonyt ápol a realitással, a hétköznapok valóságával, mint a többi, egyértelműen fikciós jellegű rádiójáték. Ráadásul az aktuális budapesti események beszivárgása mellett a történet időnként maga is átkeveredett a realitás terepére, s korántsem pusztán a Megáll az idő című sláger (szerzői: Bágya András-G. Dénes György-László Endre, előadói Vámosi Jánostól Hollós Ilonán át egészen Vico Torrianiig) rafinált bejáratásával. A Szabó család hol számot kért és kapott a Szív küldiÉ kívánságműsortól, hol pedig egy imaginárius kettős esküvőhöz (Szabó Icu-Halász Feri, Bartos Jutka-Balla Tibor) gyártatott meghívókat. Ez utóbbi ünnepi aktus Icu történetbéli munkahelyén, a Kőbányai Gyógyszergyár kultúrtermében került megrendezésre, a KISZ részvételével, Szepesi György közvetítése mellett. A fikcióval való gyakori kacérkodás volt az egyik oka annak az oly sokat emlegetett ténynek, hogy a műsor megannyi hallgatója valóságosnak tekintette a Szabó család cselekményét. Ez paradox módon nemcsak azt eredményezte, hogy a történet hőseitől számosan kértek segítséget, míg mások kéretlen tanácsaikkal látták el a képzelet szülte alakokat, hanem oda vezetett, hogy a cselekmény bevégzett tényeit nemegyszer felháborodással fogadták a hallgatók, s tiltakozó igazságérzettel a vélt sérelmek orvoslását követelték. Ennek leghíresebb esete a színész Zenthe Ferenc más irányú elfoglaltságai (amúgy éppenséggel a Tenkes kapitánya forgatási munkálatai) miatt elveszejtett szegény jó Balla Tibor vízbe fulladását követő össznépi tiltakozás, melynek csak a színész újbóli felbukkanása (ekkor már az újságíró Kárpáthy Zoltán alakjában) vetett véget.
Az ilyesformán tisztázatlan műfajiságú rádióműsor persze számos kritikusban keltett hol lanyhább, hol hevesebb ellenérzéseket. Olyik bíráló irodalmiatlannak ítélte a Szabó családot, olyik meg meseszerűnek vélte ennyi kifogástalan erkölcsű személy szerepeltetését, mások pedig kevesellték, vagy épp sokallták a műsor kritikai hangvételét. A monopolizált helyzetű, s ezzel is összefüggésben roppant népszerű műsor (hallgatottsága a hatvanas években az 50 százalékot közelítette) körül gerjesztett vita mindazonáltal a játék részét képezte, s természetesen nem kérdőjelezte meg a rádióregény ideológiai alapjait. Épp így nem firtatták a ma már jól láthatóan a szériajellegből fakadó, kényszeredetten kényelmes, ám valójában kevéssé rendszerkompatibilis megoldásokat. Ennek eredményeképpen kerülhetett elő jószerivel a semmiből Dóra figurája, heteken át borzolva a hallgatói kedélyeket, hogy vajon a leány Szabó bácsi gyermeke-é? (Mert ha igen, akkor a derék öreg ugyancsak finom sütemény!) Így léptek elő vagy bukkantak fel a feledés homályából korábban nem is említett vagy már rég ejtett szereplők, s így kaphatott helyet a sorozatban a klasszikus szappanoperák kedvelt megoldása, a bármely pontról visszafordítható álomjelenet, amilyen Szabó néni megtámadása volt a Papa sírjánál valamikor a nyolcvanas évek közepén.
Bár a műsor népszerűsége a hatvanas években tetőzött, azért a Szabó család utóbb is igyekezett lépést tartani az eseményekkel. A hazai társadalmat átformáló privatizáló kispolgárosodást már amúgy is régóta szabódás nélkül képviselte e sorozat, s idővel a rendszer gazdasági-társadalmi fellazulása is megjelent az adásokban. Laciból elébb állami, majd magántaxis lett, míg fogadott fia, az autószerelő Wágner Ferkó idővel géemkázni kezdett Sete Janival. S fölbukkantak az idegenbe szakadt magyarok is, hogy hazatelepülve maszek vendéglátó-ipari egységet nyissanak a nyolcvanas évekre technokratává maszkírozott Szabó Bandi nejével, a kissé rátarti Irénnel. Az új társadalmi problémák is előkerültek (így a kádergyerek, Marci rossz társaságba keveredése), s a politika is beszüremlett néha-néha az adásba, mondjuk, ha elhunyt szovjet pártfőtitkárokat kellett méltatni.
Polgári prolik
A nyolcvanas évek második felére mégis kifulladni látszott a Szabó család, amin még a hanglemezen közreadott zenés különkiadás sem tudott változtatni (rajta a "Mi vagyunk a három Margitok" című örökbecsű darabbal). Különösen bizonytalanná vált a műsor további sorsa az alapító rendező, László Endre (1987-es), majd pedig a sorozatot személyes ügyének tekintő Gobbi Hilda (1988-ban bekövetkezett) halála után. Így alighanem mindenki számára meglepetést jelentett, hogy a Szabó család átvészelte a rendszerváltást, s a részben megújult alkotógárda megvalósíthatta az angyalföldi prolicsalád polgári famíliává való átkeresztelését. Az Antall-Boross-kormány népszerűsítésének szándékát büszkén felvállaló Szuhay Balázs, s a többi régi-új szerző - a hallgatottság hanyatlásával párhuzamosan - mind több politikát próbált becsempészni az egyre elavultabbnak tetsző sorozatba. Hiába, sem a NATO-népszavazáson való részvételre buzdító tételmondatok, sem a polemikus élű aktuálpolitikai kiszólások, sem pedig a határon túli magyarság vagy a környezetvédelem ügyének gyakori fölemlegetése nem segített a halódó sorozaton. A nyugdíjas hallgatótáborra és a sorozat alkotóinak családiasan összetartó kollektívájára való hivatkozások nem leplezhették el a tényt, hogy a műsorfolyamot már csak a tehetetlenségi erő lendíti tovább. A Magyar Rádió vezetése most lezárta a sorozatot, s miközben a média tekintélyes része nosztalgikus elérzékenyültséggel búcsúztatja a túlírt rádiós regényt, alig találhatunk hallgatót, aki felvilágosítást nyújthatna nekünk, hogy ugyan ki a fene Veleméri Szókratész vagy Hans, s főleg az a "Makray Berti a határvidékről", akik az utolsó epizód szereplői voltak.
