olvasópróba

Akárki jár a Török utcában

Lám, technikásodik a színház...

Hogy Cecile járt-e a Török utcában, arról Herczeg Ferenc egy egész színdarabot írt, mi azonban most nem a Kék róka nyomába indulunk, hanem a DANTE Közösségi Alkotótérbe, a II. kerület, Török utca 1. szám alatt. A Gulyás Hermann Sándor és Jászberényi Gábor által alapított helyen színházi előadásokat, könyvbemutatókat, filmvetítéseket és más kulturális eseményeket tartanak. Itt játsszák a két alapító Másik Produkció név alatt született színházi előadásait is, most azonban nem tőlük, hanem a Láthatáron Csoporttól ajánlunk egy bemutatót. Mi van veled, Akárki? – részvételi boldogulás címmel a középkori moralitásjátékból ismert Akárki nyomán az emberi élet értelmére keresik a választ az alkotók. Méghozzá a közönséggel közösen, a Soundpainting nevű, „valós idejű kompozíciós jelnyelv” segítségével. Lám, technikásodik a színház, de a végén lesz közös játék és beszélgetés is. Amúgy az előadás rövid jelenetekkel, énekkel, tánccal, zenével villantja fel az emberi élet stációit. Közösségi alkotásról van szó, amelynek nincs rendezője. Az alkotók: Háda Fruzsina, Manyasz Erika, Somhegyi György, Darázs Ádám, Kiss-Judit Ágnes, Jessica Simet, a játszók pedig Hajmási Dávid, Manyasz Erika, Feuer Yvette, Darázs Ádám (képünkön). (Dante Közösségi Alkotótér, november 27.)

A lovakat lelövik, ugye? A cím sokaknak Sydney Pollack 1969-es filmjéből ismerős, de számos színpadi feldolgozását is láthattuk már. A József Attila Színházban most az eredeti mű, Horace McCoy regénye alapján, Galambos Attila színpadi átdolgozásában mutatják be. Az előadás a maratoni táncversenyt a tévés realityk világával ötvözi, reflektálva a közösségi oldalak mára megkerülhetetlen működésére is. Erre utal az előadás műfaji meghatározása (show), és az, hogy már a színlapon jelzik, a szereplők sorsáról nyílt színi szavazással a nézők is dönthetnek. Vagyis előző ajánlatunkhoz hasonlóan itt is megpróbálnak kibillenteni bennünket a „mi csak nézünk” színházi alapállásból. Az, hogy a nézők alakíthatják a történetet, nem újdonság, a színházi nevelési előadásoknál bevett szokás. Nagyszínpadi előadásoknál azonban többnyire egy igen-nem döntésre szűkül ez a lehetőség. Csak két példa az utóbbi néhány évből: a Terror című előadásnál (több helyen is bemutatták, elsőként a Katona József Színházban) arról dönthettünk, feláldozzunk-e egy repülőnyi embert, hogy nagyságrendekkel több ember életét menthessük meg. Az Örkényben, az aktív eutanázia kérdését körbejáró Isten című előadás végén pedig arról szavazhattunk, engedélyeznénk-e vagy sem, hogy a főszereplő önszántából, orvosi segítséggel fejezhesse be az életét. Hogy a táncverseny esetében a továbbjutókról vagy a végső győztesről szavazhatunk, az csak a premieren derül ki. Hargitai Iván rendezésében a főbb szerepeket Pikali Gerda, Fekete Gábor, Fila Balázs, Szabó Emília, Lábodi Ádám és Horváth Csenge játsszák. (József Attila Színház, december 7.)

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.