Interjú

„Ha nem magadnak vagy a legfontosabb”

Petrik Andrea színész

Színház

Wéber Kata darabjában, az Egy nő anatómiájában játssza a főszerepet, ennek kapcsán beszélgettünk az ösztönösségről, a mértéktelenségről és arról, hogy mitől izgalmas a színészet.

Magyar Narancs: A vajdasági Temerinben születtél. Hogy kerültél a szentesi Horváth Mihály Gimnázium drámatagozatára?

Petrik Andrea: Régóta tudtam, hogy színész akarok lenni, pedig a családomban nincs senki, akinek bármi köze lett volna a szakmához. De egy előadás akkora hatással volt rám, hogy egyértelmű lett számomra, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Kovács Lehelről tudtam, hogy Szentesre jár, és nekem is megtetszett ez a lehetőség, úgyhogy tizenöt évesen egyedül elmentem oda tanulni. Aztán következett a Színház- és Filmművészeti Egyetem, de nem vettek fel elsőre, egy évig az Újszínház stúdiósa voltam.

MN: Melyik előadás volt rád ekkora hatással?

PA: A Sztárcsinálók ment, égett Róma, és egy piros leplet húzogattak, rángattak, és én azt éreztem, hogy akkor leszek jól, akkor leszek boldog, ha én is ott állhatok a színpadon. Soha nem érdekelt más, és nem is vagyok jó másban. De miután szültem egymás után két gyereket, majd jött a Covid is, nem rohantam vissza a színházba. Volt egy olyan időszak, amikor nem is tudtam színészként definiálni magam. Nyilván ebben benne volt az, hogy otthon voltam két ordító kisgyerekkel, és nem tudtam, hogy mit hoz jövő.

MN: Most újra színészként gondolsz magadra?

PA: Visszatértem, bár az utóbbi években a gyerekek mellett egy évben csak egy bemutatóm volt. De nagyon jólesett játszani. Ebben az évadban két bemutatóm lesz, nehéz, jó, fontos anyagok, és beugrottam két előadásba is. Érzem, hogy jót tesz nekem, és jól is érzem magam.

MN: Amikor azon gondolkodtál, hogy esetleg mégsem leszel színész, volt valami konkrét terved?

PA: Nagyon jó lenne, ha azt tudnám mondani, hogy rájöttem, ékszereket fogok készíteni vagy elmegyek egy kutyakozmetikába házi kedvenceket fésülni, de nem. Voltak olyan napok, hogy csak néztem ki az ablakon, és a hóesést figyeltem. Valami olyasmire jöttem rá, hogy türelmesnek kell lennem magammal. Már nincs az az érzés, ami nagyon sokáig megvolt, hogy „ide nekem az oroszlánt is”. Teherbíró voltam, sokat vállaltam, éveket tettem fel az életemből a munkára, és csak dolgoztam és dolgoztam. Negyven körül megnyugtató a számomra, hogy ez az érzés eltűnt belőlem. A gyermekeim születése természetesen közrejátszott ebben, de újra fontos lett a szakmám.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.